2013.09.03. 16:10 – sajó d.

I Want It All - Új Arctic Monkeys-dal

már megint

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Biztos nem fogom most egyenként linkelni az összes, utóbbi szűk egy évben megjelent Arctic Monkeys-kislemezt, szóval aki esetleg lemaradt volna az ide kattintva csekkolhatja le őket. Ugyanis megint itt egy új dal tőlük, ami az I Want It All címet kapta. Ebben Alex Turner eddig csak ritkán hallott hangon énekel a lassan a zenekar védjegyévé váló lágyabb stoner hangzásra. A szeptember 9-én megjelenő AM nagylemezen egyébként Josh Homme is vendégszerepel, ezzel viszonozva Turner szívességét a legutóbbi Queens of the Stone Age-albumon illetve a frontember azt is elmondta, hogy nagy hatással volt rá a hiphop és lesz egy Dr. Dre inspirálta szám is majd. A lemez megjelenése előtt két nappal, szeptember 7-én egyébként tematikus napot tart a Neon MUsic a budapesti Musicland hanglemezboltban, ahol akciósan lehet hozzájutni a zenekar korábbi kiadványaihoz és fellép a Rotten Roots együttes saját illetve Arctic Monkeys-dalokkal.


arctic monkeys hír rok



2013.09.03. 15:38 – Hirdetés

Heti programajánló: Magashegyi Underground, Auróra és Kiscsillag a Zöld Pardonban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zp.jpgAz ősz kezdetével folytatódnak a koncertek a Zöld Pardonban is. Kedden fellép a Leander Rising, akiknek a vendége a finn Apulanata zenekar lesz. Szerdán a FIX TV Rock You műsorának keretén belül zenél Dopeman, a RedHeart és a Foo Light akusztikus tribute-formáció. Csütörtökön Magashegyi Underground-, pénteken Kiscsillag-koncert a hetet pedig az Auróra zárja a fennállásuk 30. évfordulóján, ahol új lemezüket is bemutatják. 


koncert hír kiscsillag zöld pardon magashegyi underground



2013.09.03. 14:33 – Lángoló Gitárok

Csütörtökön Bloody Hollies-koncert a Trafikban

garázsrock, garázspunk, garázsblues, garázsminden

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bloody-hollies_t658.jpgAz amerikai Bloody Hollies szeptember 5-én ad koncertet a budapesti Trafikban az RNR666 kilencvenedik buliján. Idézünk a sajtószövegből: "Az együttest egy leszerelt tengerészgyalogos alapította 1999-ben, bevallottan az AC/DC, a DEVO, a Jon Spencer Blues Explosion, a Led Zeppelin, a Motörhead, és egy kultikus amerikai garázsrock zenekar, az Oblivians hatása alatt. E felsorolás jellemzi legjobban a Bloody Hollies stílusát, mely blues, punk és rock energikus ötvözete. Koncertjeik élményszámba mennek." A zenekart nemrég az a kissé bizarr megtiszteltetés is érte, hogy meghívták őket játszani John Peel, legendás brit rádiós DJ műsorába játszani, azonban ő már nem élhette meg a felvételt, így a Bloody Hollies volt az utolsó utáni produkció, amely az 1967-ben indult John Peel Sessionsben szerepelhetett. Előttük a már nálunk is többször szerepelt Kollaps zenél majd. Hajtás után mutatunk egy kis kedvcsinálót, ha ez nem lett volna eddig elég.


punk koncert hír blues trafik garázsrock kollaps bloody hollies rnr66



2013.09.03. 14:03 – sajó d.

Venice Valley - Stay

ha ma csak egy magyar zenét hallgatsz meg, akkor ez legyen az

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

venice_valley_promo1.jpgElkészítette debütáló kislemezét a Venice Valley electropop duó, amit rögtön egy klip formájában jelentettek meg. A Stay című szám sajtószövege szerint "fontos volt, hogy a zene és a kép együtt éljen, így már zeneszerzés közben is minden egyes dallam valamilyen vizuális hangulathoz kapcsolva született, a hatásokhoz, amik idén nyáron érték a srácokat; amikor egy dél-európai kisvárosban a part felé sétálva először meglátod a tengert, amikor hajnalban hazafelé tartasz és egyszer csak kibukkan a nap a hegy fölött, vagy épp csak annyi, hogy a nagy melegtől szinte lassítva látod a parton az embereket." A videóban ugyan tengerpart nincs, van helyette medence és egy fürdőző lány, aki aztán kicsit kimozdul a szabadba, közben a páros két tagját igen-igen sejtelmes fényviszonyok között láthatjuk zenélni-énekelni. Ha nagyon szomorú vagy amiért vége a nyárnak, akkor nézd meg ezt a klipet. Meg akkor is ha csak úgy tökre szomorú vagy. Esetleg ha épp vidám, amiért mások szomorúak.


pop hír elektronikus electropop venice valley



2013.09.03. 12:50 – Dankó Gábor

Kissé fázunk az ősszel érkező új Entombedtól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Juhhé, jön az új Entombed-lemez! Október végén jelenik meg, a címe Back To The Front lesz. Hat évvel ezelőtt volt legutóbb ilyen, akkor a Serpent Saints – The Ten Amendments jelent meg, utána még magyar koncertet is adott a rock and rollos svéd death metal zenekar. Szóval nagy az öröm! Illetve nagy lenne, ha nem vettük volna észre, hogy Lars Göran Petrov énekesen kívül már egy tag sincs a csapatban azok közül, akik az olyan klasszikus lemezek megírásában részt vettek, mint a Left Hand Path,Wolverine Blues vagy a DCLXVI: To Ride Shoot Straight and Speak the Truth. Az alap zeneszerzők közül legtovább kitartó Alex Hellid gitáros nevét sem találjuk már ugyanis a kiadó honlapján, de a zenekar Facebookján sem. Szóval kissé ambivalens érzéseink vannak az új lemezzel kapcsolatban, de azért várjuk, hogy mi sül ki belőle, főleg, hogy a zenekar 666 százalékos Entombedot ígér. Addig pedig itt egy őrületes nagy dal húsz évvel ezelőttről, amit még a volt Hellacopters-frontember Nicke Andersson szerzett dobosként.


metál hír death entombed



2013.09.03. 11:36 – Lángoló Gitárok

Jön az új morningdeer-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

morningdeer160_1500.jpgÚj lemezt jelentet meg hazánk egyik legizgalmasabb, külföldön is aktív zenei produkciója. A modern elektronikuszenei elemekkel, akusztikus hangszerekkel és „talált hangokkal" (mondjuk bicikliküllő-zörejekkel) egyaránt dolgozó Dányi Krisztina 2010-ben kezdett morningdeer néven dalokat megjelentetni az art rock, a barokkpop és a lofi zajzene határmezsgyéjén, majd 2011 májusában adta ki első albumát is, a dayst.


pop hír morningdeer



2013.09.03. 10:56 – Lángoló Gitárok

Új videó és EP a Pixiestől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kilenc év után először adott ki új zenét nemrég a Pixies, most pedig nemhogy új videóval, hanem egy négyszámos EP-vel is jelentkeznek. Az Inide Cindyhez készült klipben egy tragikus végkimenetelű szerelmi háromszöget láthatunk, amelynek a cselekménye ugrál az időben. Ebben egy lány bedrogozza az erőszakos pasiját, akit végül egy másik férfi tesz el láb alól, hogy aztán együtt égessék el a hulláját. A tegnap megjelent négyszámos EP-t a zenekar honlapján lehet megvásárolni digitálisan, de limitált példányszámban bakeliten is megjelent ajándék pólóval.


rock pixies hír klip



2013.09.03. 10:00 – Lángoló Gitárok

Our Love - Új Run Over Dogs-videó Németh Jucival

premier!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rod.jpgElkészült az R33-ban és az A38-on is tehetségkutatót nyert, progresszív rockot játszó Run Over Dogs új klipje, amely most itt debütál a Lángoló Gitárokon. A videót a Színművészeti Egyetem végzős diákjai készítették, a sztori pedig egy örökké tartó szerelmi történetet a párkapcsolat fejlődési szakaszain keresztül mesél el egyetlen snittben leforgatva. Az együttes egyébként fél évig járta Budapestet mire megtalálta a tökéletet forgatási helyszínt. Az egyszerre bluesos és progrockos Our Love című számban Németh Juci is közreműködik, aki a zenekar szeptember 16-án megjelenő első stúdióalbumának is producere volt. A hajtás után bemutatjuk a Run Over Dogs új videoklipjét.


premier rock hír klip progresszív németh juci run over dogs



2013.09.03. 09:00 – Hirdetés

Nile, Ex Deo: ókort idéző death metal zenekarok a Club 202-ben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A szeptember 3-án Budapesten játszó Nile és Ex Deo is remek példa arra, hogy a brutális énekhanggal és dalszövegekkel operáló death metal műfajnál sem maga a lehengerlő hangzás az egyetlen kitűzhető cél – a két extrém metal zenekar ugyanis az emberiség történetének két viharos, mai szemmel nézve talán túlzottan is nyers és brutális világába kalauzolja a hallgatót: az ókori Egyiptom és a Római Birodalom évszázadaiba. A Club 202-ben tartandó koncerten szintén játszik a francia Svart Crown zenekar.


metál hír death nile



süti beállítások módosítása