Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ha az embert 2016-ban meghívják egy tunéziai zenei fesztiválra, nem feltétlen az az első, hogy azonnal elfogadja a felkérést. Egy éve még simán ez történt volna, de azóta belecsapott az istennyila a világba, ami az egész bulizós színteret óvatosságra intette. Pláne, ha az a buli a Szaharában, egy muzulmán országban van.
Pedig Tunézia jóval kevesebbet kapott a terrorból, mint Párizs, csak hát amíg utóbbit lényegében saját városunknak tekintjük, addig Tunézia valami egzotikus úticél csupán, amivel ha nem akarunk, nem foglalkozunk. Ha nincs is sokkal messzebb, mint Párizs, azért mégis csak egy másik kontinens, számunkra idegen kultúrával, akinek nem muszáj, nem megy oda, el is van intézve a dolog. Ezért is néztek ránk furcsán az emberek, mikor bejelentettük, hogy elmegyünk egy fesztiválra Tunéziába. Senki, de tényleg senki nem volt, aki ne hitetlenkedett volna az ötleten, és a „de ott lőnek” típusú kommentek csak a legenyhébbek voltak.
Pedig Tunézia izomból ki szeretné heverni a két tavalyi terrortámadás okozta sebeket. Az ország lényegében a turizmusból él, az európai ember itt úgy találkozhatott az arab kultúrával, társadalommal, hogy nem feltétlen hitte azt, hogy valami másik bolygón van. Nem véletlen, hogy a 2011-es arab tavasz is Tunéziában robbant ki, és azóta is próbálnak ragaszkodni a demokratikus átmenetükhöz, még ha ez nem is megy olyan könnyen az egy darab uralkodó párttal. De legalább ma már nem feltétlen csukják le az embert, ha mást mond, mint amit a hatalom enged, akár még pártot is alapíthat, még ha ennek egyelőre nem is lesz sok hatása a több évtizedes diktatúra után. Az emberek viszont büszkék az újonnan jött szólásszabadságukra, több tunéziai is mindenáron a tudtunkra adta, hogy azt mond, amit akar, és emiatt nagyon boldog volt.
A gazdasági gond leglátványosabban a magas munkanélküliségben mutatkozik meg, amit most még a turizmus visszaesése is nagymértékben fokoz. Negyven százalékkal csökkent a Tunéziában nyaralók száma 2014-ről 2015-re. Az ország vezetése a tavaly nyári támadások után gyorsan szükségállapotot és kijárási tilalmat vezetett be, amik kétség kívül jól jöttek a munkanélküliség miatt tüntetők visszaszorítására is. A tunéziai ember egyébként tényleg dolgozni szeretne, vagy legalábbis mi csak olyanokkal találkoztunk, akiknek ez minden vágyuk. A bazárokban is szinte könyörögtek az árusok, hogy mondjuk el, ahol csak tudjuk, hogy semmi gond nincs az országban, még Párizsnál is biztonságosabb. Ahogy az egyik sofőr mondta:
Libya, Syria, problem. Tunesia, no problem. Tunesia economy, yes, problem. Safe, no problem.
Utóbbi egyébként még igaz is, mi legalábbis nem éreztük sehol veszélyben magunkat. Úton, útfélen rendőrök állnak, a körforgalmakhoz lényegében hozzá tartozik a nemzeti gárda pár gépfegyveres embere is. Néha már egyébként túlzásnak is tűnik a nagy ellenőrzés, sőt nem egyszer vígjátékba illő pillanatokat is okoz az embernek. Például mikor a gammarth-i szálloda bejáratánál (ahová alapból egy alapos kocsialváz-vizsgálat után jutunk el a kaputól) pakolászol ki a zsebedből mindent, mész át éktelenül csipogva a fémdetektoros kapun (csak mosolyognak, senki nem állít meg), miközben a londiner a nagy csomagjaidat mindenféle vizsgálat nélkül viszi el melletted. Viszont akármikor ellenőriztek, mindig nagyon kedvesek voltak, és üdvözöltek Tunéziában.
Szóval ilyen helyre mentünk mi bulizni. Előzetesen annyi jött csak át, hogy a Star Wars első részének forgatási helyszínén lesz a party, azaz Mos Espában, a sivatagban. Illetve lesznek más helyszínek is Tozeurban meg Neftában. Mindkét település a Szahara kapujában van, innen indulnak a sivatagi kirándulások, de az Atlasz hegység tunéziai részét is könnyen el lehet innen érni. A táj gyönyörű, még akkor is, ha a városok igazából mindenhol építési területre emlékeztettek leginkább, amin a mindenhol jelen lévő homokon kívül az sem segít, hogy adóelkerülés céljából a legtöbb házat csak félig rakták össze (teljesen felépített házra kell adózni). Alul laknak, felül meg majd lesz, ami lesz.
Amúgy bulihelyszínnek ideális a sivatag. Én persze leginkább generátorpartit képzeltem volna el itt, mint amit a Kyuss, a korai Queens Of The Stone Age és társaik csináltak Kaliforniában, de kétség kívül könnyebb infrastrukturálisan megoldani, ha elektronikuszenei fesztivált csinálnak, és jól is áll a sivatagnak.
A Sound Of Sahara rendezvényből ez volt az első, de összességében ez már a harmadik ilyen buli volt. Eddig a Les Dunes Electroniques volt itt ebben az időszakban (bár nem konkrétan Mos Espa főterén, mint a Sound Of Sahara főszínpada, hanem kicsit arrébb), de ők most ősszel rendezik meg a következő fesztivált, ugyanitt. A szervezőség tavaly szétvált, az eddigi partit leginkább franciák rakták össze (Tunézia francia gyarmat volt, ugye), a Sound Of Saharát viszont helyiek irányították.
A buli három napos volt, és még közvetlenül a kezdés előtti héten sem igazán lehetett tudni kik lépnek fel, hol mi lesz. Első nap Tozeurban konkrétan egy diszkóba tévedtünk egy ötcsillagos szállodában felállított sátorba, ahol nem lehetett könnyű nőnek lenni, mivel a bulizók szinte száz százalékban férfiak voltak, akik egymással táncoltak. Előzetesen azt az infót kaptuk, hogy alkohol sem lesz, lévén arab országban vagyunk, de végül simán ihattál bármit, ahogy itthon, még ha horror áron is. (Amúgy Tunéziában nagyjából pofára adnak el az embernek mindent. Helyinek egy dinár a kóla, külföldinek kettő. És akkor még a kötelező alkudozásról nem is beszéltünk, amihez annyira könnyen hozzá lehet szokni, hogy már a reptéren is csináltuk.) A mi kis európai csoportunk igazi látványosság volt az esküvői díszben feszítő asztalokkal teli buliban, főleg a velünk lévő lányok miatt, de viszonylag hamar túlléptek a helyiek az idegenek jelenlétén, és ment tovább a férfikörtánc a tunéziai dj abszolút up to date szettjére. A fő fellépő ezen az estén Sasha Carassi lett volna, de nem jött el, ami kb. annyi embert érdekelt, ahány lány volt a buliban.
Másnap már a fő helyszínen indult a zene, a sivatagban, Mos Espában. A tavalyi fesztivált elmosta az eső (igen, a sivatagban is esik néha), idén ilyen nem volt az esti kis homokvihart leszámítva, de ez sem zavart senkit. A délután kettőkor kezdődő fesztiválra pont akkor értünk ki, mikor az előző este diszkójának DJ-je tolta ugyanazt a zenét, mint 12 órával korábban. Itt ugyan már több volt a lány, de a helyiek Mos Espában sem vihették túlzásba a csajozást.
A bejárat egy kis növénykerítéssel díszített fémdetektoros kapu volt, miközben a régi ZP nagyságú fesztiválterület simán csak két rendőrségi szalaggal volt körülkerítve, aminek mentén ugyan még fegyveresek is mászkáltak, de mivel nem lehettek egyszerre ott mindenhol így szépen szivárogtak be az emberek a buliba. Körben amúgy folyamatosan cirkáltak a tevegelést, és sivatagiróka-simogatást kínáló helyiek, akiket fogdostak ugyan a biztonságiak, de fél óra múlva már a VIP-ben dugták az orrom alá a szegény állatot. Mármint a rókát, nem a tevét. A VIP meg is telt egy idő után a mindenfélét áruló gyerekekkel, ezt egy rakás fegyveres tette helyre, és így már csak úgy jutottál be a Star Wars homokbuckaházai között felállított VIP-sátorba, ha átpréselted magad két UZI-s rendőrön.
Közben meg persze ment a zene, láthatóan mindenki nagyon jól érezte magát, még akkor is, ha itt sem volt nagyon sok köze a line upnak az eredetileg beharangozotthoz. Például sztárfellépő Ryan Crosson nem jött el, helyette zenélt Ryan Davis, de ez sem érdekelt senkit. Ryan, Ryan, tök mindegy, körtáncolni lehet rá magunkat szelfibottal filmezve.
Volt egyébként minden, ami egy fesztiválhoz kell, italos- grilles- csipszes- ajándékos-stand, minden. Mindenből egy. Sőt, még angol wc is volt. A sivatagban. Olyan ezeregyéjszaka meséisen megoldva, függönnyel elválasztva egymástól, a hátánál pedig egy homokba ásott lyukba ment a matéria. Az tuti, hogy egzotikusabb így, mint Toi Toiba.
A Tozueurba lejutás amúgy viszonylag egyszerű, csak el kell menni Tuniszig. Ez szezonon kívül kicsit nehezebb, mert nem megy Magyarországról közvetlen járat Tunéziába, de például Frankfurton keresztül sem durván magasak a jegyárak. Tuniszból pedig szintén repülővel a leggyorsabb, amit akár úgy is meg lehet oldani, hogy a fesztivál belépőjével egy csomagban, szállással együtt vesszük meg. (maga a fesztiválbelépő három napra olyan 10 ezer forint volt, a VIP jegy 27 ezer) Ráadásul a tozeuri reptéren Saddam Hussein két Jumbo Jet gépe fogad minket, ami elég bizarr látvány elsőre, meg másodikra is. (Ide lettek menekítve a repülők az Öböl háború alatt, aztán itt maradtak, mert nem volt pénz visszavinni.) Aki akar, földön is mehet persze, de csak ha van ideje kocsikázni, a táj biztos, hogy kárpótolja majd a fáradságért.
Igazából, aki a Balaton Soundra lemegy csapatni végig, annak az ott elköltött összegből simán kijöhet ez a tunéziai túra is. Igaz, itt nem kap akkora sztárokat, max undergroundabb DJ-ket, helyette viszont akár tevéről is veretheti a sivatag közepén. Szóval, ha engem legközelebb muzulmánok közé hívnak bulizni a sivatagba, egy cseppet sem hezitálok.
