2013.05.23. 14:15 – Lángoló Gitárok

Magyarország volt az egyik fő inspiráció – Interjú Ivan Milivojev Exit-alapítóval

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ivan_Milivojev.jpgIvan Milivojev, az Exit Fesztivált szervező Exit Foundation alapító-társtulajdonosa a rendezvény kezdeteiről és a magyarországi vonatkozásairól adott interjút. A milosevici diktatúra alkonyán alakult mozgalom hosszú utat járt be addig, hogy mára Európa egyik legerősebb fesztiváljaként tartsák számon. Utóbbiban a Sziget is fontos szerepet játszik. 

„2000 nyarán, a modernkori szerb történelem legsötétebb napjaiban kezdtük az egészet. Annak ellenére, hogy hamarosan bekövetkező, nagy horderejű politikai változásokat lehetett sejteni, az általános hangulat a diktatúra miatti teljes apátiával volt jellemezhető. A kulturális színtér sekélyes volt, inkább tovább frusztrálta csak az embereket, mintsem felüdülést jelentett volna. Szorított a cenzúra, kizárólag rendszer kegyeltje folk együtteseket játszott a rádió és a tv, azokat viszont orrvérzésig. A frusztráció viszont megszülte a maga szabadságkeresését is, elsősorban persze a fiatalok körében, így sok lelkes és tehetséges, de kis táborral bíró és szervezetlen diákcsoportba, underground zenekarba  futottunk lépten nyomon. Azt gondoltuk, hogy az ő közös színpadra állításuk és  tömegek elé vitelük lehet a legjobb dolog amit tettünk addigi életünkben. Mai fejjel bagatell ötletnek tűnik, de akkor ez egy nagyon merész próbálkozás volt.” – mesél Milivojev az első rendezvényről, mely kereken száz napig tartott Újvidék egyetemi színhelyein, és igazi alulról szerveződő mozgalommá nőtte ki magát, természetesen a hatóságok szoros figyelme mellett.

„A mozgalom, illetve későbbi fesztivál kifejlődésének szempontjából volt egy szerencsés együttállás: az elején szándékosan szemet hunyt felettünk a rezsim, mivel nem akartak minket felfújni a médiában. A nyár végére pedig, amikorra nagyra duzzadtunk, már túl kockázatos lett volna nekik lekapcsolni az Exitet. Ezután hamar hihetetlen fordulatot vettek az események: egy évvel később a szabad Szerbiát ünnepeltük a fesztivál mostani helyszínén, a Péterváradi-erődben, vezető politikusokkal, horvát énekesekkel és olyan nemzetközileg is elismert zenekarokkal, mint a Kosheen vagy a 4Hero. Hatalmas siker volt a 2001-es Exit, olyan energiát szabadítottunk fel a szerb nemzetben, amiről másfél évvel azelőtt álmodni sem mertünk volna.” – folytatta Ivan Milovojev.

Az Exit-alapító ugyanakkor fontosnak tart kiemelni az otthoni politikai és kulturális viszonyok, valamint a nemzetközi platform mellett egy másik faktort, ami nagy szerepet játszott az Exit kialakulásában. „Sohasem titkoltuk, hogy rendezvényszervezési szempontból Magyarország, azon belül is a Sziget volt az egyik fő inspirációnk. Az ezredforduló előtt többször is feldöcögtünk Budapestre a rokonságból szerzett ócska kocsikban, vittük a valahonnét előkerített sátrakat, leraktuk azokat a kempingbe és fesztiváloztunk egész héten. Először csak ábrándoztunk arról, hogy egy hasonlót otthon miként lehetne megcsinálni, később pedig már megfigyelőként jöttünk. Szerencsére azóta is jó barátságot ápolunk az itteni vezetőséggel. Nyilván nem a Sziget miatt lett Exit, de az biztos, hogy nélküle nem lenne az a mi fesztiválunk, ami.”

A 2013-as EXIT Festival július 10-14. között kerül megrendezésre. Május 31-ig 4+1-es akcióban lehet megvásárolni a belépőket. További információk a fesztiválról az http://www.facebook.com/exithun honlapon találhatók.


interjú fesztivál exit ivan milivijev



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása