Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Hatvanöt éves korában, szombaton elhunyt Arturo Vega, aki a hetvenes évek második felében megtervezte azt a Ramones-logót, ami ma már önálló életet él a legendás punkzenekar nélkül is. A mexicói származású Vega volt a Ramones látványtervezője, grafikusa, de mint a koncertek világítója és pólóárus is gyakran feltűnt. Sőt, Joey és Dee Dee Ramone nála laktak jó ideig, és az ő lakása lett a Ramones kvázi főhadiszállása. Vega majdnem az összes (2263) Ramones-koncerten ott volt, Monte A. Melnick turnémenedzserrel együtt lényegében ő is tagnak számított a zenészek mellett. A Ramones feloszlása után ő kezelte a csapat örökségét aramonesworld.com oldalon. Halálát Legs McNeil, a Punk magazin társalapítója, és a Please Kill Me - Punk: A punkzene cenzúrázatlan története című magyarul is olvasható könyv társszerzője jelentette be a Facebook-oldalán.
A Metallica elég komolyan gondolja ezt a saját fesztivál dolgot. Az idén második alkalommal, most éppen Detroitban megrendezett Orion Music And More tényleg a zenekarról és rajongóiról szól. A tagok hol itt hol ott bukkannak fel a fesztiválon, autóbemutatót tartanak, régi zenekarukkal
A nemsokára induló FXX amerikai tévécsatorna berendelte a Chozen című animációs sorozatot, ami egy börtönből frissen szabadult meleg rapperről szól majd. A széria írója Grant Dekernion lesz a produceri feladatokat pedig az Eastbound & Down illetve az Archer csapata végzi majd. Köztük van Danny McBride is, aki az előbbiben Kenny Powers lecsúszott baseballjatékos karakterét személyesíti meg illetve az már biztos, hogy a nyáron a Balaton Soundra is ellátogató Wu-Tang Clan-tag, Method Man is a hangját kölcsönzi majd egy szereplőnek. Nem ez az egyetlen gyártás alatt álló, hiphoppal kapcsolatos rajzfilmsorozat, ugyanis a nerdcore rapper MC Chris is hozzá kezdett már a saját műsorához, köszönhetően a sikeres
A Club 202-ben lép fel június 9-én az ír My Bloody Valentine. A zenekar idén ünnepli megalakulásának harmincadik évfordulóját, amit ráadásul egy
Az árvíz miatt június 13-ig bezár az A38, ezért több program is új helyszínre került. A mai D-Nox & Beckers az Akváriumban lesz megtartva, a június 12-i Airbourne pedig átkerült a Club 202-be. Ebben az időszakban az A38 Hajó étterme és bárjai is zárva tartanak, illetve a menetrend szerinti dunai hajóforgalom is szünetel. A hét második felének programjairól hétfőn adnak tájékoztatást. Az online jegyértékesítés ettől függetlenül zavartalanul üzemel.
Az a furcsa helyzet állt elő itt a Lángoló Gitárokon, hogy az egyik bannerünkről írunk posztot. Az történt ugyanis, hogy a Hegyalja Fesztivál himnuszához olyan kreatív hirdetés készült, ami remek időrabló szórakozás lehet bárkinek. A Subscribe és vendégei által írt Az igazi arcod című dal lett 12 sávra szétbontva, amiket aztán lehet össze vissza kapcsolgatni, felvenni a hangerőt, lehúzni stb. Így aztán mondjuk aki nem szimpatizál valamelyik énekessel, az el is tüntetheti a dalból, a kedvencét meg feltolhatja az égbe, de akár dob nélkül is meg lehet hallgatni a számot. Mindezt ráadásul meg is lehet osztani a Facebookon, úgyhogy időmilliomos kreatív rajongók, irány keverni vagy a fenti superbanner részen, vagy itt a hajtás után (bár itt a megosztás nem működik, csak a letöltés), ahová az eredeti dal klipjét is betettük viszonyításképpen.
Új videót forgattak az xx legutóbbi nagylemezén található Fiction című dalhoz, amiben Oliver Sim énekes egy nőt bámul az ablakból, majd megindul utána az erdőbe. A Young Replicant által rendezett klipnek túl nagy konklúziója most sincs, Sim egy hegy tetején találja magát a végén, miközben egy másik énje végig az alvó nőt figyeli az ablakon keresztül. Hajtás után az új xx-videó.
Egy
Alice In Chains - The Devil Put Dinosaurs Here