Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Március 15-én a Barba Negrában lép fel az August Burns Red, akik a Heaven Shell Burn, a Whitechapel és az In Heart Wake-kel osztoznak majd a színpadon. Az amerikai metalcore-zenekar gitárosával, a képen jobb szélen álló Brent Ramblerrel beszélgettünk a turnékról, a nagy zenekarok megszűnéséről, a depresszióról, ilyenekről. (A Heaven Shall Burnnel is készítettünk egyébként interjút a turné kapcsán)
Most jelentgeti be a Slayer az utolsó turnéjának dátumait. Te hogy érzel ezzel kapcsolatban, mi lesz ha a nagy stadionzenekarok már nem lesznek?
Igazából sosem voltan nagyon nagy rajongó, persze tudom, hogy mekkora banda, hogy milyen jelentősége van, és azt is gondolom, hogy ez sokakat váratlanul ért, de hogy őszinte legyek, rám semmilyen hatással nem volt ez a bejelentés. Szerintem egyébként bárki tudja ezeket a nagy neveket helyettesíteni, tudom ez most túlzóan hangzik, de gondolj bele, hogy azon kívül, hogy eladnak egy csomó jegyet és sokan mennek a koncertjeikre, túl sokat egyik sem tud már hozzátenni a mai modern metál alakulásához, a stílus megújulásához.
Bár Magyarországon még nem stadionban léptek fel, de mire számíthatunk a koncerten?
A fő cél, hogy egy nagyon energikus koncertet adjunk, főleg azért mert általában nagyon jól szoktuk magunkat érezni Budapesten. Idén szinte csak koncerteztünk eddig, de a turné amerikai és európai pillére között van néhány hetünk pihenni. Tény, hogy nagyon keményen belekezdtünk 2018-ba, de az európai turné után teljes négy hónapig szabadok leszünk. De mindig hagyunk időt arra, hogy a turnék között tartsunk egy kis szünetet, hogy feltöltődjünk, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy mikor turnén vagyunk, maximálisan tudjunk teljesíteni és olyan koncerteket adjunk estéről estére, amik tele vannak energiával.
Az ilyen hosszú turnékat hogyan képzelje el egy átlagember? Tud ez még szórakozás és buli lenni?
Most javarészt szórakozás. Amerikában turnézni egyszerű. Itt a buszunk, van wifi, TV, szóval gyakorlatilag minden megvan, ami a kényelemhez kell. Európában a Whitechapel zenekarral közös buszunk lesz, de szerintem az is jó lesz. Minden alkalommal, mikor megosztjuk valakivel a buszunkat, az általában jól sül el. Egyébként meg nagyon jó a társaság, jófejek a technikusaink és gyakorlatilag olyan nekünk egy turné, mint mikor egy csomó jó barátoddal elmész nyaralni.
Az Invisible Enemies-t jelölték Grammyre, számít ez nektek bármit?
Szerintem egyformák voltak az esélyeink a többi zenekarral arra, hogy nyerjünk, de igazából már az tök jó, ha néhány embernek megmarad a nevünk a fejében.
Szeretitek feszegetni a metalcore stílus határait. Ki jön elő ezekkel az ötletekkel?
JB, a gitárosunk nem igazán hallgat már metálzenéket, így ő felelős azokért a dalrészekért, amikről mindenki úgy érzi, hogy nem megszokottak. Szépen lassan begyűrűzik az ő ízlése is a dalokba, és szerintem ez már így is marad, mert mi eléggé élvezzük, hogy keverednek a különböző zenei műfajok, amik egyébként meglepően jól tudnak együttműködni és egy teljes egészt alkotni. Azért most már évtizedek óta a metálszíntéren mozgunk, szerintem teljesen normális, hogy néha valami halkabb, nyugodtabb zenére is vágyunk.
De mire? Nem tudlak elképzelni titeket, hogy Rihannát hallgatnátok a buszban.
Nem is, JB inkább az indie rock zenékre kattant rá, de sok punk is szól a buszban, például NOFX, de a basszusgitárusunk például nagy John Mayer rajongó, és szerintem aki nagyon értően hallgatja a legutóbbi lemezt, az ezt a hatást is felfedezi.
Középsulis zenekarként kezdtétek, mit tanácsolnál egy most egy hasonlóan induló csapatnak?
Hogy játszanak egy csomó koncertet ott ahol élnek, a szűkebb kis környezetükben. Sokan abba a hibába esnek, hogy úgy érzik, hogy mihelyst kilőtték a zenéjüket az internetre, az emberek már hallgatják is őket. Aztán összehoznak egy koncertet, amin kiderül, hogy a saját dalaikat sem tudják eljátszani. Szóval minél több kisebb buli vezet oda, hogy legyen értékelhető nagyobb koncert. Mi két évig minden hétvégén felléptünk, bárhol ahonnan nem zavartak el a környéken. És ez tényleg segít, mert ha jó vagy, akkor kialakul egy olyan bázisod, amivel már oda tudsz állni egy koncertszervező vagy egy lemezkiadó elé, hogy nézd meg, én ennyi embert már biztos érdeklek, most már jöhetnek a nagyobb kihívások, mert készen állok rá, hogy több embert is magam mellé állítsak. Fel kell emelned a segged, mindent magadnak kell kiharcolnod, és közben tanulnod kell nagyon keményen a zeneiparról, hogy hogyan működik, milyen buktatói vannak és mikre kell odafigyelni, hogy előbbre juss.
A dalaitokban többször előjön a depresszió témaköre. Aktuálisabb mostanában szerinted a mentális egészség témaköre mint valaha, és könnyebben eljut talán az emberekhez a közelmúlt öngyilkosságai miatt, hogy ez igenis egy olyan probléma, amivel foglalkozni kell?
Igen, mert ez nem csak a zenei szcénában mutatkozik, hanem mindenhol. A fiatalok vállára egyre nagyobb teherként tornyosul a mindennapi stressz, a létbizonytalanság, az hogy nincs munkahely, és az iskolarendszer is olyan, hogy pont azokból a tantárgyakból van kevés, ami segítene feldolgozni ezt, legyen szó zenéről vagy bármilyen művészetről, ami szerintem mindig is nagy segítség és gyakorlatilag egy terápia azoknak, akiknek túl sok a stressz az életében. Helyette olyan dolgokba menekülnek a fiatalok mint az alkohol vagy a drogok és ezek nem oldják meg a gondot, nem segítenek feldolgozni, csak egyre jobban magával ránt. Amerikában mást sem lehet hallani, minthogy dolgozz, dolgozz és dolgozz, hajtsd magad, és sose pihenj, ez pedig nem csak a testet meríti ki, hanem az elmét is. És igen, szerintem nagyon is fontos, hogy az emberek tudják, hogy néha meg kell állni pihenni, azzal foglalkozni, ami jó az életben, és ki lehet szállni ebből a negatív spirálból, ha kell akkor pszichológusi vagy pszichiáteri segítséggel is, de ki kell ebből kerülni. Ehhez persze az kellene, hogy sokkal többen jussanak el szakértő segítséghez mielőtt túl késő lenne. Jó lenne ha sokkal kevesebb embert veszítenénk el emiatt, és itt nem is feltétlenül a halálra gondolok, hanem ahogyan mentálisan tönkremennek és megrokkannak az emberek csak azért mert nem tudnak, nem mernek vagy nem is tudják hogyan kellene segítséget kérniük.
Tudod nagyon jó és egyben megrázó azt hallani nap mint nap a turnén, hogy srácok a zenétek és a szöveg segített át engem ezen meg azon. Főleg, mikor valaki elmondja őszintén, hogy igen, nagyon mély depresszióban voltam és megfordult a fejemben, hogy véget kellene vetni az életemnek. És hogy visszatérjek az előbbihez, ezért is idegesít, hogy az iskolákban a zeneoktatás gyakorlatilag megszűnt, mert nem csak neki segíthet nehéz helyzetekben, de akár az is lehet, hogy olyan zenész lesz, aki megment másokat a dalaival.
