2016.09.22. 17:57 – dankógábor

Most azonnal hallgasd meg az új Neurosis-lemezt!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

neurosis-clr-by-stefaan-temmerman.jpg

Ugyan arról volt szó, hogy a Neurosis egy rövid ízelítőn kívül semmit nem mutat megjelenésig az új nagylemezéből, most mégis meg lehet az egészet hallgatni, igaz már csak egy napot kellett volna várni a hivatalos dátumig. A Fire Within Fores a zenekar saját kiadójának Soundcloudjára került fel, így minden lelkiismeret-furdalás nélkül lehet akár alább is hallgatni. A lemez producere most is a legendás Steve Albini volt, de ez mindegy is, a Neurosis már nélküle is olyat csinált, amit meg sem próbálnak elérni az utánuk érkező post-metal zenekarok.


metál hardcore hír neurosis post



2016.09.22. 17:40 – RosanicsP

Szülinapi ajándék Leonard Cohentől – itt az első dal az új albumról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

leonard_cohen_gi.jpg

Leonard Cohen szerdán lett 82 éves és ennek örömére adott egy kis ízelítőt a közelgő lemezéről. Az első nagyközönség elé tárt szám az album címét is adó You Want It Darker, amelyben megvan minden, amiért a Cohent a rajongók szerethetik. Melankolikus, lassan lüktető, éteri dal ez, tele biblikus utalásokkal és a végső búcsúra való készülődéssel. Az október 21-én megjelenő album Cohen 14. stúdióalbuma lesz, a harmadik ebben az évtizedben, amely remélhetőleg tartja majd a két évvel ezelőtti Popular Problems színvonalát.


leonard cohen



2016.09.22. 15:10 – dankógábor

Csodálatos új Slaves-klip a Beastie Boys-os Mike D-vel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

slaves.jpg

A nemrég, a Sziget idei hivatalos afterpartyján is fellépő Slaves új klippel jött ki, amiben szerepel a Beastie Boys-os Mike D is, és aminek a végén, sok hotdogzabálás után az egyikük (spoiler!!!) nyakon hányja a másikat. Az angol duó második nagylemeze egyébként szeptember 30-án jelenik meg Take Control címmel, a producer pedig Michael Diamond volt. Igen, ő a fentebb említett Mike D, szóval amellett, hogy a dalra tökéletesen illik a Beastie Boys-os szövegelés, elég logikus volt ez a vendégszereplés. 


punk rock hír slaves



2016.09.22. 11:22 – dankógábor

Így búcsúzott el Angus Young Cliff Williamstől a színpadon

és Cliff Williams a rajongóktól egy videóban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jelen pillanatban nincs az AC/DC-nek basszusgitárosa. Cliff Williams ugyanis, ahogy ezt már belengette, kiszállt a zenekarból. A 66 éves zenész volt a most már csak egyedüli alapítókén jelen lévő Angus Young gitáros legrégebbi csapattársa. 1977-ben szállt be az AC/DC-be, és a Powerage volt az első lemez, amin játszott. Williams azt állítja, nem a zenekarban történt komoly változások, tehát Malcolm Young gitáros súlyos betegsége, és Brian Johnson énekes szintén egészségügyi kilépése miatt döntött így, hanem mert már negyven éve ezt csinálja, és nem akar folyamatosan úton lenni és lemez készíteni. (Na nem mintha olyan őrülten feszített lett volna az AC/DC munkatempója az utóbbi 25 évben megjelent négy nagylemezzel és az azokat követő turnékkal.) Szóval Williams az alábbi videón elbúcsúzik, a fentebbi felvételen pedig Angus Young tiszteleg előtte egyet a turné utolsó állomásán elhangzott utolsó szám végén, ami egyben a basszusgitáros hattyúdala is volt.


rock hír acdc



2016.09.22. 10:47 – Gnosis

Castle- és Nadir-koncert hamarosan!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

castle_band.jpg

Sokan a négy-öt évvel ezelőtt virágozó okkult rock/doom színtérhez sorolják (lásd a bemutatkozó lemezükről írt kritikánkat itt), mások a Motörhead afféle női frontemberes verzióját látják az amerikai Castle-ben. Van igazság mindkét állításban. Tény, hogy a néhai The Devil’s Blood kiadójánál, a Ván Recordsnál tevékenykedő amerikai csapat szövegvilága nem nélkülözi a borongós, horrorisztikus képeket, de az is biztos, hogy lényegében egy egyszerű, klasszikus rock and roll power trióról van szó.  A mostani turnén bemutatásra kerülő Welcome to the Graveyardra például alig egy évet kellett várni, mégsem mondható, hogy ismételnék magukat, ezúttal a szokásoshoz képest több a kidolgozott, dallamos gitártéma, a riffek ízvilága gyakrabban utal az Iron Maidenre. Az előzenekar a Nadir lesz.


castle koncertajánló dürer kert nadir



2016.09.21. 20:00 – Lángoló

Kiöntött a Tiszassippi - Hallgatható a Red Swamp első nagylemeze

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

red_swamp_pressphoto_bw_art.jpg

Múlt héten már egy klipet mutattunk a Red Swamp új albumához kapcsolódóanl, most viszont itt a teljes Tiszassippi alább. A budapesti stoner-sludge csapat még tavaly decemberben háromszámos EP-jük dalaival elhódította az A38 Talentométer fődíját. Kicsit több, mint egy éves fennállásuk eredményeként szeptember 30-én fogják online piacra dobni első nagylemezüket, és ugyanaznap lépnek fel Budapesten, az A38 Hajón a Stereochrist és az Igor Band társaságában.


premier hír stoner sludge red swamp



2016.09.21. 16:00 – Gnosis

Egy átlagos nap a blackmetalosok életében - Sons Of Balaur-dalpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

larau.jpg

A Realm of the Damned egy képregénysorozat, pontosabban rajzolt regény, amiben szerepel egy fiktív norvég zenekar is (Sons Of Balaur), akik kalandjaik során többek között az Emperor és/vagy Behemoth tagságával is kapcsolatba kerülnek. Ha ez a két összetevő adott  (norvég és zene) akkor az nagy valószínűséggel azt fogja jelenteni, hogy valami black metalról lehet szó, úgyhogy nem meglepő, hogy itt is ezzel lesz dolgunk. Merthogy a képregénybeli karakterekbe életet lehelt - a kiadó megfogalmazása szerint- "egy ismeretlen angol zenész" és megszületett  az amolyan félig vicc-félig komoly valódi zenekar is, valódi zenével.


képregény blackmetal dalpremier sons of balaur



2016.09.21. 14:31 – Lángoló

10+1 kevésbé ismert, de izgalmas dal az 50 éves Priegertől 

Pénteken Hungarian Astronaut album-újrajátszás 20 DJ-vel az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

priegeralbums.jpg

Az idén 20 éves Hungarian Astronaut című Anima Sound System-album eredeti tagokkal történő újrajátszása mellett a szintén születésnapos Prieger Zsoltot is ünneplik a hajón most pénteken egy hatalmas buli keretében. Az idén 50 éves producer-zeneszerző-szövegíró előtt tiszteleg majd és persze buliztat nem kevesebb, mint 20 DJ, Beta-tól Metha-ig, Nora Matisse-tól Vittorio Waxmanig, Polarize-tól Bernáthy Zsigáig, Zomblaze-től Iamyankig és rajtuk kívül kb még 10 producer és DJ. Alább pedig tíz kevésbé ismert mű hallható az elmúlt 20 évből, amihez Priegernek köze volt akár szerzőként, akár producerként. Figyelem, ezek nem az unásig ismert és játszott Prieger-Prieger-Németh-szerzemények, mint a Csinálj gyereket, a '68 vagy Tedd a napfényt be a számba, hanem furán izgalmas, sőt néha egészen őrült, kísérleti darabok, Prieger kommentárjaival.


pop rock metál dub prieger zsolt anima sound system elektro



2016.09.21. 10:45 – dankógábor

Őrült sivatagi buli Lady Gaga új klipjében

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ahogy már írtunk, Lady Gaga egy olyan, elég erős dallal tért vissza a szólópályájára, amit rajta kívül még a Tame Impala-s Kevin Parker, a sztárproducer Mark Ronson valamint a Grimes mellől is ismert BloodPop szerzett, illetve még Josh Homme Queens Of The Stone Age-főnök is gitározik benne. A Perfect Illusionnek most kijött a klipje is, amiben Homme nincs benne, viszont a többiek egy komplett zenekart alkotnak az ereszdelahajam sivatagi buliban. Egyébként ez csak egy imidzsvideó, sztori nélkül, Gaga ultraforrónadrágjával a középpontban. Az énekesnő lemeze egyébként október 21-én jön ki Joanne címmel, és olyanok szerepelnek rajta, mint Father John Misty, Florence Welch a Florence and the Machine-ból vagy Beck, de Homme sem csak ebben az egy dalban játszik.


pop hír lady gaga



süti beállítások módosítása