2013.07.17. 13:04 – Hirdetés

Hangmás és sok más az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hangmás.jpgA héten több magyar zenekar is fellép az A38 hajón, szerdán metállal kezd tetőterasz és fellép a Babes in the Wood illetve a Pills For Side Effects. Csütörtök már a könnyed gitárzenéjé, hiszen fellép a Fleet, a Fák alatt illetve az egymáshoz rokoni szálakkal kötődő Magidom zenekar. A péntek az elektronikus formációké, így a pécsi Spacesh!t után a Tej lép majd színpadra nem véletlenül, hiszen az utóbbi zenekar úgy jött létre, hogy ugyanabban a stúdióban dolgozott a Spacesh!t és az Isten Háta Mögött, ahonnan a tagok is jöttek. A szombati napon két egymást régóta ismerő együttes koncertezik, méghozzá az új lemezen dolgozó Hangmás és a Kollaps, közben a hajó nagytermében az elektronikus műfajokat rockzenével vegyítő Cloud 9+ illetve a Dizzy Effort zenél. Jövőhét hétfőn pedig elstartol a tavaly indult Rakéta Fesztivál, ahol a hazai feltörekvők és szobazenészek mellett több külföldi együttes is fellép majd.


ajánló hirdetés hír a38 hangmás kollaps spacesh!t cloud 9+



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása