2013.10.09. 10:07 – Hirdetés

A zeneipar(iak) iskolája - Idén is indul a Zeneipari Hivatal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

BODROGI.jpgA Zeneipari Hivatal jövő héten már második félévét kezdi, négy októberben induló kurzussal. A zeneipari képzésekre specializálódott iskola eddig lezajlott kurzusain tanult már a Colorstar, Szalóki Ági vagy a Quimby menedzsmentjének egy-egy tagja is. Most pénteken Zenei szerzői jogot oktatnak, jövő héten indul a Zeneipari menedzsment és a Digitális Zene Üzlet A-Z-ig kurzus. A Zeneipari Hivatalban zajló négy képzés vezetője három ugyanolyan kérdésre három különböző választ adott, de valamiben egyet gondolnak: a zeneiparról lehet, kell és fontos tanulni, még gyakorló zenészeknek és zeneipari szakembereknek is. Négy mini-interjú a Zeneipari Hivatal kurzusvezetőivel. 

Bodrogi András – a Digitális Zene Üzlet A-Z-ig! kurzus vezetője, zenei új média szakértő

Mire készülsz a Zeneipari Hivatalban tartandó Digitális Zene Üzlet A-Z-ig! című kurzusodon?

A 'Digitális Zeneüzlet A-Z-ig' kurzus elsőként oszt meg olyan ismereteket, amelyekre a jelenkorban nagy szüksége van a zenével, a zenében alkotó szerzőknek, előadóknak, menedzsereknek. Mindezt teszi úgy, hogy a hallgatók gyakorlatban is elsajátítják a digitális terjesztéshez, az optimális webjelenlét felépítéséhez, a releváns közösségi média szolgáltatások használatához szükséges főbb teendőket, munkafolyamatokat. Ebben szakértő vendégoktatók előadásai is segítségre lesznek.

Hol tudják a hallgatók hasznosítani majd a tartandó Digitális Zene Üzlet A-Z-ig!-en szerzett friss tudást?

A saját kiadványuk tervezésekor, a kampánytervezéskor, a kampány véghezvitelében, a saját közönségük megtalálásában, a velük való kommunikációban, vagy a releváns digitális zenei üzletekben való megjelenésnél. Evvel a tudással a saját zenei projektjeiket is meg tudják valósítani, vagy akár más zenekaroknak, előadóknak, kiadóknak is hasznos munkatársai lehetnek a jövőben.

Szerinted nem szégyen a zeneiparról tanulni - gyakorló menedzserként vagy zenészként?

A zeneipar jelenkori változásai, a digitális zene értékesítés alig több mint egy évtizedes időszaka számos olyan új keletű tudást és gyakorlati feladatot generált, amelyek elsajátítása a jövőben való optimális helytálláshoz vezethet. Ez egy továbbképzés is azoknak, akik eddig is szerepet vállaltak a hazai vagy nemzetközi zenei színtéren, de ez nem jelenti azt, hogy olyanok ne vennék hasznát ennek a tudásanyagnak, akik most kezdik el megtalálni a helyüket az új és változó zeneüzleti környezetben. Az élethosszon át való tanulás egy újabb lépcsőfoka ez a kurzus.

Bodrogi András Digitális Zene Üzlet A-Z-ig! kurzusáról a itt lehet többet olvasni.

Grad-Gyenge Anikó  – a Zenei szerzői jog kurzus oktatója Polyák Gáborral együtt; mindketten jogászok, egyetemi oktatók

Mire készülsz a Zeneipari Hivatalban tartandó Zenei szerzői jog kurzusodon?

A zeneipart szabályozó szerzői jog - állítólag - a jogrendszer egyik legbonyolultabb területe, olyan sokféle igény, érdek feszül egymásnak, érték jelenik meg benne. A gyakorló szakemberek is sokszor esnek abba a helyzetbe, hogy bár tudják az ipari szokásokat, nem feltétlen tudják, hogy ezek közül melyek a szabályosak, jogszerűek és melyek esnek a szürke zónába. A kurzus elvégzése segíthet abban, hogy tudatosabban végezzék a munkájukat a jövőben.

Hol tudják a hallgatók hasznosítani majd a Zenei szerzői jog kurzuson szerezett friss tudást?

Újságolvasáskor... Csak félig mondom komolyan természetesen, de a szerzői jogi hírek az utóbbi időben nagyon sokszor kerülnek fókuszba, néha még címlapra is. Egy szakembernek tudnia kell értékelni ezeket, tudnia kell a saját iparága vonatkozásában értelmezni. Persze, a mindennapi gyakorlatok során is fogják tudni hasznosítani a megszerzett tudást, reményeim szerint jobban fogják ismerni a tárgyalópartnereket, jobban át fogják látni, kinek mire van vagy nincs joga, kötelessége.

Szerinted nem szégyen a zeneiparról tanulni - gyakorló menedzserként vagy zenészként?

Egy őrületes tempóban fejlődő, alakuló iparágban nem szégyen, szerintem egyenesen kötelező folyamatosan tanulni, képzeni magunkat. Azt várom a kurzustól, hogy én is fogok rengeteget tanulni a hallgatóságtól és talán én is fogok tudni olyat mondani, ami a hasznukra lehet majd.

Grad-Gyenge Anikó és Polyák Gábor október 11-én pénteken induló Zenei szerzői jog kurzusáról itt lehet részletesebben olvasni.

Ördög Ottília – az Access All Areas kurzus vezetője; angol zeneipari szakember

Mire készülsz a Zeneipari Hivatalban tartandó Access All Areas kurzusodon?

Nagyon várom már, hogy az összes résztvevővel találkozhassak és megismerhessem azt az egyéni és egyedi zenei küldetést, amit magukkal hoznak. Az Access All Areas egy alapos és kézzelfogható bevezetést ad a nemzetközi zeneiparba. A résztvevők élő tudást és várhatóan gyakorlati készségeket és sok zeneipari tanácsot fognak kapni. A három nap alatt számos egyéb téma mellett megtanulják, hogyan állítsanak össze egy sajtócsomagot, hogyan kommunikáljanak a zenei médiában és szervezzenek kampányt, hogyan növeljék a rajongótáborukat. Nagyon kreatív és inspiratív kurzusra készülök. A kurzus során a Zeneipari Hivatal elveinek megfelelően külön figyelmet fordítunk a csoportmunkára, a közös megbeszélésekre, az ötletek megosztására és megvitatására és a résztvevők közötti kapcsolatteremtésre. És persze szervezem már az angol zeneipari résztvevőkkel való skype-beszélgetéseket.

Hol tudják a hallgatók hasznosítani majd az Access All Areas kurzuson szerzett friss tudást?

Koncertet akarsz külföldön vagy Magyarországon szervezni, zenekart menedzselni, vagy a saját lemezed tervezed kiadni? Az Access All Areas az összes alapvető hozzávalót megadja ahhoz, hogy megtedd az első lépést. A kurzus bátorítja és segíti majd azokat a résztvevőket, akik képesek egyedülálló és kreatív módon megközelíteni problémákat, azokat, akik vállalkozókedvűek. A diákok a kurzus után a megszerzett tudást a saját zeneipari termékük, munkájuk során egy az egyben fel tudják majd használni.

Szerinted nem szégyen a zeneiparról tanulni - gyakorló menedzserként vagy zenészként?

Egyáltalan nem szégyen.  A zeneipar mindig változik. A digitális korszak alkotóinak többnek kell lennie mint egyszerűen nagyon tehetséges zenésznek ahhoz, hogy sikeressé váljanak és megéljenek a zenélésből. A hihetetlen gyorsasággal változó zeneiparral lépést kell tartani.

Ördög Ottília Access All Areas kurzusáról itt lehet részletesebben olvasni.

Morcz Fruzsina – a Zeneipari menedzsment kurzus vezetője, zeneipari oktató

Mire készülsz a Zeneipari Hivatalban tartandó Zeneipari menedzsment kurzusodon?

Izgatottan várom, hogy két féléven át minden olyan vendégelőadót, egyetemi oktatót meghívjak, akiknek a tudása eddig csak könyvekben vagy koncertek után zenekari öltözőkben beszélgetve volt elérhető. Célom, hogy sok zeneipari szakemberrel közösen formáljuk a leendő diákok gondolkodásmódját, segítsük a készségeik fejlesztését. Olyan kurzust tervezek, ami globális rálátást ad a hazai és a nemzetközi zeneipar működésére és amelynek utolsó harmadában a hallgatóknak lehetősége lesz egy elismert hazai zeneipari szakember segítségével több kontaktóra keretében mélyebben belelátni egy általa kiválasztott zeneipari területbe. Az nagyon fontos és most az óraszámnak köszönhetően felálítható elvárás is, hogy a kurzus vendégoktatóin, témáin és külső helyszínein, workshopjainkon keresztül megjelenjen a zenei műfajok sokszínűsége, így például a jazz, a népzene vagy a metál műfajában működő zenekarok körüli teendők ellátását is el tudja majd végezni a kurzuson végzett diák.

Hol tudják a hallgatók hasznosítani majd a Zeneipari menedzsment kurzuson szerzett friss tudást?

A hallgatók mivel teljes rálátást kapnak majd a zeneipar működési folyamataira, remélhetően minden felmerülő kérésben tájékozottak lesznek, legyen az koncertszervezés, külföldi turné, szerzői lemez kiadása, médiakampány… Az a célunk, hogy a nálunk végzettek képesek legyenek sikeresen, stratégiát alkotva menedzselni egy zenekart. Ez rendszerint beválik, elég csak a Vad Fruttikra gondolni…

Nem szégyen a zeneiparról tanulni - gyakorló menedzserként vagy zenészként?

Azt hiszem, nem szégyen, hanem szükséges jó. Magam is folyamatosan olvasok, képzem magam, mert anélkül bizonyos zeneipari folyamatokat sem itthon, sem a külföldi piacon nem lehet megérteni és ez a munkát is meglassíthatja vagy lebénítja. Azért működik a Zeneipari Hivatal, hogy platformot teremtsen a tudás megszerzésére és egy egyedülálló összekötő legyen a nálunk megforduló zeneipari szakemberek, vendégoktatók, szakértők és egyetemi oktatók és a zeneipar iránt érdeklődő diákok vagy akár a zeneipari szakemberek között. Ez úgy tűnik, működik: az október közepén induló kurzusainkon tavaszhoz képest jóval több a zeneiparban dolgozó, már elismert szakember. Ez számomra azt jelenti, a Zeneipari Hivatal-kurzusok a zeneipari szakembereknek is fontosak, hiánypótlók, friss és hasznos tudást adnak.

Morcz Fruzsina kurzusáról itt lehet részletesebben olvasni.

Akit részletesen érdekelnek a képzések, az iskola honlapján, a www.zeneiparihivatal.hu címen egy részletes kurzuskatalógust is letölthet. Jelentkezési határidő: október 10. éjfél


interjú zeneipari hivatal



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása