2014.02.13. 09:46 – Raffer Attila

Brock van Wey váratlanul kiadta új lemezét, a Home-ot

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bvdub.jpgA jelenleg Kínában élő, de amúgy belga ambient-producer Brock van Wey (vagy ha úgy jobb, bvdub) nem arról híres, hogy sokáig üljön egy új megjelenésen, sőt, igazából nála az számít rendkívülinek, ha egy évben nem jön ki legalább vagy 3-4 lemeze. Nem ez volt a helyzet a Home-mal, amin Brock nagyjából 2 évig kotlott, pedig amit előre tudhattunk róla, az mind nagyon ígéretes volt, már csak a kiadó Echospace miatt is (még 2009-ben itt jött ki a máig egyik legnagyobb sikereként számon tartott White Clouds Drift On And On). Na meg elmondta annak idején, hogy az új albumon a kezdeti dub technós énjéből is megpróbál meríteni egy kicsit (ennek mondjuk nem sok nyoma lett végül), és hát a végeredmény nem kicsit lett súlyos, az Echospace-főnök és mellékesen dub techno-félisten Steven Hitchell konkrétan azt nyilatkozta róla, hogy a legnehezebb mastering meló volt, amit valaha csinált. A 2 cd-s, nagyjából két és fél órás anyag első körös példányai már el is fogytak a kiadónál, van viszont digitális változat is, ami odaát az Echospace-nél meghallgatható. A tíz és fél perces nyitószámot (Mountains Will Keep Your Secrets) pedig külön is kiemeljük, ez a tovább mögött figyel.


hír electro brock van wey



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása