2016.09.21. 14:31 – Lángoló

10+1 kevésbé ismert, de izgalmas dal az 50 éves Priegertől 

Pénteken Hungarian Astronaut album-újrajátszás 20 DJ-vel az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

priegeralbums.jpg

Az idén 20 éves Hungarian Astronaut című Anima Sound System-album eredeti tagokkal történő újrajátszása mellett a szintén születésnapos Prieger Zsoltot is ünneplik a hajón most pénteken egy hatalmas buli keretében. Az idén 50 éves producer-zeneszerző-szövegíró előtt tiszteleg majd és persze buliztat nem kevesebb, mint 20 DJ, Beta-tól Metha-ig, Nora Matisse-tól Vittorio Waxmanig, Polarize-tól Bernáthy Zsigáig, Zomblaze-től Iamyankig és rajtuk kívül kb még 10 producer és DJ. Alább pedig tíz kevésbé ismert mű hallható az elmúlt 20 évből, amihez Priegernek köze volt akár szerzőként, akár producerként. Figyelem, ezek nem az unásig ismert és játszott Prieger-Prieger-Németh-szerzemények, mint a Csinálj gyereket, a '68 vagy Tedd a napfényt be a számba, hanem furán izgalmas, sőt néha egészen őrült, kísérleti darabok, Prieger kommentárjaival.

Anima Sound System: Get Up feat Noam Chomsky

Példaképből munkatárs, aki nemcsak szuper előadó és elsőosztályú filozófus, a XX. század egyik legnagyob nyelvésze és polgárjogi harcosa, az USA és az univerzális médiahazugság, a  9/11-mém, illetve az agyalágyult konzumidiotizmus legnagyobb kritikusa egy Anima-dalban? Csípjetek meg, ha igaz. És igaz: Noam Chomsky a lemezünkön dumál!! És elég jókat. Imádom.

Asian Dub Foundation & Anima Sound System: Elég volt (Dubcity Fanatikz Stop It Version) 

Amikor az ADF-fel való kapcsolat szárba szökkent, mi éppen roma vonalon voltunk, ők meg imádták ezt, jóban lettünk és mindez az európai turnéinkat is jegyző Gáncs Andinak köszönhetően londoni koncertekben és dalkészítésben kulminálódott. Először ezekkel a zabolázatlan londoni paki srácokkal, de utána Szombathelyen sem tudtunk nyugton maradni és Gergővel elkészítettük ezt az enyhén füstös verzióját az eredeti felforgató és zúzós dalnak.

Dubcity Fanatikz: Volga

Életem legjobb dala, Németh Gergővel csináltuk, teljes szabadságban és kísérleti tobzódásban a szombathelyi Verseny és Élmunkás utcák sarkán álló épületben. Képzelhetitek, milyen kemény munkatempót diktáltunk ilyen utcanevek hatására. A Dubcity eddigi életünk fő műve.

Strong Deformity: Wizard of Oz 

Nagy munka volt, nagyon élveztük, metál és kortárs zene, szimfonikusokat álmodtunk a zsíros riffekre, klassz volt. Sok vita, de elég jó végeredmény és tartós barátság azóta is. Az énekes Hair azóta is lelki társam, Kovács Tibivel azóta is megbeszélünk minden zenét a Duran Durantól a Slayerig. Ez volt a kezdő szám a Magic Syrup c. lemezen, teljes ötletorgia, pl Németh Jucira osztottuk a boszorkányszerepet 2.38-tól és milyen nagyon jól áll neki.

Anima Sound System: Are You Ready? / No Mix

A Shalom stúdiózása során majd az összes dalt szétszedtük, agyoneffekteztük. Körbe álltuk Vida Feri szombathelyi keverőjét Domby Berti hangmérnökkel és mindenki ott csavarta, ahol tudta. Nem sokat pöcsöltünk, egyből szalagra rögzítettünk mindent. Ebből ez sült ki.

Anima Sound System feat JC001: World at War

A We Strike tán az az Anima-lemez, amire a leginkább büszke vagyok, vagy mondjuk inkább így: amit a legkevésbé szégyellek, mert tán a legkevesebb hibát ejtettük rajta, s olyan munkatársakkal dolgozhattam, mint Ferenczi Gyuri, MC Jez, Heidi Levo, vagy a már említett Strong Deformity-basszeres Kovács Tibi, aki ezen a lemezen kérésemre a gitártudását csillogtatja. De ott volt velünk Csigó Tamás a Beat Disből, a Weszélyes Elemek nevű roma rapcsapat két tagja, mindegyikükkel jóban vagyunk azóta is. Sőt, az Anima akkori énekesnője Kása Juli volt, aki nem oly régen vissza is tért a zenekarba és kiváló munkatársam lett újra. Csodálatos egyéniség. Ebben a dalban pedig a farkasfejű JC001 közreműködik, a mi pakisztáni spannunk, akivel kiváló barátom, Bende Zsuzsa aka Benő hozott össze. JC volt egy időben a világ leggyorsabbnak jegyezett reppere, Sting, Dave Stewart és Annie Lennox munkatársa, akivel többször felléptünk Budapesten és Londonban is. Lenyűgöző hapsi, nagy karizma.

Snilloc feat Sword and Scythe: RatCat

Életem egyik legkedvesebb projektje a Sword and Scythe, amit pár éve Gergácz Gáborral hoztunk össze hosszú évek napi 10 órás munkájával, amolyan hun-szkíta techno volt, rengeteg acid és lovaglós hiNrG- és vicces KLF-dance-elemmel, nagyon élveztem a munkát és a későbbi színpadra állítást. Ez egy Snilloc-adaptáció, melyben énekhangjainkat használja fel a kiváló producer, aki szintén nagy Sword-kedvelő lett.

Meztelen Diplomaták: Helyből Bárhol

Kifogástalan úriemberek, szövegben bereményigézai-magaslatok, nagyon jó volt velük együttdolgozni, imádtam, annyira más volt, mint amit addig csináltam, szentimentális, hüvösvölgyi gitárzene, ráadásul nemcsak a srácok szuperaranyosak, de ennek köszönhetően Deutsch Gábor barátommal is együtt dolgozhattam tavaly újra. Az első dal a nagy kedvencem, de az egész EP-t kedvelem.

PollyFlow: Lola, Lola

Itt is barátokkal dolgoztam együtt, az extarvagáns Polnauer Flórával, aki civilben zsidó kántornő és nyughatatlan polgárjogi harcosba oltott misztikus, illetve Bihari Balázzsal, akivel kb. 30 éve vagyunk barátok, még Rácz Misin keresztül ismertük meg egymást, és azóta is dolgozunk együtt, igaz, inkább újságkészítésben, mintsem zeneírásban. Pár hónapja ez utóbbi is összejött, szerettem.

Anima Sound System: Peace, Love and Politics

Easy listening-mánia, édes kórus és szívből jövő politikai üzenet a toleranciáról, ez 98 táján a szívem közepéből szólt. Emlékszem, ahogy elkészült, és ahogy Párizs, a francia sanzonok, Serge Gainsbourg, illetve az amerikai polgárjogi harrcos-brigád, a Fekete Párducok és a muszlim Malcolm X hatása alatt vagyok és körbe vagyok véve Martin Luther King beszédeivel, Dylan szövegeivel, Angela Davis fotóival.

+ 1 dal

Anima Sound System: Hideg

A plusz egy dal meg egyértelműen a most pénteken újrajátszandó Hungarian Astronaut egyik legelfajzottabb száma, a Hideg, ami egyszerre Twin Peaks meg ambient-hatásokból dolgozik, a stúdióban is hideg volt, amikor télen készítettük ezt a felvételt, meg a track hangulata is elég fagyosra sikeredett. És akkor sokat hallgattam a KLF Chill Out című albumát és a Cabaret Voltaire Johnny Yesno című filmzenéjét is.


pop rock metál dub prieger zsolt anima sound system elektro



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása