Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Magyarországon nem erősek a tematikus zenei fesztiválok. Ha jobban belegondolunk, akkor a számottevő embert vonzó bulik közül kizárólag a Rockmaraton és a B My Lake vállalja be, hogy csak egy műfajjal foglalkozik, meg van pár pszichedelikus trance fesztiválunk, de ennyi. Mindenki más középutazik. Aki népszerű, az jöhet. A FEZEN-t is hibásan tartják sokan rockfesztiválnak, mert ott is van Ákostól elkezdve Magna Cum Laudén át mindenki. Persze ők bevállalnak nagyobb metálneveket is, ahogy a Hegyalja is tette. Utóbbi viszont pont abba bukott bele, hogy nem tudta eldönteni mi legyen. A közönség rockfesztivált akart Tokajban, a szervezők viszont nem, így a kereslet és a kínálat addig ment el egymás mellett, amíg a rockerek elszoktak onnan, és már lehet soha vissza sem térnek. (Terror-galéria: Monster)
Csehországban viszont virágoznak a tematikus bulik. Elég csak a Brutal Assault metálfesztiválra gondolni, de ott van a még extrémebb zenékkel foglalkozó Obscene Extreme vagy éppen a Mighty Sounds. Utóbbi a punkot, a hardcore-t, a skát és rokon műfajaikat gyűjti össze Tábor városában, Csehország déli részén, száz kilométerre Prágától. Olyan zenekarok léptek fel itt a három nap alatt, mint az Ignite, a Sick Of It All, a Terror, a PASO, az Enter Shikari, az OFF!, a Conflict, a Toasters stb. Maga a fesztivál a tábori reptéren van, szóval a nagy hőségben fa alá bújni ugyanúgy nem lehetett, mint a Nova Rockon, de ettől eltekintve a helyszín maga, a közeli bevásárlóközponttal és a vasútállomással pont ideális.
A fesztiválterület meglepően nagy. A szervezők azt mondták ennyi ember szokott lenni nagyjából mindig, szóval valószínűleg a tágasság miatt nem volt minden ember egymás hegyén-hátán. Még a főzenekarokat is nyugodtan lehetett nézni az első sorokból, illetve inkább úgy mondanám, hogy könnyen bejuthatott oda az ember, ha akart, mert ugye a műfaj sajátosságai miatt a küzdőtér elég intenzív volt.
A Terror koncertje alatt még színes füstbomba is előkerült, de nem igazán zavartatta senki magát, tovább rugdosták egymást boldogan. A Los Angeles-i hardcore-csapat zenéjére meg lehet is vígan vagdalkozni, pont arra való. Valamivel már több mint tízéves a csapat, de még így is fiataloknak számítanak. A hardcore egy nagyon trve ágához tartoznak, vagy legalábbis Scott Vogel énekes amolyan önjelölt hardcore-pápának tartja magát, aki megmondja mi a tiszta hardcore, meg mi nem. A Mighty Soundson viszont nem mondta, mivel nem volt ott. Igen, a színpadon is rendkívül intenzív Vogel nélkül léptek fel, mivel súlyos hátproblémájával nem indulhatott el. És érdekes módon így is jó volt a fellépés.
David Wood basszusgitáros lett a frontember Martin Stewart gitáros meg a basszust vette át. Mivel Woodnak van egy másik zenekara, ahol énekel, így annyira nem lehetett neki szokatlan a terep, az viszont érdekes, hogy most lényegében kiderült, hogy a Terrorban két teljes értékű frontember van. Woodon egy picit sem látszott, hogy csak ideiglenes a pozíciója, teljesen profin vezényelte le a bulit. Ami meg, ha hosszú nem is, de megfelelően tömény volt. Új dalokat is játszottak, jövő hónapban jön a lemez, rajongók örülhetnek. Vogel meg szedheti össze magát Woodot látva, de úgyis annyira magabiztos, hogy biztos nem szeppen meg a feladattól.
Az Iron Reagan volt lényegében az első zenekar, akiket láttam a Mighty Soundon. Ez viszont nagyon jól esett a lelkemnek a kvázi metálmentes Voltról érkezve. A zenekar az S.O.D.-vonalon indultak el, ami azért érdekes picit, mert ketten is tagjai a Municipal Waste-nek, amiben szintén crossover thrash-t játszanak. A dobos egyébként a volt Darkest Hour-os Ryan Parrish, szóval amolyan mini underground supergoup ez tiszta örömzenéléssel. Ultrarövid dalok, thrash és hardcore egyben, plusz vicceskedő zenészek. Annyira bejött a közönségnek a sok mini dühkitörés, hogy a már félig lepakolt együttest rángatták vissza színpadra, akik megszeppenve álltak az üdvrivalgást látva. Két perc múlva már megint pakoltak, de pont ennyi kellett, hogy kerek legyen a buli.
A Red Fang borzasztóan fáradtan indította a koncertet. Nem is voltak sokan rajtuk, pedig egy kis sátorba rakták őket. Meg hát ki is lógtak a stoner metáljukkal a Mighty Sound stílusából, de végül, ha lassan is, de ők is meg a közönség is összeszedte magát. Többször láttam már őket, de most, nem sokkal a Nova Rock-os Mastodon-koncert után jutott az eszembe, hogy olyan ez az amerikai zenekar, mintha a Mastodon nem akarna tovább nyújtózkodnia a takarójánál. Ennek ellenére mégis a Mastodont hallgatom többet, talán azért, mert lemezen sokkal izgalmasabbak az atlantaiak, koncerten viszont a Red Fang jelenleg még fáradtan is lehagyja őket. A cseh buli volt egyébként az utolsó a turnéjukon, szóval érthető volt a fáradság, de igazából így sem panaszkodhat senki.
Utánuk jött, a színpad zárásaként az OFF! Na most akkor elmondom, hogyan kezdődik egy OFF!-koncert (lehet Budapesten, az A38-on is így kezdtek, ott ez pont lemaradt nekem): feljönnek a zenészek, elszöszmötölnek a cuccuk összerakásával (igen, ők rakják össze). Közben Keith Morris énekes kiragasztja két helyre a kilométer hosszú dalsorrendet, előveszi a farzsebéből a mikrofont, belekiabál párat, a zenészek ekkor már nagyon zajonganak, odaköszön mindenkinek, és minden átmenet nélkül elkezdik a koncertet. Itt egy videó róla.
Valami borzasztóan laza és sallangmentes volt az egész. Pont amilyen az OFF! zenéje. Nagyon rövid hardcore-punk kirohanások, a klasszikus módon. Morris elmondta, hogy semmi köze a zenekarnak egyik régi együtteséhez sem, szóval ez se nem Black Flag, se nem Circle Jerks, hanem egy külön entitás. Megmondom őszintén, lemezen kezd kifulladni a csapat. A harmadik album után kissé már összefolynak a rövid punkdalok, de koncerten úgy tökéletes, ahogy van. Fél óra, harminc dal, és vége is. Semmi ráadás, semmi könnyes búcsú, csak egy kis dühroham. Meg egy kis prédikálás az idén hatvanéves Morristól, aki először meghallgatja a színpadra berohanó görög gyereket, aztán mikor az hülyeséget beszél, ledobatja. Egyszerre szánni való és tiszteletre méltó, ahogy a feje búbján kopasz, de amúgy rasztás énekes ennyi úton töltött év után is ott térdel, és ragasztgatja a setlistet a színpadra, kiszalad a kocsiba másikért, mikor látja, hogy nem ugyanazt tette fel a dobhoz. Mégis csak ő a punkzene egyik élő legendája, aki ráadásul most is fiatalokat megszégyenítve játszik lemezen és színpadon egyaránt. Szóval ennél tökéletesebb zárás nem is kellett volna a fesztiválra. Még a sok hátba rúgás is pont illett a hangulathoz, bár már múlhatna fájdalom.
