2013.04.23. 14:01 – Lángoló Gitárok

Rejtélyes Boards of Canada-lemezek bukkantak fel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

boc_1.jpgA hétvégén lezajlott Record Store Day alaposan felrázta a zenei életet, többek között eredményezett egy új MGMT-dalt is, de az igazi show-t idén egyértelműen a Boards Of Canada okozta az elektronikuszene-rajongóknak. A nyolc éve hallgató duó örökös kiadójukkal, a Warppal karöltve hat lemezt juttatott el a világ legkülönbözőbb pontjain lévő zeneboltokba, melyek egyik oldalán egy 20 másodperces kivonat található. Egy szerencsés a New York-i Other Musicban talált rá a ritka kiadványra, melynek minimalisztikus borítóján talán egy rejtélyes puzzle áll, amely akár a zenekar albumaira is utalhat, a hanganyagban pedig sorrendben a 9,3,6,5,5,7 számjegyek szerepelnek, tovább bonyolítva a kirakóst. Az viszont még kérdéses, hogy az odakint keringő további öt lemezre mit rögzítettek, de nem lenne meglepetés, ha csak mind a hat szeletke egymás mellé állítása után kapnánk teljes képet a történetről. Az ominózus felvétel természetesen nyomban felkerült a világhálóra, lapozás után saját füllel is bevizsgálható, akinek sikerül megoldani a rejtvényt, azonnal jelezze.




2013.04.23. 12:46 – [MTI]

Elhunyt Richie Havens, a woodstocki fesztivál nyitóénekese

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

havens-richie-4f8dee26cf1bb.jpgElhunyt Richie Havens folkénekes-gitáros, az 1969-es woodstocki fesztivál első dalának előadója. A 72 éves énekes hétfői halálát - amelyet szívroham okozott - családja és ügynöke jelentette be. A New York-i születésű Richie Havens Freedom című dala a fesztivál első perceiben hangzott el. Növelték hírnevét Beatles- és Bob Dylan-feldolgozásai is, előbbiek közül különösen a Here Comes The Sun, utóbbiak közül pedig a Just Like a Woman. Woodstock után megjelent Alarm Clock című lemezét a legjobb harminc között jegyezték Amerikában. Havens később színészkedett is, és saját lemezkiadót alapított. Fellépett a fesztivál negyvenedik évfordulóján, 2009-ben rendezett emlékkoncerten is, azóta viszont nem koncertezett.


folk hír gyász richie havens



2013.04.23. 11:11 – Raffer Attila

Semmi sem az, aminek látszik - Zagar-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zagar_artworks-000043211744-hi8avw-t500x500.jpgZagar - Light Leaks
(CLS Music/Mole Listening Pearls)

Yonderboi mellett hazánk egyik legjövedelmezőbb zenei exportcikke, a Zagar csaknem hat év szünet után most olyan audioélményekre berendezett DeLoreanként invitálja a gyermekkor ábrándokkal teli mesevilágába a hallgatót, mely pszichedeliára hangolt mélynyomókkal zúz, és a kesztyűtartóban még néhány pakk LSD is lapul. Zságer Balázsék formációjának új munkája, a Light Leaks a magyarokat amúgy is előszeretettel favorizáló Mole Listening Pearls szárnyai alatt indul világhódító útjára a közeljövőben (az itthoni megjelenésen már túl vagyunk), és reméljük, hogy nem csak a "Legrosszabb lemezborítók" kategóriában lesz majd esélye csúcsot ostromolni. Mondandóját főleg a fiatal férfikezdemények álmairól szövi, főbb orientációs pontjait pedig a robotok-űrutazás-számítógép tengelyű koordinátarendszerben lövi be. Ezzel együtt erősen hangulatfüggő és -formáló anyag, tulajdonképpen tánczenei alapokkal megbűvölt meditáció ez, mindenkinek mondani akar valamit, akinek spektrométer volt a jele az oviban, vagy korábban akár csak egy percig is úgy hitte, hogy felnőttkorában a szkafander lesz majd a legfőbb munkaeszköze. 

Szerintünk: (3,5/5)
Szerintetek: (2,9/5)

lemezkritika pop electro zagar



2013.04.23. 09:22 – Hirdetés

Hangszert bármiből - hasznosíts újra és jelentkezz!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

HangoldUjra_microsite_940x140.jpgTudjuk, hogy benned is ott lakozik a kétkezi alkotás ösztöne. Ezen kár is vitatkozni. Itt a lehetőség, hogy szabadon engedd a benned szunnyadó kreativitást és alkotásvágyat. Vegyél részt a Furdancs, a Lángoló Gitárok és a Conrad Electronic közös játékában! Nézz körül a környezetedben és készíts egy működőképes hangszert. Tényleg bármiből. A lényeg, hogy a hangszered megszólaljon és legalább néhány ismertebb dallamot tisztán játszani lehessen rajta, vagy összetett (4-5 különböző hangzást  produkáló) ritmushangszerként használni. Ha igazán jó hangszert sikerült építened, tiéd lehet a játék első három helyezettjének járó díjak egyike!


játék hír furdancs



2013.04.23. 08:36 – Lángoló Gitárok

Japánban forgatott őrült klipet a Muse

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Muse-tól sosem állt távol a csillogó látványvilág, így sorsszerűnek is mondhatjuk, hogy az angol zenekar sokadik klipjénél rátalált az ilyesfajta extrémitásokban igen erős Japánra. A Panic Station videóját ugyanis Tokióban forgatta a csapat, és ez annyira jó hangulatban telt, hogy a klip eleje és vége inkább a munkafolyamatokat mutatja, minthogy az amúgy is meglehetősen zagyva történetet (?) bontsa ki jobban. Alább nézhető a videó, illetve egy teljes koncert felvétele is, amit a War Child segélyszervezet számára adtak a londoni Shepherds Bush Empire-ben. 




2013.04.22. 17:51 – Juhász Edina

Néha azért belecsempészek egy kis death metalt - Volbeat-interjú Michael Poulsennel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A dán Volbeat azzal robbant be a köztudatba, hogy olyan a zenéjük, mintha Elvis elkezdene a Metallicával jammelni. Ez a rockabillyvel, countryval színezett metál rengeteg rajongót szerzett az utóbbi időben, és volbeatesek száma annak ellenére is csak nő, hogy a kritikusok rendre felróják a zenekarnak, hogy nem változnak semmit. (Bár minek is tennék, ugye?) A június 18-án ismét Budapesten, a Pecsában fellépő csapat főnökével, Michael Poulsennel beszélgettünk.


rock metál volbeat interjó



2013.04.22. 17:09 – KirschAndrás

Most ez mitől rosszabb, mint az előzőek? - Volbeat-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Outlaw_Gentlemen_&_Shady_Ladies_Album_Cover.jpgVolbeat - Outlaw Gentleman And Shady Ladies
(Universal)

Elment Komár László, az Elvis-metál halott. Mindemellett a kreatív hanyatlás legbiztosabb jele az, ha egy zenekar az ötödik lemezen is majdnem ugyanazt műveli, mint a debütáló albumon. Aki hasonló érvek mentén kérdőjelezi meg a Volbeat létjogosultságát, az ne sajnálja a fáradtságot! Nyomozza ki Lemmy Kilmister angol és Angus Young ausztrál állampolgárok lakcímét, és hivatalos levélben emlékeztesse őket: a 70-es évek óta képtelenek újítani, ezért ideje lenne, ha végre kiégett rokkzenészhez illő foglalkozást űznének: pl. haknizhatnának Hajdú Péter műsorában ufólátó devizahitel-károsultként. És miután a kritikus egyedek végeztek az irománnyal, ne felejtsenek el összedobni egy ütős összeesküvés-elméletet arról, hogy a nyilvánvaló fáradás ellenére miért is játszik a Volbeat immár boroskóla-tócsákkal borított klubok helyett Pecsa méretű helyeken. (A „Hooligans is szar, mégis sokan szeretik"-jellegű kliséktől mindennemű igazságtartamuk ellenére is próbáljanak meg tartózkodni!)

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (3,8/5)

lemezkritika rock metal volbeat



2013.04.22. 15:05 – Lángoló Gitárok

Őrülten hipszter lett a Bermuda új klipje, a London

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bermuda_london_floppy_2.jpgElsőre nem tűnik akkora slágerek, mint a Monte Carlo, de azért biztosan lehet majd hallani itt-ott a Bermuda új kislemezét, a Londont. A dal körítése amúgy maga a hipszterség magyar csúcsa. Nem elég, hogy mindössze száz darab, a húszas éveik elején járóknak valószínűleg teljesen ismeretlen adathordozón, bizonyos floppy lemezen terjesztik, hogy garantáltan senki ne tudja meghallgatni, de a László Loren és Miló Gábor készítette klip is csak úgy hemzseg a szimbolikus hipszterháromszögektől. Szakáll, szemüveg, sapka, longboard, Anker, csak, hogy az egyértelműeket soroljuk. A klipben ráadásul még Som Lajos is feltűnik, aki nem csak a zenekar sajtószövege szerint kúl figura. Aki egyébként bepánikolt volna, hogy nem tudhatja magáénak a trió új dalát legalább bitekben, annak eláruljuk, hogy innen akár le is töltheti azt. Alább a klip, aki pedig még lentebb teker, az két videó segítségével képbe kerülhet kicsit jobban a Bermudát illetően, már ha eddig nem lett volna abban.


pop hír bermuda



2013.04.22. 14:29 – Lángoló Gitárok

Ismét Budapesten a Nazareth

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Napra pontosan legutóbbi klubkoncertje után négy évvel, április 24-én érkezik Budapestre a skót hard rock veterán zenekara, a Nazareth. A Club 202-ben egy német csapat, a Tri State Corner játszik majd a Nazareth előtt. A nem kevesebb mint 45 éve működő, eredetileg Dunfermline városából származó együttes nevét nem a bibliai városról, hanem annak amerikai névrokonáról kapta, mely egyik korai dalukban szerepelt - más néven ugyanis már 1961-től létezett a csapat elődje. A Nazareth 1970-ben Londonba költözött, kiadták a nagy sikerű debütáló albumukat, és '72-ben már a Deep Purple-lel turnéztak, majd a Purple bőgős Roger Glover produceri közreműködésével hozták ki a Razamanaz című lemezüket. Ezzel már a brit slágerlistákra is betörtek, és kezdetét vette a csapat legsikeresebb, számos lemezt eredményező korszaka. A Nazareth ma is szívesen látott vendég Európa számos országában: a 40. születésnapjukra kiadott Newz című albumot követően például majdnem egy éven át, januártól novemberig járták az öreg kontinenst. Hazánkban először 1983-ban jártak, idén a Club 202-ben láthatjuk őket.


rock hír nazareth



süti beállítások módosítása