Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nem sokan ismerik TM Stevenst, pláne Magyarországon, pedig túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ő a világ egyik legjobb basszusgitárosa. Ha mi nem is, a nagy sztárok tudják, ugyanis nagyon ismert és megbízható sessionzenész. Van azonban egy zenekara, a Shocka Zooloo, amivel rendszeresen ad ki lemezeket, és turnézik. Ezzel a csapattal lép fel április 14-én a Pecsa Caféban. Alább egy interjú TM Stevensszel.
Rengeteg előadóval játszottál már karriered során. Ki volt a személyes kedvenced közülük?
Igen, az évek során volt szerencsém sok legendás művésszel együtt játszani. Tina Turnerrel, Joe Cockerrel, Billy Joellel és még nagyon sokakkal. Az egyik kedvenc albumom a Gravity, amit James Brownnal vettem fel. Az egész albumra én játszottam fel a basszusrészeket Dan Hartman stúdiójában. Aztán szükség volt vokálra a Living in America számban és végül úgy alakult, hogy az összes háttérvokált én énekeltem fel ebben a dalban. Nyolc sávot énekeltem fel egyedül, kettőt pedig Dan Hartmannal közösen, ami aztán úgy szólt, mintha egy kórus énekelne. Ezután a lemezfelvétel után csatlakoztam a Pretenders zenekarhoz és felvettük a Get Close lemezt, amiről az első nagy slágerük, a Don't Get Me Wrong származik. James Brownnak közben annyira megtetszett a háttérvokálozásom, hogy utánam küldte Dan Hartmant Londonba, hogy énekeljem fel a vokálokat az album összes dalában. Olyan is megtörtént, hogy Chrissie Hynde, a Pretenders vezetője elrepített Londonba, hogy játsszak az akkori híres zenei TV műsorokban, mint a Top Of The Pops meg ilyenek. Concorde-on repültem, a hangsebesség kétszeresével és így csak három óráig tartott az út New York és London között.
Játszottál már magyar zenésszel?
Eddig nagyon sok magyar zenésszel találkoztam, de még régebben, az egyik este felhívtam valakit a színpadra, hogy játsszon velem egy szólót és a srác nagyon jó volt. Azóta barátok vagyunk, Takács Rolandnak hívják. Azt is megtudtam, hogy van egy TM Stevens/Shocka Zooloo tribute zenekar, amelyik a dalaimat játssza, ezt megtiszteltetésnek tartom.
A Shocka Zooloo zenekarod kombinálja a rockot a funkkal, a soult a reggae-vel. Honnan ered ez a sok hatás a zenédben?
Amikor felnőttem, akkor az R&B, a funk és a rock volt a zene. Ott volt Jimi Hendrix, Marvin Gaye, Stevie Wonder, a Led Zeppelin és a Motown meg sok minden más. Én innen indultam. A környéken mi mindannyian Temptationst, Michael Jackson & The Jackson Five-ot hallgattunk. Játszottam is előttük egyszer 1981-ben. Láttam rengeteg James Brown-koncertet a harlemi Apollo színházban, aztán később valóra vált az álmom azzal, hogy lemezen és koncerten is játszhattam vele.
Az álmaid valóra válnak, ha hiszel bennük és teszel is értük. Én teljesen az R&B zenének éltem, de az egyik nap bekapcsoltam a rádiót és hallottam egy hihetetlenül jó dalt egy jó súlyos groove-val. Kiderült, hogy az a Led Zeppelin, a dal címe pedig Kashmir. Hallgattam rengeteg Sly and the Family Stone-t és Rolling Stonest, Bob Marleyt és másokat, aztán úgy döntöttem, hogy inkább hozzáadom az R&B funk groove-ot ahhoz, amit szeretek és így találtam ki a heavy metal funkot. Ezt a zenei irányzatot én kezdtem el.
A zenekarodban te vagy az egyetlen állandó tag a zenésztársak rendszeresen cserélődnek. Mondanál valamit az idei turné felállásáról?
Az évek során játszottam, turnéztam rengeteg nagy és legendás előadóval, de aztán eldöntöttem, hogy a magam útját járom, és ezt teljesen a saját nevem alatt kell tennem. Láttam olyan esetet, amikor egy lemezcég szerződtetett volna egy zenekart aztán egy-két zenekari tag változtatott volna a zenei irányon, és mivel a zenekaron belül nem értett egyet mindenki az új iránnyal, így a szerződés kútba esett. Láttam olyan zenekarokat is, ahol a turné maradt el, mert valamelyik tag nem tudott menni. Milyen lenne, ha a Rolling Stones indulna útnak és az énekesi poszton Mick Jaggert valaki helyettesítené, vagy az egyik gitáros nem Keith Richards lenne. A közönségnek ez nem tetszene, mivel ők az igazi Rolling Stonest akarják látni. Szóval a lényeg, hogy szóló előadók esetén, mint James Brown, Stevie Wonder, Joe Cocker, Bootsy Collins, nem számít, ha egy, vagy több zenekari tag nem tud menni a turnéra, vagy egy felvételre, mert az emberek a főhőst akarják látni. Sokszor a zenésztársaim nem érnek rá, viszont én mindig megcsinálom a turnékat, mivel a zenekar és a turné teljesen az én nevem alatt megy. A mostani turnén a gitáros egy olasz muzsikus, Nazzareno Zacconi, ő már turnézott velem korábban. A dobosról Stefano Lucianóról úgy hallottam, hogy nagyon jó, szóval a zenekar igazán kiváló.
Mi hajt téged a színpadon?
Nagyon sok ember kérdezi tőlem, hogy honnan van ennyi energiám, és azt szoktam válaszolni, hogy ez azért van, mert azt csinálom, amit szeretek és amire születtem. Szokták kérdezni, hogy „TM mire gondolsz, amikor nem basszusgitározol?” Amikor nem basszusgitározok, akkor a basszusgitározás jár a fejemben. A zenének élek napi 24 órában. Megtiszteltetésnek veszem, hogy a színpadon állhatok és embereknek játszhatok. Ez egy áldás, mivel úgy is alakulhatott volna, hogy egy irodában dolgozok, vagy egy építőipari cégnél árkot ások, esetleg egy gyorsétteremben forgatom a húspogácsákat. Nagyon boldog és hálás vagyok, hogy azt csinálom, amit szeretek, ezért beleadom minden energiámat és nagyon élvezem.
TM Stevens a győri Mediawave fesztiválon
Eddig hét albumot adtál ki. A legutóbbi, az Africans in the Snow egy kicsit dühösebbnek tűnik, mint a korábbiak.
Szerintem az Africans in the Snow egyáltalán nem dühös lemez, csak a lenyomata annak, ahogyan a dolgok mennek manapság. Édesanyám a felvételek alatt hunyt el ezért írtam az emlékére a Mama Said So című dalt, ami arról szól, hogy az ő tanácsai és iránymutatásai mindig jók voltak. Az albumot inkább súlyosnak nevezném, mint dühösnek.
Mire számítson az, aki először látogat el egy Shocka Zooloo-koncertre?
Olyan zenére, amiben a Led Zeppelin keveredik James Brownnal és a George Clinton's Parliament Funkadelic-kel és a színpadon, valamint a nézőtéren is nagyon jó hangulat van. Annak ellenére, hogy tudok nagyon technikás és komplex basszus szólamokat játszani, inkább az a fontos számomra, hogy a közönség jól érezze magát. Természetesen sokan szeretnek látványos basszusgitározást látni, de én mindig azt mondom, hogy a legfontosabb a groove. A legtöbb embernek sokkal fontosabb a jó hangulat, tudjanak táncolni a zenére, mint az, hogy ott álljanak és virtuóz technikai játékot nézzenek.
TM Stevens és a Dillinger Escape Plan alapító dobosa.
A rajongóid tudják, hogy endorserként hosszú ideje, huszonöt éve hűséges vagy egy hangszergyártó céghez, a Warwickhoz. Mi vonz egy adott márkához, miért szereted egy adott cég termékeit és használod őket?
Néhány zenész az úgynevezett "reklám játékot" játssza. Ezalatt azt értem, hogy pénzért reklámozzák a céget. Persze mindannyiunknak szüksége van pénzre, azonban én azért játszom egy hangszeren, vagy egy erősítőn, mert az úgy szól, ahogy én szeretem. Amikor először a kezembe vettem egy Warwickot, annyira kézre állt, hogy nem is játszottam az eltelt évek alatt más hangszeren és még mindig a legjobb.
Amikor egy zenész reklámoz egy hangszert vagy erősítőt, akkor sok rajongó elmegy és megvásárolja azt a hangszert, amin a kedvence játszik, mert ugyanazt a hangzást akarja. Láttam fiatal feltörekvő zenészeket, akik az utolsó pénzükön megvették a kedvencük felszerelését, aztán a következő évben a kedvenc művész másik cégre váltott, a fiatal zenész meg csodálkozik, hogy elköltötte a pénzét egy olyan felszerelésre, amin a kedvenc előadója már nem fog játszani.
Azok az emberek, akik miattam vettek Warwickot, nem csalódtak bennem, mert huszonöt év után még mindig ezen játszom, és tényleg nagyon bírom. A lényeg, hogy ha a nevemet adom egy márkához, akkor azt azért teszem, mert tényleg hiszek benne és tényleg szeretem azt a felszerelést, amin játszom.
