Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Deák Bill Gyula örök és elpusztíthatatlan. Infarktusa már a múlté, életkedve és ereje pedig semmit sem kopott az első színpadra lépése óta. Július 24-én, a Campus Fesztiválon mindenki megnézheti, hogyan is kell a rock and rollt meg a jó kis bluest nyomni.
67 éves vagy, de ez mit sem látszik a koncerteken, ugyanazzal a lelkesedéssel és intenzitással lépsz színpadra mind a mai napig. Honnan ez az energia? Már azt is megtehetnéd, hogy csak alkalmanként adsz egy-egy koncertet, de ti a zenekarral folyamatosan, ugyanazzal a lendülettel koncerteztek.
Elsődleges, hogy szeretni kell azt, amit csinál az ember. Sokan a pénzért csinálják, én nem csak a pénzért csinálom, hanem elsősorban a zene szeretete miatt. Teljes zeneőrület van, szeretem, amit csinálok, ez éltet engem, és erőt ad a közönség, a sok szeretet és megbecsülés, amit a közönségtől kapok a koncerteken. Jó dolog, hogy szeretik az embert. Nagyon sokan aggódtak értem akkor is, amikor volt egy infarktusom, de azóta nincs probléma, lefogytam több mint 20 kilót, nem dohányzom, úgyhogy nyomjuk ezerrel és szól a hangom, mint az atom.
A sok év alatt rengeteg kilométert megtettetek.
Nagyon sokat megyünk, hála a jóistennek, van ránk igény, ez is azt bizonyítja.
Ez a szeretet minden jel szerint oda-vissza működik, hiszen hozzád tényleg oda lehet menni koncertek után, nem terhes számodra az, ha a rajongók megközelítenek.
Persze, ez a lényege az egésznek, ezért csináljuk, hogy odajöjjenek az emberek, tudjunk találkozni, váltani egy-két szót, egy autogram, egy fotó, vagy akármi, ez mind nagyon-nagyon jó dolog.
Mennyire nehéz összeállítani egy koncertműsort, hiszen számtalan dal van, ami hozzád köthető. Ez szokott fejtörést okozni?
Van, amikor igen, van, amikor nem. De a legtöbbször felmegyünk a színpadra, megbeszéljük, hogy mivel kezdünk, utána meg jön magától, én mondom a számokat, és játsszuk a nótákat. Sokszor közönségfüggő is, hogy mit szeretnének, bekiabálnak dalokat, és próbálunk ahhoz is alkalmazkodni.
Tehát nálatok nem csak és kizárólag a műsorprogram diktál?
Nem, hülyeség, egyáltalán nincs is.
Jó pár éves tapasztalataid alapján röviden megfogalmazva, miben változott a magyar zenei élet az elmúlt évtizedekben?
Az az igazság, hogy engem egyáltalán nem érdekel, hogy mi változott meg mi nem. Az a fontos, hogy az emberek eljönnek a koncertre, jól érzik magukat. És élő koncertre jönnek el, ez a lényeg, én mindig is utáltam a playbacket, mert olyan varázsa semminek nincs, mint az élő koncertnek. Csak élőzene, ez az egésznek a titka. Aki eljön egy koncertre, az tudja, hogy Deák Bill Gyula soha nem fog tátogni, hanem élőben fog énekelni, nem megy hard disc-ről semmilyen bejátszás. Ugyanúgy játszom az István, a királyból is a két számot. Augusztus 19-én a Királydombon ismét lesz István, a király, amiben megint én leszek Torda. És örülök, hogy meghívtak idén a Campusra, már rég voltunk, épp itt lesz az ideje a koncertnek, és remélem, hogy senki nem fog csalódni.
Sok fiatal zenésszel dolgoztál és dolgozol mind a mai napig. Manapság a fiatalok is alapítanak blueszenekarokat, te mennyire figyeled a blues zenét ma Magyarországon?
Hallok ezt-azt, örülök neki, ha valaki ezt csinálja, de az az igazság, hogy nincs időm követni. Szeretem, amit a Ferenczi csinál, világszínvonalon szájharmonikázik. Vannak ügyes emberek, de olyan kiugró dolgokat nem hallottam, mint amilyen például annak idején a Hobo Blues Band volt. Örülnék neki, ha lenne ilyen, mert ha mi egyszer lerakjuk a lantot, utána itt nagyon nagy űr lesz, és nagy problémát jelent majd, ha el fog terjedni a sok tátogás meg ez a sok – nem akarok megbántani senkit – alternatív baromság, én ezekre nem vagyok vevő.
Említetted az István a királyt, amiben újra láthat-hallhat a közönség. Milyen egyéb felkéréseid, munkáid vannak még?
Sokat dolgozunk, turnézunk mindenfelé, játszunk majd augusztus 20-án Kőbányán, a Kőbánya Blues Fesztiválon is. Játszunk a Felvidéken, Erdélyben, mindenhol, ahol lehet. A következő évben épp ideje lesz kijönni egy lemezzel is, bár már nem olyan jó biznisz ez, de megpróbálunk egy jó anyaggal jelentkezni megint.
Interjú: Harangi Ditta & Burai Árpád
