Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Josh Homme és Alex Turner kapcsolata egészen a harmadik Arctic Monkeys-stúdióalbumig nyúlik vissza, azóta a két zenész rendszeresen feltűnik egymás lemezein. Három nappal a britek ötödik albumának megjelenése előtt a BBC Radio 1-ban vendégeskedtek, ahol eljátszották a Why'd You Only Call Me When You're High? című, egyébként remek Arctic Monkeys-számot az új lemezről. Szó mi szó, az akusztikus feldolgozással rendesen meggyűlt a baja a végig napszemüvegben éneklő Josh Homme-nak, aki néhol kifejezetten hamisan adja elő dalt. Persze ez bocsánatos bűn, hiszen valószínűleg csak a műsor előtt volt idejük gyakorolni a számot, így Homme nem véletlenül bonyolódik bele egy kemény nyelvtörőbe 1:49-nél. Viszont azt is el kell ismerni, hogy ilyen enervált produkciót se hallunk túl gyakran a Queens of the Stone Age-től.
A Nine Inch Nails most nyáron Európában turnézott és felléptek többek között az angliai Reading fesztiválon, ahol Trent Reznor kiborult a szervezőkre. A zenekar a skót Biffy Clyro előtt lépett fel, azonban Reznor a koncert előtt Twitteren jelezte, hogy nem lesz szokványos fellépés a mostani, ugyanis a hazug promoter és az utánuk jövő együttes (akikről fogalma sincs kicsodák) kicseszett velük. Az ügyben megszólalt azóta Simon Neil frontember is a skót zenekarból, aki szerint ott kezdődhetett a probléma, hogy a számos fesztiválon headlinerként szereplő Nine Inch Nailsnek a koncert napján mondták meg, hogy bizony az utolsó produkció Readingben illetve Leedsben nem az övék lesz, ezen pedig Reznor irtózatosan felhúzta magát. Idén nem ez az első eset, hogy Reznor nehezen viseli a másodhegedűs szerepét, a belga Pukkelpopon például Eminem előtt kellett zenélnie, aminek szintén nem lett jó vége egy a helyszínen tartózkodó munkatársunk szerint. Részletek a hajtás után.
Van olyan ember, aki nem ismeri a Get Lucky című Daft Punk-slágert? Ugye, hogy nincs! Ezért fogja most mindenki szakértői füllel megvizsgálni, hogy a két francia vajon tényleg lopta-e az említett dal alaptémáját vagy nem. Történt most ugyanis, hogy valaki ráakadt egy 2011-es videóra, amin egy bizonyos Zack Kim gitározik. A koreai srác az orrunk előtt rak össze egy számot, aminek egy része állítólag, (mi most nem hirdetünk ítéletet), feltűnően hasonlít a Get Luckyra. Kim eddig teljesen ismeretlen volt a nagyvilág számára, a mostani lopós hír hatására kezdett el felfelé kúszni a videójának a nézettsége, jelenleg már 422 ezer fölött jár, de lesz ez még több is. Szóval gyerünk, lehet szakérteni, és ha a válasz az, hogy a Daft Punk tolvaj, akkor azt is tessék megmondani, hogy a szerzőket amúgy lelkiismeretesen feltüntető, a samplingeket pontosan megjelölő duó most miért felejtette el erről értesíteni a világot? Vagy a dalban gitározó
Lómaszk, csirkemaszk, unikornismaszk és az ezekkel való hihetetlen humorizálás. Ez van az új Black Label Society-klipben, ami a csapat szeptember 24-én megjelenő koncertlemezét (amin van hat stúdiószám is) vezeti fel. Zakk Wylde és metálcsapata Bill Withers slágerét, az Ain't No Sunshine-t dolgozta fel, a videóban pedig még olyat is láthatunk, hogy a csirkemaszkos figura a rövidet ráönti a maszkjára (mert ugye ez csak egy maszk, nem igazi csőr). Nem akarjuk spoilerezni a sztorit, de azt eláruljuk, hogy a volt Pantera-dobos Vinnie Paul is nagyon vicces benne. Ajánljuk minden általános iskolás olvasónknak, talán valami kreatív házihoz is jól jön majd az inspiráció, sőt, akár egy az egyben le is lehet másolni, az osztálytársak is dőlni fognak a röhögéstől.
A Kapsize és a Tectonic kiadók kötelékéből jövő bristoli dubstep-producer, Joker még 2011-ben adta ki máig egyetlen stúdióalbumát, persze a kislemezekkel teljesen más a helyzet, azok csordogálnak tőle folyamatosan, az utóbbi időben ezeket főleg partnerek nélkül, egyedül hozza össze. A napokban viszont mindenki meglepetésére kidobott egy ingyenesen letölthető kilencszámos nagylemezt (jó, a "nagy" szót lehet, hogy túlzás használni az alig 22 perces játékidőre), ami a Sega-konzolkultúra legszebb napjait idézi. Azt pedig a Digidesign óta tudjuk, hogy a videojátékok világához nagyon ért, szóval ha valakinek van felesleges 20 perce egy kis digitális nosztalgiára, az tegyen vele egy próbát. A Sega Joker Drive nevű próbálkozás a tovább mögött érhető el.