2015.10.13. 10:33 – Lángoló

A nyugat-afrikai zene nagyja, Cheikh Lô Budapesten ad koncertet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cheikhlo.jpg

A szenegáli származású Cheikh Lô több szempontból pályája csúcsára ért: a WOMEX 2015 Életműdíj díjazottja a World Music Charts Europe album ranglistáját is vezeti. Ez már bőven elég indok, hogy a budapesti közönség is láthassa a nyugat-afrikai régió műfajait ötvöző, tekintélyes zenei és társadalmi hatást kifejtő mestert. Október 25-én a Müpában lép színpadra hazánkban.


hír világzene womex cheikh lo



2015.10.12. 15:11 – dankógábor

Ilyen zenés film sem született még soha

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gutterdammerung_iggy.jpg

Lesz ez a Gutterdämmerung című film, amit Bjorn Tagemose rendez, és úgy reklámozzák, hogy a világ leghangosabb néma filmje. A történet nagyjából annyi, hogy egy angyal leszáll a földre az embereket egzecíroztatni, aztán meg fel akarja gyújtani az egészet. Eddig ez nem is nagyon érdekes, de mivel Iggy Pop lesz az angyal, valamint olyanok szerepelnek benne, mint Slash, Henry Rollins, Lemmy, Tom Araya, Josh Homme, Grace Jones, a Justice meg a Volbeat tagjai, Nina Hagen, Mark Lanegan, Jesse Hughes meg még ki tudja milyen rocksztárt jelentenek majd be, így eléggé felkelti az egyszeri zenebuzi figyelmét. Már csak arra lennék kíváncsi, hogyan lesz ez némafilm. Mert ez a lentebb látható előzetesből sem derül ki. Mindegy, megnézzük.


film hír gutterdammerung



2015.10.12. 14:11 – Hirdetés

Örmények és osztrákok az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

detipicasso_1.jpg

A Magyarországon élő örmény testvérpár által alapított Deti Picasso már-már legendásnak számít a világzenei-folkrock rajongók számára. Az együttes hosszú hallgatás után, némileg átalakulva tér vissza, hogy új lemezét bemutassa az A38 Hajón. Előzenekarként pedig egy remek osztrák folk-punk-metál kvartett, a Gasmic Gilmore lép fel.


folk pop rock hír deti picasso



2015.10.12. 12:31 – dankógábor

Élő lemezfelvétellel ünnepli 10. évét a Vágtázó Csodaszarvas

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

vcssz.jpg

A Vágtázó Csodaszarvas minden év végén megtartja hagyományos nagykoncertjét. Az idén, november 27-én ez rendkívüli lesz az A38-on, ugyanis a zenekar itt ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, mégpedig élő lemezfelvétellel. Grandperre Attila frontember mondja:

Rátaláltunk arra az útra, amelyik a zenét minden korokban időszerűvé és életfontosságúvá teszi. Az új lemez számai az életöröm felszabadító erejétől telítettek, frissek. Az Élet teljességének szeretetét, az Élet melletti elkötelezettséget nyitogatják bennünk, és közben feltöltenek az örök életerővel. Ilyen zenére mindig szükség lesz, mert ez az élet időtlen törvényeiből fakad.

A nagy eseményhez két, kedvcsináló, összefoglaló videót is készített a csapat, amit itt a Lángolón láthat először a közönség. Ehhez csak lentebb kell tekerni.


folk hír vágtázó csodaszarvas



süti beállítások módosítása