Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Húsz éve áll a lemezjátszók mögött, pedig még csak 33 éves. Gyerekként nyert először dj-világbajnoki címet, és mire véget ért a kamaszkora számtalan újat zsebelt be a lemezjátszóista (turntablist) The Allies élén. A húszas éveiben már Kanye West mögött állt a színpadon, és worldchampionscratchekkel dobta fel a chicagói producer/mc lemezeit, és olyan produkcióit, mint Common nagy visszatérése a Be, vagy Drake első albuma. Az underground hip-hopból a mainstreambe vezetett az útja, majd létrehozta a Fool’s Gold lemezkiadót, aminek berkeiben, olyan előadók lemezeit jelentette meg, mint Kid Cudi vagy a Flosstradamus, és ahol ő maga is igazán sikeres elektronikus zenei producerré vált, gyakorlatilag műfaji korlátok nélkül. Karrierjének egyik ékköve a kettőezres évek második felében született Duck Sauce projekt, melynek Barbra Streisand című felvétele az igazi kommerciális sikert is meghozta a számára. Számtalan világkörüli turnén van túl, büszke rá, hogy sehol sem játssza ugyanazt a dj-szettet. Bátyjával Dave-vel – aki a Chromeo egyik feleként lett világhírű – a kilencvenes évek óta dolgoznak közösen különböző zenei projekteken, a legújabb single, a Push is így született. A-Trak első alkalommal a Balaton Sound zárónapján játszott hazai közönség előtt.
Fél évvel ezelőtt Dj Craze megjelentetett egy nagysikerű videót, realdjing hashtaggel, ami sokakat elgondolkodtatott, mit is jelent ez a kifejezés és maga a dj kultúra napjainkban. Te a turntablist szcénából érkezel, de rengeteg barátod van az EDM dj-k soraiban is. Számodra mit jelent a realdjing?
A realdjing egy olyan hashtag, amit én kezdtem már jóval korábban használni a Twitteren. Azt gondolom, hogy az igazi dj-zés rengeteg dolgot jelent, nem egyenlő kizárólag a turntablismmel. Ragaszkodás az eredeti küldetéshez és érzéshez, hogy mi is egy dj valójában, levezényelni egy partyt, odafigyelni a közönség hangulatára, improvizálni, lejátszani a lemezeket, lejátszani a klasszikusokat, egyéni módon mixelni. Az igazi djzés azt jelenti, hogy ne légy egy programozott robot. Napjainkban a technika, a technológia rengeteget változik, és azt gondolom, egy paradoxon, hogy a djzés nagyobb, mint valaha, ugyanakkor van egy nagy félreértés azzal kapcsolatban, mit is jelent valójában. Szóval az igazi djzés nem csupán egyetlen dolgot jelent, inkább a dj szerepének egyfajta megértését, mintsem hogy valaki mindig lejátssza ugyanazt a szettet.
1997-ben, tizenöt évesen, legfiatalabbként csatlakoztál a DMC világbajnokok sorához. Milyennek látod a turntablist világot napjainkban? Képes valaki, - mondjuk a minden korábbinál zeneibb kompozíciókkal előálló C2C - megújítani ezt a lemezjátszót, mint hangszert kezelő műfajt?
Úgy gondolom, hogy a turntablist szcéna, valamiféle előrelépést mutat, miután több mint tíz éven át sajnálatos módon stagnált. Bármi is történt – az én véleményem szerint – a turntablist és battle szcéna jelentős része megvédte magát a djzés zenei oldalától, ez alatt az új zenéket is értem. Azt gondolom, hogy nagyon fontos a turntablist és scatch dj-k számára, hogy kötődjenek valamiféle zenei világhoz, és ne csak a tiszta technika absztrakt elszigeteltségében éljenek, mert napjaink közönsége kötődni akar, és ez nem az a zene, amit felismernek. Az elmúlt években az olyan dj-k, mint Rafik, Shiftee, a C2C természetesen, és sok más francia és német srác elindítottak egyfajta visszatérést közösen. A trap robbanásával együtt is megjelentek arcok, mint UZ akinek turntablist és battle háttere van, a Tropkillaz Brazíliából, akik szintén innen érkeznek. Számomra az a fontos, hogy a műfajnak kapcsolódnia kell a zenéhez, tíz éven át nem kapcsolódott, csak srácokat jelentett a hálószobáikban. Mi mindannyian a hálószobáinkban gyakorló srácokként indítottuk el ezt, de nem maradhatsz egész életedre a szobádban, érted? Úgy érzem, hogy most (a turntablism) újra kapcsolódik (a zenéhez) és ez jó. Azt szeretném, hogy észrevegyenek, a turntablism egy zászló, amit hordozok, bármerre is járok. Nem akarom, hogy csak néhányan legyünk, legyen egy egész hadsereg belőlünk. De a djk-nek szükségszerű a technikát és a zenét egyesíteni, egyik sem működhet a másik nélkül.
December 31-én megjelentettél egy esszét arról, hogy rendkívül fontos és meghatározó évnek tartod a hip-hopban a tavalyit. 2015-öt is hasonlóan jó évnek tartod?
Messze az egyik legjobbnak! Drake kihozott egy meglepetés albumot, a legjobb albumot, amit valaha készített. Kendrick Lamar megjelentetett egy zeneileg rendkívül előremutató, politikai szempontból megnyerő lemezt. Azt hiszem ez az év menő, sok jó zene jön ki, Kanye is hamarosan elképesztő dolgokkal jelentkezik. Ezek a fiatal srácok Atlantából, a rapet egy elég absztrakt síkra terelték, és ez egy jó alkalom, hogy ez megtörténjen. Fontos rámutatni, hogy jó zenék jelennek meg a rapben, mert az emberek ebben a műfajban mindig egy régebbi időszakot hiányolnak. Nem gondolom, hogy ez egy jó attitűd. Azt hiszem, el kell ismerni, ami most történik, mindig vannak jó alkotások a jelenben. Dj-ként a mi munkánk megtalálni a jó zenét, mindig van lehetőség arra, hogy siránkozzunk, azon mi nem jó, mennyivel rosszabb, mint korábban, de a mi feladatunk az, hogy megtaláljuk a jó cuccokat, és rengeteg jó cucc van.
A bátyáddal közösen alapított Audio Research kiadó berkein belül több kanadai underground hip-hop produkció lemezeit is megjelentettétek. Létezik ma még egyáltalán ez a zenei világ?
Azt hiszem, valami féleképp megújul. Ha meghallgatod az olyan arcokat, mint Joey Badass, Action Bronson, vagy a szintén remek rap lemezzel jelentkező Vince Staples. Rengeteg nagyon jó boom bap hip-hop készül jelenleg, sok kitűnő lírikus van. Az Audio Research a régi lemezkiadónk, ami 1997-től 2007-ig működött. A kilencvenes évek végén indítottuk be, amikor egy jelentős robbanása volt a független, underground hip-hopnak, olyan arcok köré csoportosulva, mint a Fat Beats lemezbolt, vagy olyan csapatok köré, mint Talib Kweli és Mos Def, a Company Flow, a Non-Phixion, a The Arsonists. Ez az a szcéna, amiben felnőttem. Sokan várták a független gondolkodás visszatérését és most az underground újra virágzik, a Flatbush Zombies hihetetlenül jó, a The Underachievers, vagy Danny Brown a Fool’s Goldnál. Rengeteg olyan rapper van, aki a mocskos cuccokat csinálja, csak nem úgy hangzanak, mint a régi dolgok, de időtlenek és jók.
Neked és Armand Van Heldennek egyaránt mély gyökereitek vannak a hip-hopban. Hogyan találkoztatok, és miért döntöttetek úgy, hogy egy olyan különleges house-projektben egyesítitek az erőiteket, mint a később rendkívül sikeres Duck Sauce?
Armand Van Helden és én akkor találkoztunk, mikor New Yorkba költöztem 2006 környékén. Nagyon hamar barátok lettünk, mert mint ahogy említetted hasonló a zenei múltunk. Ott találtuk magunkat a house és az elektronikus zenében, de a hip-hopból érkeztünk, és mint tudod, a hip-hop több, mint zene, ez egyfajta világlátás, mentalitás. Egyfajta b-boy mentalitás: hogyan öltözködsz, hogy szereted a graffitit, hogy régi hangmintákat hallgatsz, szereted az utcai kultúrát. Nem túl sok ember van a house zenében, aki szereti ezeket, szóval mikor Armand és én találkoztunk, majdnem tíz éve, gyorsan barátok lettünk.Hamar összebarátkoztunk a régi zene iránti szeretetünk miatt is, mint a hetvenes évek klasszikus rockja, amiket sosem hallanak tőlünk az emberek a saját szettjeinkben, csak otthon hallgatjuk, amikor senki sem figyel. A Duck Sauce egy house zenei projekt, de van egy nagyon időtlen hangzása. 2009-ben indítottuk el, mikor minden az electrótól volt hangos, ha visszagondolsz az elektronikus zenének arra a korszakára – 2008-2009-re – miután a Justice kijött a torzított basszusokkal, mindenki a legtorzítottabb zenét akarta létrehozni, a leghangosabb, a legtorzabb, a leginkább az arcodba mászó elektronikus zenét. Elég sokat szerettem ezek közül a dolgok közül, de vissza akartam hozni valamiféle érzést, régi hangmintákkal, tele örömmel, jó érzéssel, discóval, soullal, funkkal, és ebből az ötletből született meg a Duck Sauce. A Duck Sauce mindig is egy humorral, viccekkel teli projekt volt, nem vesszük magunkat túl komolyan, azt hiszem a példaképeink a Beastie Boys. Egy olyan csapat, ami rengeteg hangmintát használt, nem féltek vállalni önmagukat, igazán eredeti videókat készítettek, a hangmintákon keresztül kommunikáltak. Ha meghallgatod a lemezünket, ha meghallgatod a Quackot a Duck Sauce albumot, úgy akartuk elkészíteni, hogy ha felteszed a fejhallgatót és megszólalnak a hangminták, egy teljes lemez gyűjteményt hallhass a füleiddel. Hallod a lemezek suttogását egy régi gyűjteményből, mint egy beszélgetést a fejhallgatódban. Az ok, amiért a Duck Sauce igazán működik, és amiért ezt a projektet megtartottuk éveken át, azt hiszem az, hogy Armanddal nagyon jó barátok lettünk és hasonló humorunk van, szeretünk viccelődni, szeretünk olyan dolgokat tenni, amiket látva az emberek csak vakarják a fejüket és csodálkoznak miért csináltuk őket: a Duck Sauce névtől, a Barbra Streisand címig, mi csak hülyülünk vele. Mindig fenntartunk időt és helyet a poénoknak, ezt sosem engedjük el.
***
A-Trakből élőben ugyanaz a kedvesség, intelligencia és humor sugárzik, ami a legtöbb lemezéről, videóiból vagy Instagramjáról is visszaköszön. Az a típusú előadó, aki megérkezésének éjszakáján fotót posztol a Parlamentről, aztán a backstage-ben is dolgozik a fellépés előtt, fülén a telefon és az ölében a Mac. Kedélyesen beszélgetünk a Jager Aréna mögötti teraszon, aztán aláírja az elé tett lemezeket, az Obscure Disorder megüti a szemét: „Tizenöt éves, ember! Tizenöt év!” Aztán lefotózza és küldi is tovább a képet, gondolom a nagytesónak, végül is vele vették fel, még 1999-ben.
Egy órával később kezd is, a színpadon csak Pioneer cuccok, ma úgy tűnik cd-lejátszós este lesz. Ibizáról érkezett, a szlovák Pohoda Festival érintésével, úgy tippelem ez az éjszaka inkább a négynegyedé lesz, mintsem a hip-hopé. A tipp bejön, a szettből pedig ugyanaz a profizmus, maximalizmus, változatosság és a közönségre való odafigyelés sugárzik, amiről az interjúban is beszél. Az egész Aréna ugrál, és sikít. Két alkalommal megállítja a zenét és a következő track olyan pontos és egyedi scratch felvezetéssel indul, amitől a turntablism megszállottjainak kezéből is kicsúszik a pohár. Néhány rövidebb trap blokk mellé, még egy meglepetés Ol’ Dirty Bastard szám (Shimmy Shimmy Ya) is belefér, na meg guggolás és ugrálás a dj pulton. Hetvenöt perccel később több ezer ember érezhette úgy, hogy A-Trak régóta várt első magyarországi fellépése egyik méltó záróakkordja volt az idén is nézőcsúcsot döntő Balaton Soundnak.
Az említett DJ Craze-videó:
A legújabb A-Trak-single:
Egy menő klip, szintén szóló:
A legnagyobb DuckSauce-siker:
