2013.05.29. 13:06 – Lángoló Gitárok

Disclosure-tagok mesélnek a zenekar bemutatkozó lemezéről - exkluzív track by track-premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

disc.jpgA brit Lawrence-testvérek (Guy és Howard) által alapított Disclosure sokan szerint az elkövetkező évek egyik meghatározó elektronikus zenei formációjává válhatnak és a június 3-án megjelenő bemutatkozó albumukon a sor, hogy ezt bizonyítsák. A duó egészen új színt hozott a lassan másodvirágzását élő UK garage műfajba, de olyan hatások is tetten érhetők a zenéjükön, mint a house, a szintipop, a future garage vagy éppen a dubstep. A húszas éveik elején járó producerek Settle című nagylemezéről már több népszerű slágert is megismerhettek a hallgatók, köztük az AlunaGeorge-dzsal készült White Noise vagy az brit slágerlista tizedik helyéig jutó You & Me Eliza Doolittle közreműködésével. A fiatal producerpáros pár nappal a Settle megjelenése előtt egy majdnem tízperces videóban beszél egyenként lemez számainak hátteréről, közben apró részletek is hallhatóak a dalokból. A videó május 31-ig csak a Lángoló Gitárokon tekinthető meg, amit elrejtettünk a hajtás után (természetesen nem árt hozzá angolul is tudni).


premier hír exkluzív elektronikus uk garage future garage disclosure



2013.05.29. 12:02 – Lángoló Gitárok

Aloe Blacc is fellép a Zöld Pardonban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

aloeblacc2.jpgAloe Blacc az I Need A Dollar című számával nemrég elég gyorsan bekerült a köztudatba. Bár a melankolikus, de mégis felszabadult szerzemény Blacc legismertebb dala, igazi rajongói inkább a Green Lightsot és a You Make Me Smile-t istenítik, amelyekben dzsesszesebb motívumok is fedezhetőek. Aloe Blacc-et az első sikerei Európához kötik, az Emanon duó tagjaként a Lootpack csoporttal és a francia Jazz Liberatorz-zel turnéztak Európa-szerte. 2006-ban kiadhatta első albumát, de az igazi áttörést mégis a 2010-es Good Things hozta meg. Az idén 34 éves kaliforniai születésű, de eredetileg panamai gyökerekkel rendelkező soulénekest a Class FM hozza el a Zöld Pardonba június 23-án. "Kétmillió hallgató igényeit eltalálni, ugyanakkor óvatosan alakítani is, és tájékoztatni őket a friss trendekről folyton kihívást jelent. Néha személyesen is rá kell erősíteni, és felhívni egy nagy élő bulival az emberek figyelmét, hogy valami ritka, valami egyedi, maradandó művészi alkotás született. Ebben találtunk partnerre a Zöld Pardonban." - mondta Tiszttartó Titusz, a Class FM programigazgatója az koncert sajtótájékoztatóján. Aloe Blacc bulija után a Class DJ-k szórakoztatják majd az ottmaradókat.


pop dzsessz hír aloe blacc



2013.05.29. 11:00 – Lángoló Gitárok

Meghallgatható a teljes Queens of the Stone Age-album

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Queens-of-the-Stone-Age-Like-Clockwork.jpgPár nappal a hivatalos megjelenés előtt meghallgatható a ...Like Clockwork, a Queens of the Stone Age agyonhájpolt stúdióalbuma. A 10 számos hanganyagot most az iTuneson lehet végighallgatni, amit mi is erősen ajánlunk, mivel legutoljára 2007-ben jelent meg tőlük nagylemez és a ...Like Clockwork hallhatóan az együttes eddigi pályafutásának legletisztultabb alkotása. Azért is érdemes képben lenni az új albummal, mert Josh Homme és társai nyáron fellépnek a VOLT fesztiválon is, ezzel is pótolva a két évvel ezelőtt elmaradt budapesti koncertet. Eközben Homme egy interjúban elmondta, hogy lemez elkészítéséhez nagyban hozzájárult három évvel ezelőtti térdműtétje, ahol egy nem vár komplikáció miatt pár pillanatra a klinikai halál állapotába került. Négy hónapig az ágyból sem tudott felkelni és nagyon sokáig tartott a rehabilitáció, ezért felesége - Brody Dalle, a Distillers punkzenekar frontembere - biztatására a kertjük végén található sufnistúdióban kezdett dalokat írni, így született meg először a The Vampyre of Time and Memory című dal, amit az elején szívből gyűlölt, de neje unszolására végül befejezett, ezzel megalapozva a ...Like Clockwork kifjezetten sötét hangulatát.


rock hír stoner queens of the stone age



2013.05.29. 09:54 – Lángoló Gitárok

Major Lazer kimaxolta a seggriszálást

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lazer.jpgBizonyára a sors akarta úgy, hogy Beyoncé tegnapi afférja után ismét a női fenekek legyenek középpontban. Persze   Major Lazer esetében ebben semmi újdonság nincs, hiszen Diplo mindig nagy figyelmet fordított arra, hogy a kedvenc kis projektjét szó szerint seggrázós elektronikaként emlegessék. A Bubble Butt című dal az áprilisban megjelent Free The Universe lemezen szerepel és az az Eric Wareheim forgatott hozzá videót, akit legtöbben az Adult Swim tévécsatorna Tim & Eric Show-jából ismerhetnek. Nem is akármilyen klip készült, hanem konkrétan egy ötperces seggfetisiszta táncműsor, ahol tényleg minden egyes képkockára jut egy-egy orbitális hátsó. A dalban közreműködik Tyga, 2 Chainz és Bruno Mars is, de annyira röhejes szöveget nyomnak mindannyian, hogy képtelenség őket egy pillanatra is komolyan venni, ahogyan a Major Lazert sem lehet úgy általában. Irodában dolgozókat előre figyelmeztetjük, hogy tényleg nagyon sok női fenék szerepel a hajtás után, szóval csak diszkréten!


hír elektronikus major lazer



2013.05.28. 23:17 – Lángoló Gitárok

Elkészült az új Nine Inch Nails-nagylemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Eddig szép lassan szivárogtak a hírek a Nine Inch Nailsről, úgy tűnt Trent Reznor nem siet sehová. Ez lényegében így is van, azt azonban eltitkolta, hogy nem csak most kezdte a munkát az anyagon, hanem már tavaly is ezzel foglalkozott megállás nélkül. Reznor a közleményében elmondta, hogy érdekes módon az elmúlt évek projektjei annyi kreatív energiát szabadítottak fel nála, amivel képes volt a Nine Inch Nailst is új szintre emelni. A lemezen Reznor mellett Atticus Ross és Alan Moulder dolgozott, a nyáron induló koncerteken pedig a King Krimson-os Adrian Belew, a Telefon Tel Aviv-os Josh Eustis illetve a régi Nine Inch Nails-es társak, Robin Finck, Alessandro Cortini és Ilan Rubin lesznek mellette. A lemezről ennél sokkal többet egyelőre nem tudni, csak annyit, hogy a Columbia adja majd ki valamikor idén.


rock metál hír nine inch nails indistrial



2013.05.28. 16:40 – Lángoló Gitárok

Koncerten fogták meg Beyoncé seggét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

beyonce.jpgSzeretjük ha sokan olvasnak minket. Ezért amikor egy felvételt látunk Beyoncé koppenhágai koncertjéről, ahol egy rendkívül lelkes és igen merész fiatalember az első sorban nemes egyszerűséggel megmarkolja, majd meglegyinti az énekesnő méretes hátsóját, akkor úgy érezzük feltétlenül tájékoztatnunk kell erről olvasóinkat. Kit érdekel az új Daft Punk? Kit érdekel az új Queens of the Stone Age? Meg amúgy is, kit érdekel már a zene, ha egy poszt címében szerepel a minden férfi mutatóujját beizzító SEGG szó? Tessék csak megnézni és azon tanakodni: vajon még a helyszínen verték ki belőle a szart a biztonságiak vagy szépen elfuvarozták Jay-Z luxusvillájába, ahol a rapper személyesen golfozott az illető golyóival. Az elképesztően érdekfeszítő felvétel, és az új lemezre készülő Beyoncé feneke megtekinthető a hajtás után.


hír beyoncé beyoncé segge SEGG



2013.05.28. 16:19 – Lángoló Gitárok

Már Kylie Minogue is veretős electróval próbálkozik

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kylie.jpgKylie Minogue annyira jó arc, hogy a saját születésnapján mindenkit megajándékozott egy új dallal. A tavaly Jay-Z kiadójához szerződött énekesnő Skirt című számának az a The-Dream is a szerzője, aki idén egy Grammyvel lett gazdagabb köszönhetően Kany West és Jay-Z közös dalának. A ma 45 éves előadónő új kislemezével elhajította kilométeres lasszóját az Amerikában zakatoló elektronikus tánczenei őrület expressz vonatára, hiszen sohasem késő beekizett tinédzserek ízléséhez igazított, ezerszer lejárt basszussal felturbózott klubslágerekkel bohóckodni. Kylie készülő nagylemeze az év vége felére várható és The-Dream mellett Pharrell Williams is dolgozik rajta. Kylie Minogue turistacsalogató Balaton-parti diszkószámát megmutatjuk a hajtás után.


pop hír elektronikus kylie minogue



2013.05.28. 15:24 – Lángoló Gitárok

Afrojack lesz Cee Lo Green helyett a Balaton Soundon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

afrojack_official_press_photo_2013_l.jpgAz összes júliusi fellépését lemondta Cee Lo Green, így elmarad a nyári koncertje is a Balaton Sound fesztiválon. Az amerikai énekes Voice tehetségkutatóban tölti be ismét a zsűri szerepét ezért kell visszamondania a már meghirdetett programokat. Helyette a holland elecrohouse DJ és producer, Afrojack érkezik újra a Balaton Soundra, aki tavaly a Zamárdiban tartott fesztivál nulladik napján játszott legutóbb. Alább megmutatjuk kit kaptunk ki helyett.


hír elektronikus balaton sound afrojack ceelo green



2013.05.28. 15:00 – Lángoló Gitárok

Itt a Suicidal Tendencies volt basszusgitárosának új funklemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

thundercat-5.7.2013.jpgStephen Bruner 16 éves korában került a Suicidal Tendenciesbe, amiben a játéka nagyban hozzájárult a zenekar funky hangzásához. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a kultikus '80-as évekbeli ThunderCats rajzfilmből vett művésznévvel soulos-dzsesszes funklemezeket kezdett készíteni, méghozzá Flying Lotus producer lelkes támogatásával. A 2011-es The Golden Age of Apocalypse után jön a következő album, amit most teljes egészében meg lehet hallgatni az NPR-on. A basszusgitárvirtuóz szimplán Apocalpyse címre hallgató második stúdióalbuma június 4-én jelenik meg, aki pedig lusta meghallgatni a streamet, annak mutatunk tőle pár korábbi dalt a hajtás után.


funk hír soul rnb suicidal tendencies thundercat



süti beállítások módosítása