2013.11.17. 11:52 – Lángoló Gitárok

Rákos a Marilyn Manson alapító gitárosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

daisey_1381262_10151864732128058_2098990223_n.jpgA napokban derült ki, hogy vastagbélrákjával már két hónapja jár kemoterápiára Scott Putesky, akit leginkább Daisy Berkowitzként ismert a világ, mikor még a Marilyn Mansonban gitározott. Puteskynek állítólag már hat éve vannak furcsa alhasi fájdalmai, amik közül több is kórházi kezelést igényelt, de a rákot mégis csak most, nagyon előrehaladott stádiumban fedezték fel. Putesky egy Brian Warner nevű sráccal együtt alapította meg még a nyolcvanas évek végén a Marilyn Manson & The Spooky Kids zenekart, és az egész zenekari koncepciót is együtt találták ki. Warnerből ekkor lett Marilyn Manson, a gitárosból pedig Daisy Berkowitz, de a zenekar többi tagja is egy modell és egy sorozatgyilkos nevét keverte össze. Berkowitz a nagy áttörést hozó, 1996-os Antichrist Superstar című második nagylemez készítése közben szállt ki a Marilyn Mansonból, utána pedig már nem igazán játszott ismert zenekarokban. (A fenti képet az első kezelésekor lőtte saját magáról.)


rock hír marilyn manson daisy berkowitz



2013.11.16. 10:39 – _Hóember_

Mifelénk a korral nem haladnak – Öt minikritika magyar raplemezekről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Miközben soha nem látott népszerűségnek örvend itthon a hiphop, a műfaj vezető előadóinak lemezeiről sokszor teljesen elfeledkezünk. Na, de most! Meghallgattuk a kizárólag a Youtube-on (de ott nagyon) népszerű Mr Busta és Essem lemezét, az Egyenlők supergroup bemutatkozását illetve Day, a DSP és a Punnany Massif albumát. Előljáróban csak annyit, hogy miközben a rap népszerűsége országos szintre fejlődött, a zenék sokszor még mindig tizenöt éves lemaradásban vannak a nyugati trendekhez képest.(Fotó: Somay Márk/Punnany-facebook)


lemezkritika hiphop dsp rap day mr busta punnany massif essem egyenlők



2013.11.15. 17:00 – Lángoló Gitárok

Banana Clipper - Új Run the Jewels-klip az album legmenőbb számához

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az idei év egyik legjobban várt raplemeze volt El-P és Killer Mike közös albuma, amit be is váltotta a hozzáfűzött reményeket. Most a Run the Jewels magasan a legvagányabb számához, az OutKastből ismert Big Boi-jal közös Banana Clipperhöz készült egy nem túl izgalmas videó, de ez igazából egyáltalán nem érdekel, annyira jó a zene alatta. Ráadásul az egész album teljesen ingyen, mindössze egy emailcímért cserébe letölthető a Fool's Gold kiadó honlapjáról. (sajnos a videót nem lehet beágyazni, csak a Complex honlapján nézhető)


hiphop hír rap klip killer mike run the jewels el-p



2013.11.15. 14:08 – [MTI] Lángoló Gitárok

Meggyalázta az argentin zászlót, akár börtönbe is kerülhet érte Justin Bieber

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

justin-bieber-650-430_1.jpgAlaposan magára haragította az argentin közönséget Justin Bieber azzal, hogy lerugdosta és mikrofonállvánnyal lekotorta a hozzá a színpadra feldobott két nemzeti zászlót. Bár a kanadai énekes többször bocsánatot kért a hibájáért Twitteren, akár bíróság elé is kerülhet a zászlógyalázásért. Egy helyi jogász már be is perelte a nemzeti szimbólum meggyalázása miatt. Ez a tett bűncselekménynek számít Argentínában, és négyévi börtönbüntetést vonhat maga után.


pop hír argentína justin bieber



2013.11.15. 12:20 – [MTI] Lángoló Gitárok

Koncerttel és válogatáslemezzel búcsúzik az Erik Sumo Band

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

erik_sumo_band.jpgCsaknem két év kihagyás után egyetlen alkalommal, december 29-én az A38 hajón ismét fellép az Erik Sumo Bandakik most egy válogatásalbumot is készítettek. "Nevezhetjük akár búcsú- vagy nosztalgiakoncertnek is, mindenki azt lát bele, amit akar. Szeretnék lezárni egy korszakot, az Erik SumoBand mint zenei műhely megszűnt, akkor is, ha néhány év múlva esetleg megint adunk koncertet. Ezt a mostani fellépést is nehéz volt
összehozni, a két énekes, Harcsa Veronika és Kiss Erzsi folyamatosan külföldön tartózkodik" - mondta Tövisházi Ambrus. 


hír a38 erik sumo band



2013.11.15. 11:25 – Sajó Dávid

Hagyni kéne a kölyköket rendesen felnőni - Tegan and Sara-interjú Tegannel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

DSC04341.JPGNemrég Budapesten lépett fel a Tegan and Sara kanadai popduó, mi pedig az ikrek közül Tegannel beszélgettünk a koncert előtt. Szóba került, hogy az idei lemezükkel olyanokhoz is el akarnak jutni, akik talán még sosem hallottak róluk, de beszéltünk arról is, miért van szükség manapság David Guettával dolgozni és mi a véleménye testvére és Tyler, The Creator közötti balhéról. (fotók: Gyula Judit)


pop hír tegan and sara



2013.11.15. 10:25 – Lángoló Gitárok

Y.A.L.A. - Új videó M.I.A.-től

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mia5.jpgItt van ismét egy új klip M.I.A. legutóbbi albumáról, méghozzá a korábban megjelent Y.A.L.A. című számhoz. A súyos bass musicos dal videójába a rave partyk világát idézik meg, de azt is inkább csak a látványban, hiszen M.I.A.-n kívül senki más nem szerepel. A Major Lazer-életműben gond nélkül eltüntethető Y.A.L.A. egyébként Kenzo és a Partysquad közreműködésével készült, a videó előtt pedig feltétlenül meg kell említeni, hogy akik érzékenyek a stroboszkópra és a pulzáló fényekre, inkább ne nézzék meg.


pop hír elektronikus klip mia



2013.11.14. 17:30 – Lángoló Gitárok

Stabil oldalfekvés - Kozmosz-klippremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kozmosz_zenekar-600x369.jpg

Nem, a punkok tényleg nem halottak. Pedig a Kozmosz új klipjében az énekesnek kiveszik a szívét, de ez Zsombort nem akadályozza meg abban, hogy a lemenő nap sugaraiban a Skála tetején zúzzon a bandával.
A hat Márka Művek gondozásában, Novák Erik rendezésében készült videoklip különlegességét mégsem a már említett illegális operáció, hanem a lendületes szöveg jelenti. Ezúttal nem közéleti vizekre evezett a négytagú Kozmosz, a srácok politikamentes, de határozott hangon éneklik a fülünkbe: „Maradj, ha ennyi kell neked! / Már van elég föld, ami eltemet”. A werkfilm sok tanulsága közül egyet emelnék ki: a disznóbőr pótolhatatlan szerepét. A hajtás után mind a klip, mind a werkfilm megtekinthető.


premier punk hír kozmosz



süti beállítások módosítása