Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Magyarországon nem sokak által művelt rap metal stílusban alkot a Mangani 808, amit az Irie Maffiából és a Zubolyból ismert Busa Pista hozott össze tavaly nyáron régi barátaival. A zenekar első anyaga, mely a súlyos hardcore és metal alapokat ötvözi a frontember feltartóztathatlan szövegköpködésével, mai premierünkben végighallgatható, néhány érdekes tudnivalóval a dalok megszületéséről. Mindez a hajtás után!
A megalakulásról és az első anyag megszületéséről a következőket tudhattuk meg:
A zenekar tagjai - Busa Pista – rap Forgács Péter – gitár Bóta Pál – basszusgitár Kolonics Máté - dob - hosszú évek ismeretsége és közös zenei projektek után, 2017 nyarán döntöttek úgy, hogy a hazai, nem túl széles rap-rock, rap-metál műfajt akarják erősíteni. A zenei irányvonal a kilencvenes években erőteljesen egymásra talált hip-hop és metál zenekarokon alapszik. Abban az időben egyformán imádtuk a Headbangers ball és Yo!Mtv Raps műsorokot, a Judgement Night filmzenealbumot, a Rage Against The Machine lemezeit és még sorolhatnánk. Zeneileg egyszerű, letisztult alapokkal támogatjuk Busa Pisti megzabolázhatatlan mondanivalóját. 2018 szeptemberében megjelent az első 4 számos EP, ami felkerült egy BudapestVinyl támogatásában készült bakelitre. Jelenleg dolgozunk egy teljes albumon, ami remélhetőleg 2019 tavaszán hallgatható lesz.
Hajtogatom a magamét
Forgács Péter: Ezt az alapot a basszusgitáros Bóta Palival évek óta őrizgettük, várva a megfelelő pillanatra, amikor felhasználhatnánk. Megmutattuk Pistának, aki egyből elhadarta rá a szövegét, mi meg csak néztünk, hogy kész is lett a dal.
Busa Pista: Ez egy ars poetica, ami arról szól,hogy sohasem változok meg senki kedvéért, és azt fogom tenni amit én szeretek, nem amit mások mondanak.
Irigy nyelvek
Forgács Péter: Egyik próbán nem volt ott a dobosunk, és Pista laptopról rakott be régi hip-hop, funk dob groove-okat, mi meg azokra kezdtünk el játszani. Ennek eredménye egy Prodigy-Black Sabbath egyveleg lett.
Busa Pista: Ahogy a cím is sugallja, ez egy modern Villon-utánérzés. A mai világban az emberek nem a szemedbe mondják a nemtetszésüket, hanem az interneten fikáznak arc és név nélkül.
Lövök egy rakétát
Busa Pista: A szöveget MC Morzsával írtuk anno, még az Irie Maffia égisze alatt. Az ő emlékére helyeztük hardcore köntösbe ezt a régi számot. RIP Morzsa!
Forgács Péter: Ez a zenei alap már korábban megíródott picit punkosabb verzióban, de amikor Pisti hozta a szöveget, akkor szinte egyből kívánta a dal a keményebb, zajosabb riffet. Ez volt az első kész számunk, ami azóta is kedvenc.
Világvége
Busa Pista: Ez a szám a jóindulat eltűnéséről,és a szeretet hiányának szemszögéből közelíti meg a világvége utópiáját.
Forgács Péter: Zeneileg egyszerű hardcore-punk vonalat képzeltem el, a menjünk az utcára borogassunk autókat és gyújtsunk fel valamit hangulatban.
További információk a Mangani 808 Facebookján, valamint a Budapest vinyl weboldalán és Facebookján.
A posztot a Hangfoglaló Program keretében az NKA támogatta