Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Beyoncé @ Papp László Sportaréna 2009.04.29.
Nem a nyitóperformanszt elkövető Karmatronic hibája, hogy a 20 perces ráhangolásuk után, következett a dögunalmas lehangolás, a másfél óra masszív semmi, ameddig egy bizonyos „technikai hibát” próbáltak orvosolni. Hogy pontosan mi lehetett, azt nem mondták el. Talán felszaladt a Gucci harisnya, talán nem egyenesedett megfelelő ütemben Beyonce haja, de az én tippem az, hogy a nadrágokat és szoknyákat szállító kamion nem érkezett meg, és ezért kellett mindenkinek egész este bugyiban rohangálni a színpadon, és ezért tűnt úgy, mintha folyamatosan villantanának a fellépők.
Viszont a 90 perces téblábolás alatt volt időm kideríteni, hogy milyen 45 év alatti férfiak is járnak ilyen buliba. Vegyük az alapesetet: a rajongót. Ha nekem egy korban hozzám illő fiatalember bejelentené az első randin, hogy imádja Beyoncét, halálra röhögném magam, miközben azonnal hazafelé indulnék. Egy első sorban ugráló fanatikus rajongósrácról sem tudom elképzelni, hogy a Naughty Girlt dúdolva megszereli a vízcsapot, vagy elénekelgeti, hogy If I were a Boy, miközben barkácsol nekem egy fésülködőasztalt.
Második eset, hogy elment csajozni, és persze a színpadon legeltetni a szemét. Bevallom, őket irigylem a legjobban, mert képesek ennyit kiadni egy kétórás, még csak nem is peepshow-ért, ha pedig csajoznak, akkor joggal találhatják magukat szembe az első esettel, vagyis hogy Beyonce-fannak nézik őket, és elvesztik minden férfias kisugárzásukat.
Harmadik eset, ha elkísérték a csajukat. Ezzel egyrészt jófejek lesznek rögtön, mert úgy is tűnhet, hogy tényleg gavallérok, másrészt, amíg táncizik előttük a barátnőjük, legálisan leshetik a kivetítőn, hogy mikor villant már valamelyik színpadi szereplő valamit.
Tízkor kezdődött el a koncert, amire most direkt nem a show-t használom (amellett persze, hogy nagyon profin volt ez összerakva), mert végre egy olyan világsztár, akinek semmi felesleges maszlag nincs a színpadán, csak egy hatalmas kivetítő, és a jól elhelyezett zenekara. Végre lehet arra figyelni, hogy milyen a zene, lehetett táncolni, és nem azt kellett lesni, hogy mikor jön be oldalról egy bukfencező törpe, vagy mikor vágtat át egy bazári majom lóháton a csilli-villi díszleteken egyensúlyozva. Beyoncé zenekarában csak nők játszottak, nem is akárhogyan, egyedül a táncosok között akadt néhány fiú, ami tovább erősítette a csajbulis hangulatot. A megamix jellegű, főként átöltözős részekben jött is a tánc, ahol a művésznő (már, ha éppen a színpadon volt ugye) szokásához híven úgy ropta, mint akinek rohama van, de szerencsére nem vette annyira komolyan, mint a videoklipjeiben, ahol az ember ül a TV előtt, és szörnyülködik, hogy szegény lánynak a videó vége felé már orvost kéne hívni, az a szemét stáb meg csak veszi, ahelyett hogy segítene.
Beyoncé amúgy igazi csajos előadó, abból sem a butapicsa fajta, de ami végképp szimpatikussá teszi őt, az az egész koncerten végigvitt közvetlen viselkedés, és a humor, kezdve a vetítésekkel, ahol őt láthatjuk ötévesen, amint éppen énekesi karrierjét kezdi, vagy a Single Ladies előtti YouTube-válogatással, amiben rajongók, és nem rajongók elcseszett táncparódiáit láthattuk, és a közönséggel való kapcsolattartása, amikor nem csak a levegőbe beszélt, hanem ruha alapján konkrét személyekhez szól. Persze lehet, hogy ez az egész csak megjátszás, akkor viszont nagyon jó színésznő (ahogy persze az is, mikor éppen nem a színpadon van).
Egyébként eljátszotta az összes grúvos slágerét, de hagyott magának, és a közönségnek is pihenési időt a líraibb részeknél, néhány dalt pedig áthangszerelt egy kicsit, amitől például a Freakum Dress majdhogynem metál lett, még visongós gitárszólót is rakott bele (mármint nem Beyoncé, hanem a széttetovált gitáros).
Alapjában véve egész este egy valamit sajnáltam, és azok az igazi Beyonce-fanok voltak, akik még koncert előtt is gyakorolgatták a klipekből ellesett tánclépéseket, és látszott rajtuk, hogy ezek az emberek tényleg órákat, napokat, heteket töltenek el azzal, hogy a megtanulják, és begyakorolják a látottakat, és bár csak fél ház volt, de sajnos elől még így sem volt helyük, hogy mindezt előadják.
Ha elhagytuk volna a felesleges sallangot, az oda nem illő embereket (a görényhajú, és a sárkányos-inges srácokat, az örömlányokat, illetve a párokat, ahol a férfi tagok fuksza olyan súlyú volt grammban, mint a női tag beültetett mellimplantátumának mérete köbcentiben) akkor egy még jobb buli kerekedett volna az egészből, de így is klassz volt.
Fotó: Huszti István
