2015.08.30. 13:49 – m.adi

Nyár végi bújócska – hazai újdonságok

dalmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

babel_1.jpg

A Sziget fesztivál egy kicsit keresztbe tett a dalmegosztásnak, de ami késik, nem múlik, úgyhogy íme egy csokor az utóbbi időben megjelent hazai zenékből. A listán szerepelnek híresebb és feltörekvő előadók is, előbbieket MARGE, a Kiscsillag, Bankos, a Gutenberg Halott és a Paddy and the Rats képviseli, utóbbiakat pedig a BABEL, Salsa, a Sold Out, a Stickfigures és a No Added Sugar. Műfajilag pedig van itt pop, rock, alternatív rock, rap, vagy éppen pszichedelikus hip-hop, szóval most is sokféle zenéből lehet válogatni, majd pedig a poszt végén ítéletet mondani felettük.

A Volt fesztiválon és Budapesten forgatta legújabb klipjét MARGE, és ezt most nem véletlenül írtam így, meg nem is azért, hogy elvegyem a rendezőtől az érdemet, hanem mert tényleg ő volt a klip rendezője is. A videóklip a nyári fesztiválérzés hangulatát akarja bemutatni, méghozzá gyerekek és felnőttek nézőpontjából egyaránt, aminek az az oka, hogy az énekesnő saját bevallása szerint a két életszakasz találkozásánál tart jelenleg. A dalnak és az időnként felbukkanó celebekkel megpakolt videónak elég jól sikerült megragadnia a nyári hangulatot, én például kicsit szomorú is lettem a megnézése után, hogy vége a nyárnak, pedig még fesztiváloznék egy kicsit. MARGE egyébként hamarosan új klippel, ősszel pedig egy nagylemezzel jelentkezik majd.

Az utóbbi időben fel-fel bukkant a Petőfi Rádióban egy új Kiscsillag-dal, ami nem volt rajta a tavaly megjelent Szelesen. Ez a Bújócska, amit idén tavasszal készített el a zenekar Leskovics Gábor évekkel ezelőtti alapjából, és néhány nappal ezelőtt klipet is kapott. A szövegét Lovasi András írta, de ha ezt nem mondanám el, abszolút rá lehetne ismerni akkor is. Nekem egyrészt a zenekar egyik korábbi dala, a Légy szíves jutott eszembe róla, ahol a költői én hasonlóan küszködik a beilleszkedéssel, bár a Bújócska esetében inkább úgy tűnik, hogy a saját hibájából. Másrészt találhatunk egy még korábbi kapcsolatot is, ugyanis Lovasi egyszer már írt olyan szöveget, amiben az szerepel, hogy „én meg a lényeg vagyok”, méghozzá a 2003-ban megjelent Tiszai pu. című Kispál-dalhoz. Összességében szerintem ez nem a legjobban sikerült alkotása a zenekarnak, de azért nem is rossz. Ja, és még két dolog: a klip egyik főszereplője Földes Eszter, aki már Lovasi menyasszonya, és a zenekar ezzel együtt rögzített egy másik dalt is, amit majd ősszel szeretne nyilvánosságra hozni.

Egyszer már foglalkoztunk a No Added Sugar zenekarral, most pedig megint ezt teszem, merthogy új számokat kezdtek el megjelentetni. A sallangmentes, bluesos pop-rockban utazó együttes első fecskének az Eszemet Vesztem című dalt választotta, ami jó ötletnek tűnik, mert elég slágeres a refrénje, klip helyett pedig aláfestő videóként ezúttal egy koncertfelvételt láthatunk.

A kezdőképen is látható BABEL legújabb klipje a hetvenes-nyolcvanas évekbe repít minket vissza, amikor a vizuális effektek még kicsit kezdetlegesebbek voltak, mint manapság, és a CGI sem nagyon állt a filmesek rendelkezésére. Ebből az alapból egy nagyon jó trash hatású, vicces és popkulturális utalásokkal teletűzdelt alkotás lett, ami közben sokszor el is felejtünk figyelni az Out of Reach című dalra, pedig végső soron mégiscsak ő lenne a főszereplő, és amúgy érdemes is odafigyelni rá. Szeptember harmadikán pedig ki is jön a zenekar második albuma, amit aznap este az A38-on mutatnak be, de aki kíváncsi rá, Deezeren már most is meghallgathatja.

Bankos új albumát, vagyis mixtape-jét még nem mutattuk meg az oldalon, de kár lenne, ha ez így maradna, úgyhogy most itt is van a Mappa II. Bankos azok közé a rapperek közé tartozik szerintem, akik bőven elég hitelesek ahhoz, hogy működjenek a dalaik, a mostaniakban pedig közreműködőként olyan előadókkal is találkozunk, mint a Hősök, Diaz, Norba, Bobakrome vagy Cadik. Szóval érdemes meghallgatni a lemezt, erős szövegeket találhattok rajta.

Ősszel új lemezt jelentet meg a Paddy and the Rats, a Lonely Hearts' Boulevard már elő is rendelhető. Legutóbb az alább hallható Captain of My Soul jött ki róla, amit William Ernest Henley, az egyik legjelentősebb tizenkilencedik századi angol költő leghíresebb verse, az Invictus inspirált. Henley a verset a kórházban írta, ahol tuberkulózissal kezelték, a betegséggel való küzdelem pedig kihozta belőle a legjobbat, amikor elkészítette ezt a nagyon szép és erős költeményt. Nem csoda és persze nem is hiba, hogy a Captain of My Soul szövege messze elmarad az Invictustól, ettől még megállja a helyét tipikus keltapunk-dalként, amiből ha tízet hallottál, akkor már az összeset hallottad, de ami emellett nagyon alkalmas az önfeledt bulizásra is.

Ezúttal nem vitte túlzásba a klip témáján való gondolkozást a Gutenberg Halott, egyszerűen csak önmagukat tették meg főszereplőnek. Ezzel kapcsolatban két dolgot lehet megállapítani. Egyrészt azt, hogy a srácok nem igazán úgy néznek ki, mint ahogy az ember általában a rocksztárokat elképzeli, másrészt pedig azt, hogy jól érezték, hogy ehhez a pörgős, sőt, a maga nemében zúzós számhoz ez a megoldás abszolút passzol.

Norba 2008-as Amíg a város alszik című opusza a magyar hiphop egyik nagy klasszikusa. Hét évvel a megjelenés után Salsa ugyanezzel a címmel készített lemezt, ám körülbelül ennyi a két album közötti hasonlóság. Salsa ugyanis elfolyó cloud rapben utazik, és a Norba ihlette második nekifutás sincs híján a furcsaságoknak. Hallhatunk spanyol nyelvű Juanes-feldolgozást, headbangelhetünk lelassított LSD-himnuszra, és elveszhetünk a kafkai Macskavárosban.  A borító igencsak hasonlít a nem rég kiadott Tánc Tánc Tánc-ra, viszont a Burzum-sapka mellé ezúttal Britney-póló dukál; ahogy a lemez mottója is „OOPS! I didi t again” lett. Trollkodás? Tribute Norbának? Döntse el mindenki maga. Mindenesetre szerintem ez az album simán veri az előzőt, úgyhogy jó irányba tart a rapper.

Még télen, a fürdőszobájában írta a magyar származású, Seattle-ből hazaköltözött Tom Boros a Forgotten Me alapját, aki egyébként a dallamos alternatív rockot játszó Stickfigures énekese. A zenekar többi tagjával összerakott dal aztán már csak nyáron jelent meg, de eléggé téli hangulata van, és ami a legfontosabb, hogy egy nagyon szép gitártémája is, amiről nekem egyből a Real Estate jutott eszembe. Ha nem szereted a melankóliát, ezért a hangsorért akkor is érdemes meghallgatni a számot.

Érzelmes rockballadával jelentkezik a Sold Out zenekar, ami saját elmondásuk szerint elsősorban nem is zenekar, csak baráti társaság, és 2011 óta írnak együtt dalokat. A visszafogottan közhelyes Minden második gondolatom a stílusnak megfelelően fekete-fehér klipet kapott, viszont a szereplők már nem szokványosak, egy idős házaspár életéből láthatunk jeleneteket. A videó végén lévő felirat alapján pedig a helyszín sem szokványos, én arra következtettem belőle, hogy Szanticskán készülhetett az alkotás, amit az ország legkisebb településének szoktak nevezni, és egy igazán idilli hely, de erre vonatkozóan pontos infót nem találtam, és olyan régen voltam ott, hogy már felismerni sem tudom a házakat.


magyar újdonság dalmegosztás



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása