2013.04.16. 08:47 – Hirdetés

Újra teljes a Depresszió felállása, szombaton koncert a Pecsában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Depresszió Sajtófotó 2013. Tavaszi Turné.jpgTavaszi turnéjának zárásaként ad nagyszabású önálló koncertet a Depresszió április 20-án, Budapesten. A PeCsa Music Hallban megrendezésre kerülő eseményről az alábbiakat mondta el Halász Ferenc énekes-gitáros: „Egy hazai zenekar életében fontos mérföldkő, ha sikeres önálló koncertet tud adni a PeCsában. Szerencsére, nekünk sokszor volt rá lehetőségünk, és mindig igyekeztünk a lehető legjobb koncerttel meghálálni a közönség támogatását. Rengeteg pluszmunkát és kihívást jelent egy ilyen méretű és minőségű rendezvény megszervezése, de úgy gondoljuk, hogy a rajongóink megérdemlik ezt a törődést. A PeCsás koncertjeink már hagyománynak is számítanak nálunk, amikor az ország minden pontjából, valamint a határon túlról érkező koncertlátogatókkal ünnepeljük meg azt a közösséget, amit együtt alkotunk."

Halász így folytatja: „Bár az elmúlt időszakban is sok nagyszabású buliban vetünk részt, de ekkora önálló megmozdulásunk már régen volt. Mivel ezen az estén minden a mi elvárásainkhoz lesz igazítva, ezért egy hosszú műsorral készülünk, amiben a legnagyobb sikerdalaink mellett, régen játszott koncertfavoritok is helyet kaptak, valamint hang-és fénytechnika szempontjából is színvonalas produkcióra számíthat mindenki. Külön öröm számunkra, hogy a februárban derékműtéten átesett billentyűsünk, Soda is teljesen meggyógyult már, tehát teljes létszámban vágunk neki a bulinak, aminek hangját rögzítjük is, egy speciális kiadványhoz."

Az este vendégzenekarai a Sold For Evil és a Burnout lesznek, különleges vendégként pedig a Cadaveres lép fel, akik után pontosan 21:30-kor kezd a Depresszió.


rock metál hír depresszió



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása