2019.04.23. 10:08 – dankógábor

Spotifyon is hallgatható Beyoncé utolsó nagylemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

beyonce-formation-video.jpg

Hiába rappelte magából kikelve Beyoncé a férjével, Jay-Z-vel közös, The Carters név alatt kiadott lemezén, hogy kurvára leszarja a Spotifyt, ezért nincs ott a 2016-ban megjelent albuma, a Lemonade, mától mégis ott van a streaming szolgáltatón (meg mindenhol, ahol eddig nem volt). Eddig csak a Tidalen lehet hallgatni, illetve volt hozzá megjelenéskor egy film az HBO-n (Magyarországon nem), és természetesen meg lehetett venni fizikailag is, de most úgy tűnik meg kell támogatni kicsit a most bemutatott netflixes koncertfilmet és koncertlemezt (ami szintén ott van Spotifyon). Ráadásul még bónusz is jár hozzá, a Sorry című dal demóváltozatának képében. A lemez egyébként igen jó, tényleg ajánljuk, és nem csak azért mert a Don't Hurt Yourself-ben Jack White-tal tolják együtt Led Zeppelin-alapokra, hanem mert egy tényleg kreatív, színes, 45 perces poplemez.


beyoncé



2018.09.21. 12:52 – dankógábor

Boszorkányság miatt kért Beyoncéra távoltartási végzést volt dobosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kimberly Thompson beperelte Beyoncét, mert szerinte az énekesnő varázslatok segítségével szexuálisan molesztálta, illetve az extrém boszorkánykodása részeként még a kiscicáját is megölte. Kimberly Thompson Beyoncé háttérzenekarában dobolt egy időben, a bíróságtól pedig ideiglenes távoltartási végzést kért, amit elutasítottak, de október 11-ére kitűztek egy meghallgatást emiatt. Nem tudjuk Beyoncé addig milyen erővel űzi tovább a boszorkányságot, vagy hogy oda tud-e repülni seprűn a doboshoz még a végzés előtt, és valami átkot szórni rá. Kimberly Thompson egyébként Beyoncén kívül még a Late Night With Seth Meyers showműsor házizenekarában dobolt többek között. Egyébként így dobol Kimberly Thompson, mikor jazzt játszik. (A fenti képet innen vettük, érdemes a hozzá tartózó szöveget elolvasni.)


beyoncé



2018.06.17. 09:05 – dankógábor

The Carters név alatt adott ki meglepetéslemezt Beyoncé és Jay-Z

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

everything_is_love.png

Szombat este váratlanul megjelent egy új lemez a Tidalen The Carters név alatt, ami Beyoncé és Jay-Z közös lemezét takarja. Ezzel együtt egy videó is felkerült a Youtube-ra, illetve egy Salud! című kislemez is kijött, ami egyébként nincs rajta az Everything Is Love című lemezen. A Pitchfork ki is szedett belőle részleteket, és úgy tűnik, a házaspár most nagyon megmondja a magáét a világnak. Jay-Z például nagyon ki van bukva, hogy a legutóbbi Grammyn a nyolc jelöléséből egyet sem váltott díjra. 

Tell the Grammys fuck that 0 for 8 shit.

Vagy hogy soha nem fog elmenni a Superbowl félidei show-jába. (Ami amúgy lehet feszkót okozhatott otthon, hiszen a neje szerepelt a show-ban.)

I said no to the Super Bowl
You need me, I don’t need you
Every night we in the end zone
Tell the NFL we need stadiums too.

Beyoncé meg a Spotifyra van kibukva, el is rappeli, hogy az hétszentség, hogy nem kerül oda fel a 2016-ban megjelent lemeze, a Lemonade.

If I gave...two fucks about streaming numbers woulda put Lemonade up on Spotify. Fuck you.

Helyette ott van a Tidalen, ami a pletykák szerint a csőd szélén áll, szóval lehet nem kell sokat várni, hogy mégis legyen friss Beyoncé a Spotifyon. Azt egyébként lehetett tudni, hogy készül ez a lemez, de a megjelenés még így is váratlan.


hír beyoncé jay-z the carters



2018.05.22. 12:37 – dankógábor

Beyoncé vett egy templomot

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Elképzelem a szituációt, ahogy Beyoncé és férje, Jay-Z otthon ülnek és azon gondolkoznak, mire is költsék azt a rengeteg pénzüket. Aztán egyszer csak eszükbe jut, hogy venni kéne egy templomot. Hogy így volt-e, soha nem fogjuk megtudni, de az biztos, hogy az énekesnő a minap vett egyet. A templom Beyoncé húgának, Solange-nak a háza közelében van New Orleansban és 850 ezer dollárért (csaknem 230 millió forintért) volt meghirdetve. Hogy mit fog vele csinálni az énekesnő, nem tudni, de a leírás szerint az egy ideje már használaton kívüli épület gyakorlatilag bármi lehet. Még akár templom is maradhat, hogy olyan nagyszabású klipeket tudjanak benne forgatni, mint a szupersztárokkal telített Family Feud, amin mellesleg a katolikus egyház kiborult, hogy Jay-Z és Beyoncé csak kihasználják az egész kereszténységet.


hír beyoncé jay-z



2018.04.16. 10:44 – dankógábor

Beyoncé a mennybe ment, Adele mackónadrágban zúzott rá a tévé előtt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Szombaton Beyoncé fellépett a kaliforniai Coachella fesztiválon. A tavalyi, szülési szabadság miatt elmaradt koncertjét pótolta most be. De olyan erővel, hogy azóta sem tért magához a zenei sajtó, pláne az Egyesült Államokban. Szuperlatívuszokban beszél mindenki a dologról, szerintük Beyoncé nem csak történelmet írt (azzal, hogy ő az első nem fehér női főattrakció), de lassan már Isteni magasságokba emelkedik. (Lehet nem véletlen ez a sokszor viselt fáraós outfit?) Az kétségtelen, hogy Beyoncé a kortárs popzene legfontosabb előadója, aki nem csak a feketékért áll ki, de harcos feminista és szociálisan érzékeny mindenre. Minden megmozdulása esemény, ha meg koncertet ad, akkor arra az időre béke lesz a világban. (Pláne, ha még a Destiny's Child is újjáalakul a fellépésen.)


pop hír beyoncé adele



2017.10.12. 11:35 – dankógábor

Egy rakás kislánnyal harcol a szabadságért Beyoncé

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

beyoncegirls.jpg

Beyoncé tavaly adta ki ez igen jóra sikerült Lemonade című nagylemezét, amit a mai napig nem lehet online meghallgatni a Tidal kivételével. Ezen szerepel a Freedom című dal, aminek amúgy volt már klipje, ahogy az összes többi lemezen lévő számnak is, de szerdán kiadták olyan verzióban is, hogy bárki megnézheti. Tegnap volt ugyanis az International Day of the Girl (Lánygyermekek Világnapja), amihez olyan klipje készítettek, ami egyrészt tele van üzenettel, másrészt egy rakás kislány táncol és tátog rá Beyoncét imitálva a világ minden részéről. Szóval nagyon beyoncés az egész.


pop hír beyoncé



2017.02.24. 09:28 – dankógábor

Kihúzták az idei Coachella legnagyobb nevét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azaz Beyoncét. Az Ősanya nem fog fellépni a kaliforniai fesztiválon, ugyanis ikreket vár, az orvosai pedig eltanácsolták a koncerttől. Szóval inkább az a tippünk jött be, hogy elmarad a koncert, és nem rendhagyó buli lesz. Szóval most az a nagy kérdés, hogy a fesztivál szombati napján ki ugrik be az Istennő helyére, aki méltó is erre a pozícióra. A legstílusosabb persze a húga lenne, de Solange hiába hozott össze most egy agyonmagasztalt nagylemezt, egyelőre sehol sincs a nővére mögött. Szóval csak Adele jöhet szóba.


pop hír beyoncé



2017.02.02. 10:45 – dankógábor

Szokatlan Beyoncé-koncert lesz a Coachellán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

beyonceterhes.jpg

Nagyjából összetört az internet a hír alatt, hogy Beyoncé ikrekkel terhes. Az énekesnő az Instagramon jelentette be, hogy két fővel bővül a család, és mostanra már az a képmegosztó leglájkoltabb posztja. Mi csak sok boldogságot kívánunk a Carter családnak innen is, illetve elméláztunk, hogy vajon mi lesz az áprilisi két coachellás fellépésével? Ugrálni már sokhónapos terhesen biztos nem fog, szóval ha megtartják a bulikat, akkor elég rendhagyó koncertekre készülhetnek azok a szerencsések, akik ott lesznek a szezonnyitó kaliforniai fesztiválon. Beyoncé egyébként elég szórakoztató koncerten. Legalábbis nyolc éve az volt Budapesten, kár, hogy azóta akkora sztár lett, hogy esély sincs arra, hogy fellépjen nálunk.


pop hír beyoncé



süti beállítások módosítása