Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egy múlt heti ajánlónkban szerepelt már a szegedi Dystopia, akik a Wacken Metal Battle magyarországi nyerteseiként idén augusztusban a világ legnagyobb metálfesztiválján is felléphettek. Ebből az apropóból készült a most következő interjú, na meg azért, hátha valaki most ismeri meg az egyedi hangulatú metált játszó csapatot. Kérdéseinkre a basszusgitáros, Bajusz Péter válaszolt. (Nyitókép: Mopix)
Mi volt az első gondolatotok, amikor megtudtátok, hogy ti utaztok Wackenbe?
Elég rendesen megzuhantunk. Tudtuk, hogy egy jól sikerült koncertet toltunk a RockParton, reménykedtünk, hogy a zsűri is díjazza a produkciót, és hát, ahogy a bejelentés pillanatában kiderült, így is lett. Amikor megtudtuk, nagyon boldog voltam egész nap mosolyogtam. A munkahelyen össze is zavartam mindenkit, mert szoktak velem viccelődni, hogy nekem az arcizmaim mosolyért felelős részei nem is működnek. Az öröm mellett viszont nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel. Láttam már kismillió felvételt Wackenes koncertekről, de elképzelésem nem volt, hogy valójában mibe is csöppentünk bele. Értem ezalatt, hogy ott vannak előtted a képek és a videók, meg tisztában vagy azzal, hogy ez a világ talán legnagyobb metálfesztiválja, de mivel még nem élted át, ezért nem is tudod, hogy mi várhat ott rád.
Már több mint tíz éve létezik a csapat, tehát nyilván nem nagyon van lámpalázatok egy-egy koncert előtt. Milyen érzésekkel indultatok el a fesztiválra?
Lámpalázasan. Persze, jól jön ilyenkor ez a jó pár év tapasztalat, de eddig sajnos nem volt még csak ehhez hasonló fellépésünk sem, ami adott egy plusz drukkot ad az egésznek. Borzasztóan izgatottak voltunk, és szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy igazából egészen addig, amíg meg nem érkeztünk, senki nem is hitte el, hogy hová megyünk. Visszatérve a lámpalázra, én annyira zavarban voltam a koncert előtt közvetlenül, hogy azt nem vettem észre, hogy annihilatoros Jeff Watersszel beszélgetek a színpadon, és hogy ő konferált fel minket. Utána persze észbe kaptam, és a szerencse is mellénk állt, és később már tudtunk vele beszélgetni úgy, hogy már tudtam, kivel is állok szemben. Készült egy videó is, melyben közölte, hogy nagyon jó koncertet nyomtunk. Kapott CD-t meg dystopiás sörnyitót. A videók a különböző élménybeszámolókkal majd a Facebookunkon lesznek megtekinthetők.
1400 kilométer a távolság, gyakorlatilag egy teljes napnyi zötykölődés a kocsiban. Mivel ütöttétek el az időt?
Este indultunk, Bazsi és Andris vezetett. Minden erőnkkel azon voltunk, hogy ébren tartsuk őket. Beszélgettünk sokat, videónaplót csináltunk, vicceket meséltünk, majd mikor már mindenki bekerült az alkonyzónába, akkor felszisszent egy-egy energiaital is. Ez se tartott sokáig, ezért a végső választás nem volt más, mint hogy cseh, majd német pop- és technoslágereket hallgassunk az autórádión, mivel a CD-lejátszó sajnos bevágta a durcát, és elromlott.
Ahogy a videón láttam, nem vittetek magatokkal személyzetet egyáltalán. Ennyire Csináld Magad a zenekar?
Mindent igyekszünk a magunk erejéből megoldani. Nyilván nagyon örülnénk annak, ha lenne lehetőségünk roadokat alkalmazni, de ez az idő még sajnos nem jött el. Tehát igen, a zenekar abszolút „do it yourself”. Egyikünknek se esett még le a gyűrű az ujjáról, ha meg kellett emelni egy-egy ládát, dobokat, állványokat, erősítőket, és a többi. Hogy nekem csak annyi dolgom legyen, hogy a behangolt gitáromat a nyakamba adják, és a koncert után menjek meginni egy sört… most, hogy így mondod, nagyon jól tudna esni tényleg.
Jellemző amúgy, hogy külföldön léptek fel?
Megfordultunk már a környező országokban pár fellépés erejéig, most is szeretnénk rövidtávon pár szerb és román állomást, valamint megmozgatni pár Wackenben gyűjtött kontaktot. Eddigi legnagyobb külföldi kalandunk, hogy tavaly volt lehetőségünk egy nyolcállomásos spanyol-olasz körútra az Ann My Guard zenekarral. Akkor belekóstoltunk egy kicsit, hogy milyen is ez az életforma. 10 nap, 8 koncert. Bármennyire is fárasztó, és embert próbáló volt, meg tudnám szokni, pláne, ha tisztességesen meg lehetne belőle élni. Van rá példa.
Maga a koncert hogy sikerült? Milyen reakciókat kaptatok a helyi zsűritől, a közönségtől?
Gyilkos. Életem egyik legszebb élménye, és valószínűleg sokáig az is marad. A verseny első napjának utolsó fellépői voltunk, a sátor tele volt, meg a gatyánk is. 20 perc alatt kellett bemutatnunk, hogy kik és mik vagyunk, mi is a Dystopia? Ahogy elhúzták a függönyt, gyakorlatilag elöntötte az agyamat az adrenalin, és átadtam magam az érzésnek, életemben nem éltem még meg ennyire egy koncertet. Nagyjából ez az, amiért az ember elkezd hangszeren játszani. Elmondhatatlan érzés, valahányszor visszagondolok rá, beleborzongok. Aki egyszer már állt színpadon, és az a célja, hogy megmutassa a saját alkotását, tudja, mekkora élmény az ilyesmi. 2-3 ezer ember figyel téged, veled együtt éli meg az egészet, élvezi, reagál, és mindennél fontosabb: kíváncsi. A fesztivál nulladik napján, amikor csak a Metal Battle ment, a közönség jött, megnézett egy kvázi tehetségkutatót, ami tele volt számára ismeretlen előadókkal. Az egy dolog, hogy mi este 7-kor játszottunk, és sokan voltak, de ahogy más zenekarokkal beszéltem, még az is azt mondta, hogy teli sátornak játszott, aki délelőtt 11-kor lépett fel. Ha pontozni kéne, a közönség 10/10-es volt egyértelműen.
A zsűri hogyan értékelt titeket?
A pontszámok alapján mi a középmezőnyben végeztünk, ez az én olvasatomban nagyon jó teljesítmény. Jó, persze mindenki imádna bekerülni az első 5-be, mert akkor jönnek a nyeremények csőstül, de egy olyan versenyen, ahol minden zsűritag összesen öt zenekart pontozhat a több mint harmincból, minden egyes pontot maximálisan meg kell becsülni. Több zsűritaggal is beszéltünk a koncert után, illetve a fesztivál ideje alatt, és mindannyian mondták, hogy nagyon tetszett nekik a koncertünk, de bizony volt több olyan zenekar, akik jobban. Itt igazából nagyon-nagyon kis dolgokon múlik, hogy kiket hoznak ki pontszerző helyre. Szóval kicsit olyan ez, mint az Eurovízió, csak itt a metálra van az egész kihegyezve.
Maradtatok utána szórakozni, megnézni más zenekarokat?
Bazsinak és Andrisnak sajnos haza kellett indulni pénteken, de Gabi és én belevetettük magunkat a fesztiváléletbe, ami annak fényében nagyon fárasztó volt, hogy minden nappal egyre mélyebb volt a talaj: 10-15 centi mély sár, bakancsban. Nekem a fellépőgárdával szerencsém volt, mert az idei Wacken tipikusan azokat a headlinereket hozta, akiket meg akartam nézni: Iron Maiden, Saxon, Tarja, Bullet For My Valentine, Blind Guardian, Testament, Arch Enemy, Symphony X, Steel Panther, Twisted Sister, Unisonic, Ektomorf. Soknak tűnik, de még így is lett volna pár olyan, akiknek a koncertjén szívesen ott lettem volna. Akiket eddig nem nagyon hallgattam, de ezután biztos, hogy fogom, az a Metal Church. Tudom, ez kicsit gáz, hiszen ezen a vonalon ők tulajdonképpen alapzenekarnak tekinhetők, de hát előfordul az ilyen. A fent említettek közül, akiket kifejezettem imádtam, az a Maiden, hogyhogy nem, most láttam őket ötödjére. A BFMV élőben horzsol nagyon, és habár sokan köpködik őket, nekem bejön amit csinálnak. A Symphony X-et 10-12 éve szerettem volna őket látni, örök emlék lesz a buli. A Unisonic itthon esélytelen, hogy koncertezzen, de egy verhetetlen bulit nyomtak az éjszaka közepén, és bár Kiske fizimiskája nem a régi, a hangja nagyon is az.
Mi volt az, ami a legjobban tetszett Wackenben?
Kábé minden. Nem voltunk kiemelt zenekar, de az egész stáb a tenyerükön hordozott, a becsekkoláskor mindent tövéről hegyére elmagyaráztak, bármi kérdésünk volt, bármilyen hülyén hangzott, kaptunk rá értelmes választ, és még gumicukrral is megkínáltak. Mell alakúval! Imádom ezt a német precizitást! Mindennek megvolt a maga helye, a maga ideje, szigorú szabályok voltak, de mindenki nagyon kedves, és nagyon segítőkész volt a személyzetisektől kezdve a színpadi csapaton át a biztonsági őrökkel bezárólag. És ami nagyon fontos: mindenki beszélt legalább középszinten angolul. Bárkihez fordultam, sose volt az a válasz, hogy elkezdenek nekem németül beszélni, mert ez a legcélravezetőbb megoldás. Nagyon tetszett, hogy bármerre mentem, mindenhol barátságosak voltak a látogatók, random beszélgetésekbe bonyolódtam random nemzetiségű emberekkel. Mindenkit a zene szeretete hozott a helyre, mindenkinek az volt a célja, hogy mindenki jól érezze magát. Különösen tetszett, hogy nagy hangsúlyt fektettek a tisztaságra. Jó, a sártengerben ez ugye furcsán hangzik, de például a fesztivál területén lévő wc-k, nem csak a VIP-ben lévők, mindig tiszták voltak. Toitoi egy darab sem, mindenhol konténeres megoldás, megfelelő felszereltséggel, megfelelő állapotban.
Majdnem kifelejtettem a legfontosabbat. Ami a legjobban tetszett: a nagybetűs BRAND! Ott tényleg minden arról szólt, hogy te most Wackenben vagy, és ez a világ legjobb helye. Rommá volt brandelve a helyszín a saját dolgokkal, ami azt sugározta, hogy ez a hely zseniális, és neked jó, hogy itt vagy. És elhitték az emberek? El. A merch store „sold out” feliratai alapján teljesen. Az utolsó nap kongtak a wackenes merch raktárak, mindenki Wacken feliratű pólóban virított. A látogatók büszkék arra, hogy ott vannak, egyfajta életérzést nyújt ez a fesztivál, amibe nagyon sokan beleszeretnek. Óriási marketing-gépezet van emögött, és minden elismerésem az övék. Most ennyi jutott eszembe, de sorolhatnám végtelenségig. Volt például Traditional Ungarische Langos. Mondom, ezt megnézem. Első ízesítés: bolognai. Jó, akkor ezt most hanyagoljuk. Túl fáradt voltam ilyesféle továbbképzéshez.
És mi a legkevésbé?
A sár. Azt utáltam, de nagyon. De ezt mondták, hogy erre fel kell készülni, ezzel nem lehet nagyon mit kezdeni, ez természeti adottság. Értem én, de hajnal kettőre azért már nagyon fájt mindenem. Amit még fel tudnék itt hozni, az az, hogy magyar átlagember léptékkel Wacken azért eléggé zsebbenyúlós. 1 euro egy deci sör, és 8-9 EUR alatt nem nagyon kapsz kaját. Hozzáteszem, ezzel tisztában voltam, de azért azt nehezen fogadja el az ember lelke, hogy egy 0,4-es sörért kifizet, kb. 1300 Ft-ot, szegediként ez pláne abszolút irreális. És életem csalódása: utólag kaptam a fülest, hogy Steve Harris egy ideig abban a sajtósátorban tartózkodott, ahova nekem is bejárásom volt. Nagyon szeretek a példaképeimmel találkozni, többükkel sikerült is az életem során, de ő lett volna a legnagyobb, hiszen miatta kezdtem el basszusgitározni. És a sátortáborban az egyik szomszéd lány büszkén mesélte, hogy bezzeg ő találkozott vele! Persze gyerekesen hangozhat egy 31 éves ember szájából, hogy ilyenen bánkódom, de én hiszek abban, hogy az embereknek igenis szüksége van példaképekre, akiket a tetteikért tisztel és szeret, és szerintem természetes, hogy szeretne velük találkozni. Még kérdésem is lett volna hozzá, nem csak a szokásos „írd alá ezt és hadd fotózkodjak”.
Hamarosan várható egy új EP-tek, mondanál erről pár infót?
Igen, dolgozunk új dalokon, és mindenképpen valami rövidebb terjedelemben gondolkozunk, nem nagylemezben. Lehet, hogy EP lesz, de az is lehet, hogy dalonként jövünk ki újabb és újabb anyagokkal. Sajnos a zenekar mögött nincs kiadó, nincsenek szponzoraink, és a mostani úgymond támogatási kör sem kedvezett nekünk, így a megjelenés dátumára nem szeretnék felelőtlen kijelentést tenni. Zeneileg véleményem szerint folytatjuk a megkezdett utat, tehát amolyan általunk is nehezen meghatározható metált játszunk a következő anyagon is. Nagy hangsúlyt fektetünk a dallamokra, a zene mégis alapvetően riffcentrikus, és továbbra is várhatóak agyasabb ritmikai és technikai megoldások. Csak a szokásos: a dallamos részek még dallamosabbak, az agyas részek még agyasabbak, a durva részek pedig még durvábbak lesznek. Koncertek szempontjából pedig szeretnénk minél több helyre eljutni, megmozgatni a lehető legtöbb követ a wackenes ismeretségekből is. Jó lenne úgymond szintet lépni, és erőteljesebben benne lenni a zenei körforgásban. Remélem, hogy ez az eredmény valamennyit dob a zenekar ismertségén, netán elismertségén, és az emberek, akik eddig nem ismerték a zenénket, legalább belehallgatnak a zenénkbe. Brutális mennyiségű zenekar van, és talán ez az egyik legnehezebb dolog: kitűnni a tömegből, és felkelteni az érdeklődést.
További információk a Dystopiáról a Facebookon és a Bandcampen.
Metal Battle Hungary a Facebookon.
A Monster Energy támogatásával:
