Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Négy év után ismét Magyarországra látogat a svéd pop egyik legnagyobb zenekara, a Roxette. A csapat harmincéves jubileumi turnéja május 19-én érkezik Budapestre, ha pedig jönnek, akkor csináltunk is egy interjút Per Gessle alapítótaggal, aki mesélt mindennapjairól, a zene mai helyzetéről, és a hamarosan megjelenő új Roxette-albumról is egy kicsit.
Mi motivál arra, hogy folyamatosan színpadon legyél?
Folyamatosan azért nem vagyok színpadon, de folyamatosan dolgozom. Azaz dalokat írok, újraírok, majd ismét újraírok, tervezgetek és megálmodok dolgokat, vagy éppen a stúdióban vagyok. A turnézás egy másik része a kreatív munkának, de nagyon szeretem azt is, mert csodálatos érzés olyan emberek tömege előtt állni a színpadon, akik szeretik azt, amit csinálsz, és amit csináltál.
Miből merítesz inspirációt a dalíráshoz?
Kisgyerekkorom óta író vagyok, még tinédzser sem voltam, mikor elkezdtem, úgyhogy ez teljesen természetes számomra. Folyamatosan írok, de ez nem azt jelenti, hogy mindent be is fejezek, és minden dalkezdetből a közönség számára is hallható dal lesz. Mindenesetre ez egy állandó dolog számomra, ami nélkül élni sem tudnék, olyan fontos része a személyiségemnek.
Kik a kedvenc fiatal zenészeid?
A mai mainstream popzene nagyon egysíkú, amiért a felelősség a nagy lemezcégeket és a rádióadókat birtokló nagyvállalatokat terheli. Sokkal egyszerűbb követni egy már sikeres produkció lábnyomait, mint csinálni valami frisset, újítót. A kedvenc dalszerzőim azok, akik mégis megpróbálnak kilépni a megszokott keretek közül, és eközben remek melódiákat, érdekes lemezeket csinálnak. Nagyon szeretem a jól megírt dalokat.
Mi a véleményed a mostani zenei trendekről?
Vannak olyan dolgok manapság is, amiket szeretek, találni igazán kiemelkedő dalírókat és producereket a piacon. Néha viszont egyáltalán nem jönnek át a dolgok, ami szerintem azért van, mert nem is nekem szólnak. De ennek már csak így kell lennie. A popzenének mindig az adott korra kell reflektálnia, és természetesen azt is teszi.
Fel szoktad ismerni a Roxette hatását mai zenekarokon?
Ezen egyáltalán nem szoktam gondolkozni. A zene úgy működik, hogy hall valamit az ember, inspirációt talál benne, aztán ír valami újat. Ez már csak így megy.
Milyen zenéket hallgatsz mostanában?
Igazából nagyon különbözőket. Elég gyakran visszatérek Joni Mitchell lemezeihez és a hetvenes évek popdalaihoz, de új dolgokat is szeretek, ilyen például Lana Del Rey, a Röyksopp, José González, a Nine Inch Nails vagy a Daft Punk. A francia zenekarok általában nagyon jók. De a legfrissebb slágerekből is vannak jók, mondjuk Katy Parry, Tove Lo, vagy Ellie Goulding dalai.
Mit gondolsz, mi a zene jövője?
A pop- és a rockzene rengeteget változott az én életem során is. Gyerekkoromban óriási szerepet játszott a mindennapjainkban, ma viszont sokkal erősebb a verseny a szórakoztatóiparban a fogyasztók idejéért. Vegyük csak az internetet, vagy a fantasztikus számítógépes játékokat, és még sorolhatnám. A lényeg, hogy a lehetőségek végtelenek, ez pedig óriási különbség a korábbi időkhöz képest. Néha úgy érzem, hogy a zene szerepe a mai társadalom mindennapi életében már nem olyan meghatározó, mint amilyen évtizedekkel ezelőtt volt. Másrészről viszont több ember hallgat ma zenét, mint valaha, és az is elképesztő, hogy mennyivel egyszerűbb hozzáférni a zenéhez, akár frissről, akár régiről beszélünk. Természetesen a pop- és rockzene fenn fog maradni, de ki tudja, milyen szerepet játszik majd a jövőben?
Rengeteget turnéztál, mi a legemlékezetesebb emléked ezekről?
Nagyon sok szép emlékem van, onnan kezdve, hogy focistadionokban játszottunk Dél-Amerikában 1991-92-ben, a Joyride turné keretében, ami fantasztikus volt. Nagyon különleges élmény volt az is, hogy mi voltunk az egyik első nemzetközileg ismert zenekar, ami Kínában játszott. Nagy általánosságban azt mondhatom, hogy rendkívül szerencsések és hálásak vagyunk, hogy az évek alatt ilyen sok embert vonzottunk a koncertjeinkre szerte a világon. Marie és én is élőben játszó előadókként indultunk, és szerintem ez volt az, ami kiemelte a Roxette-et a tömegből.
Mit gondolsz, hány évesen fogsz visszavonulni a zenéléstől?
Nincsenek ilyen terveim, hiszen még éppen csak most kezdtem el a dolgot.
Mit szeretsz csinálni a szabadidődben?
Szeretem az autósportot, főleg a Forma-1-et. Van egy saját hotelem is, az ezzel való foglalkozás szintén szórakoztató számomra. Ezen kívül érdekel még az építészet, de általában a művészet is, van is egy saját galériám, ami a nemzetközi fényképészetre fókuszál. De igazából én egy tök unalmas ember vagyok – az időm kilencvenkilenc százalékát a családommal és a zenémmel töltöm.
Melyik országba utazol a legszívesebben?
Rengeteg helyet tudnék mondani. Imádom Európát, és amikor utazok, igazán európainak is érzem magam. Ausztrália is nagyon jó hely, főleg Melbourne. Brazília és Argentína is szuper. A kedvenc városaim pedig valószínűleg New York és London, nagyon sok barátom van ezeken a helyeken.
A Roxette 2011-es budapesti koncertjén Christoffer eljátszotta a Tavaszi szél című népdalt a gitárján. Gyakran készültök ilyen kis figyelmességekkel a helyi közönségnek, vagy Budapesthez külön kötődtök valamiért?
Chris minden este eljátszik valamilyen helyi dallamot, miután bemutattam őt a közönségnek. Van amikor ő dönti el, hogy mit, de van olyan is, hogy megbeszéljük a beállás alatt. Chris nagyszerű zenész és rendívül gyorsan tanul, én sose lennék képes arra, amit ő csinál. Budapesten csak egy párszor voltam eddig, és akkor mindig fellépni jöttünk. Azt láttam, hogy Budapest gyönyörű város, és természetesen várom már, hogy újra itt lehessek.
Idén ősszel új albummal jelentkeztek. Milyen lesz?
Az a célunk, hogy egy klasszikus Roxette-albumot készítsünk, de ugyanakkor friss és aktuális lemezt is szeretnénk. Reméljük, hogy ez sikerül is, és az eredmény valóban megjelenik még idén ősszel.
Van ezen kívül más tervetek is a jövőre nézve?
Bár én nagyon tudatosan, fókuszáltan dolgozok, igazából sosem tűztem ki sok célt magam elé. Álmaim persze voltak, de úgy álltam hozzá az élethez, hogy a dolgok így is, úgy is megtörténnek majd. Nagyon szeretem, amit csinálok, és ezért igazán szerencsésnek mondhatom magam, hiszen ez nem olyan dolog, ami magától értetődően, mindenkinek megadatik. Azt hiszem, hogy a jövőben is csak a megérzéseimre fogok hagyatkozni, és napról napra fogok gondolkozni.
