2012.07.24. 12:52 – Lángoló Gitárok

Ünnepelni szeretünk, de magunkat annyira nem - Anima Sound System-interjú Prieger Zsolttal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

prieger zsolt mti-foto.jpgAz idei Campus fesztiválon az Anima Sound System is fellép, akik jövőre ünneplik 20. születésnapjukat. A számos változáson átesett együttesből Prieger Zsolt zenekarvezetővel beszélgettünk az Anima második x-éről, a külföldi sajtó érdeklődéséről és jövőbeni tervekről.


pop hír elektronikus campus prieger zsolt anima sound system



2012.07.24. 10:00 – Lángoló Gitárok

Maradék + A Fekete Lovag mindig győz! + Magyar világvége - Az új Blind Myself-nagylemez első negyede (exkluzív premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Négyszögöl címmel jelenik meg idén a hatodik Blind Myself-nagylemez. Konkrét időpontot azért nem tudunk mondani, mert az albumot négy részletben kapja majd meg a közönség, ebből az első most rögtön, itt a Lángoló Gitárokon. Mindegyik dalhoz jár majd vizuál is, de az egyes adagokban klippel is szolgál majd a Blind Myself. A klippel kiemelt dal most a Maradék, ezen kívül pedig az A Fekete Lovag mindig győz! illetve a Magyar világvége számokat lehet alább meghallgatni/megnézni vagy letölteni ha a továbbra klikkel a kedves olvasó. (Fotó: Szabó Balázs)


premier metál hír exkluzív blind myself négyszögöl



2012.07.23. 16:54 – Wágner Gábor

A nő örök - Garbage-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Garbage-Not-Your-Kind-of-People-e1332895448101.jpgGarbage - Not Your Kind of People
Stunvolume Records

A topsikeres és a válságos évek, majd 6 év viszonylagos csend után visszatért a Garbage. A rajongóknak és a zenekarnak ez mindenképpen jó, de aki nem ismerte őket eddig, azoknak továbbra is az első két albumot ajánlanánk.

A zenekart 1994-ben összerántó sztárproducer és dobos, Butch Vig (Nirvana: Nevermind, ugyebár) a Garbage 2005-ös, vérszegény Bleed Like Me albuma után arra jutott, a zenekarnak most már tényleg szüksége van némi kis szilenciumra. Legalábbis, ha szeretne még olyan pompázatos albumokat az asztalra letenni, mint az 1995-ös bemutatkozó nagylemez és az 1998-as Version 2.0, vagy minimum olyan szimpatikust, mint a 2001-es, cseppecskét haloványabb, de még így is eléggé ütős Beautiful Garbage.

Szerintünk: (3,5/5)
Szerintetek: (3,1/5)

lemezkritika punk pop rock garbage



2012.07.23. 14:00 – Hirdetés

Akusztik fesztivál a Corvin Sétányon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2012. július 23, 24 és 25-én, esténként, más-más, fiatal zenei tehetség mutatkozik be a Corvin Sétány zenei színpadán. Július 26.-án fesztivál záróbuli. A Corvin Sétányon immár második alkalommal rendezett Akusztik Fesztiválra olyan fiatal zenei tehetségek jelentkezését várták, akik megállják a helyüket a közönség előtt, és tartalmas, minőségi szórakoztatást tudnak nyújtani. A beérkezett pályaművek közül szakemberekből álló zsűri választja ki a fellépőket, akik július 23, 24 és 25-én, esténként személyesen is bemutatkozhatnak a Corvin Sétány közönsége előtt. Addig is lehet szavazni a a kedvencekre 2012. július 3-25 között Corvin Sétány Official Facebook oldalán, vagy a helyszínen a koncertek ideje alatt.


ajánló hír corvin sétány akusztik fesztivál



2012.07.23. 12:00 – Hirdetés

Mi van a színpad mögött? – Backstage túra a Magyar Telekom és a Lángoló Gitárok jóvoltából

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A legtöbb fesztivállátogató számára a színpadok backstage-ét egyfajta misztikus köd takarja, ahová csak a beavatottak mehetnek be, és ott olyan dolgok történnek, amibe bárki belepirul. Nos, hogy ez így van-e, azt most négy olvasónk kiderítheti a Magyar Telekom és a Lángoló Gitárok közös játékán, ugyanis őket idegenvezetéssel bevisszük a Volt, a Balaton Sound és a Campus két-két koncertjére, ahol nem csak a kulisszák mögé pillanthatnak be, hanem még koncerteket is nézhetnek a színpadról. A voltos és a Balaton Sound-os játékunk már nagy sikerrel lezajlott, most jöjjön a debreceni Campus Fesztivál!


játék



2012.07.23. 10:00 – Lángoló Gitárok

Nagyon megy - Új dal a Kiscsillagtól (exkluzív premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kiscsillag 2.jpgAlig egy éve jelent meg a Kiscsillag Néniket a bácsiknak! című albuma, de a zenekar máris új lemezen dolgozik. „Tavasszal, a dalíró próbákon született pár dalból nyáron felvettünk hármat, és az év folyamán egyenként jövünk ki velük. Ez a dal az első." – mondja Lovasi András a Nagyon megy címet viselő dalról, amit itt a Lángoló Gitárokon lehet először meghallgatni. „Levittem a dalt a próbákra, és mivel mindenkinek bejött a zenekarból, elkezdtünk vele foglalkozni, ráadásul Andrásnak volt is egy szövegötlete rá, amit öt perc alatt ráírt a dalra. Bement, felénekelte és már nagyjából készen is volt. A legközelebbi próbára már eljött Boeni (Bernhard Hahn német hangmérnök-producer), a Stuttgartból importált hangmérnök is, akivel a következő lemezen dolgozunk, és vele fel is vettük a dalt rendesen, az András által már említett két másik új dallal együtt." – egészíti ki Leskovics Gábor Lovasit. „Mivel nekünk is nagyon tetszik a dal, beválasztottuk azon három áthangszerelt szerzemény közé, amiket majd ősszel adunk elő, a Petőfi Rádió szimfonikusaival, a Szimfonik Live 2.0-án" – tette hozzá Leskovics. A számhoz egyébként klip is készül, amit ezen a héten kezd el forgatni a zenekar.


premier rock hír kiscsillag exkluzív



2012.07.23. 09:00 – sixx

Hangról hangra eljátszani valamit nem kihívás - interjú Joe Satrianival

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

joesatriani.jpgJoe Satriani nem először jár Budapesten, most éppen a G3 nevű alkalmi formáció tagjaként érkezik a Papp László Sportarénába augusztus 1-én. A G3 három gitáros közös turnéját jelzi, az egyetlen állandó pont Satriani személye, a többieké változik. Az 1996 óta általában évente elindított turnén Steve Lukhatertől Michael Schenkerig a világ legjobb gitárosai szerepeltek már, Budapestre a Satriani - Steve Vai - Steve Morse (Deep Purple) felállás érkezik. A háromszor 45 perces egyéni bulit egy közös dzsemmelés zárja, amiért már megéri kifizetni a jegy árát, mert amikor ilyen istenek tolnak Hendrix- vagy Neil Young-szerzeményeket, azt vétek kihagyni. Satrianival telefonon sikerült beszélnünk pár napja.


interjú rock satriani g3



süti beállítások módosítása