2014.01.15. 17:00 – Hirdetés

Nézőpont - IdiotSide-klippremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A hét első klippremiere az IdiotSide-é. A szerencsi fiúk a Suzuki viaDAL keretein belül megvalósuló klipben a debreceni műjégpályán zenéltek. Több műkorcsolyázó is segítette a zenekart a nem éppen hagyományos körülmények közt lezajlott forgatás alatt.

Hogy mennyire volt nehéz a jégen zenélni, illetve mi a mondanivalója a dalnak, a zenekarból Golyó mesélte el nekünk: „A dal, amihez a klip készült, egyfajta előfutára a közeljövőben elkészülő daloknak, ugyanis egy új arc is feltűnik köztünk, aki nem más, mint Exta. A kisfilm azt mutatja be korcsolyázókon keresztül, hogy nem mindig a tuti befutók a győztesek, vagyis változhat a nézőpontunk dolgokban, sőt sok esetben változtatni is kell! A történet alapján egy jégpályára volt szükségünk, végül a debreceni jégcsarnokra esett a választásunk. Ott baromira hideg volt, úgyhogy a 8 órás forgatás megviselt minket, és a szereplőket is. Nem volt könnyű egy lapos talpú cipőben a jégpálya közepén zenélni, de egyszer mindent ki kell próbálni. A hangulattal tehát nem volt gond a forgatás alatt, reméljük a végeredmény nem csak nekünk tetszik!"

A zenekar is fellép a Suzuki viaDAL szombati koncertjén, aminek a részleteit itt találjátok. A Facebook eventjét meg itt.

A klip:

A werkfilm:


hír idiotside



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása