2018.03.20. 15:37 – dankógábor

Szólóturnéra indul Thom Yorke

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

atoms.jpg

Idén Thom Yorke nem csak a Radiohead élén ad majd koncerteket, hanem szólóban is. Annyira szólóban, hogy most szinte teljesen elhagyja a zenekari kíséretet, és csupán Nigel Godrich Radiohead-producerrel ketten lesznek a színpadon, amit látványilag Tarik Barri vetítései egészítenek majd ki. Ők úgy hívják ezt a fellépést, hogy élő mixei lesznek majd Yorke szólóban illetve az Atoms For Peace név alatt kiadott dolgainak. Alább vannak a dátumok, Magyarország nincs köztük, de van pár, ami könnyen elérhető tőlünk is. Illetve ott egy videó is arról, hogyan is kell elképzelni a fellépést.


hír thom yorke electro



2018.03.20. 14:06 – Lángoló

Nem létező zenekar is adhat ki videót - Itt a Real Lies posztumusz klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

real_lies.jpg

Volt egyszer egy zenekar, úgy hívták őket, hogy Real Lies. Két éve (2016. március 19-én) volt az utolsó bulijuk, azután szétszéledt a csapat. A koncerten viszont még készült egy videó, amit még sehol nem mutattak be. Most viszont itt a Lángolón debütál az Agytörés, ami eredetileg a 2014-ben megjelent 9 című lemezen volt hallható. Újjáalakulás nem várható, szóval az alábbi, a Trashit csapata által készített videó csupán szellemidézés.


rock hír real lies



2018.03.20. 11:37 – dankógábor

Fura animációs klipet adott ki a Queens of The Stone Age

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A klip egyben szövegvideó is, szóval akár karaokézni is lehet rá, vagy tanulni a szöveget a budapesti bulira, ami június 21-én lesz a Budapest Parkban. A Queens Of The Stone Age egyébként csak csendben teszi a dolgát, mióta Josh Homme frontember nagy színpadi randalírozásában fejbe rúgott egy fotóst az egyik koncerten. Akkor nem vállaltak el semmilyen médiaszereplést, emiatt aztán mostanra elült a balhé. Persze pár komment majd biztos itt is lesz, hogy a fotósárokban csak óvatosan.


rock hír queens of the stone age



2018.03.20. 09:48 – Lángoló Gitárok

Zenei kuriózumok nyitott füleknek – Budapesti Tavaszi Fesztivál az A38-on is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

braids.jpg

Bár még utolsó rohamainál tart a tél, március 30-án időjárástól függetlenül megkezdődik a Budapesti Tavaszi Fesztivál. A rendezvénysorozat helyszíneként az A38 is bekapcsolódik a programba, ahonnan most három olyan produkciót ajánlunk, amely kétségkívül méltók az egyéni világú, kísérleti zenék kedvelőinek figyelmére. A hajón a BTF programján belül lesz kísérleti art pop/rock Kanadából, francia downtempo, és elektronikával flörtölő kortárs komolyzene. További információk a hajtás után!


programajánló fesztivál kortárs elektronika komolyzene downtempo btf art rock budapesti tavaszi fesztivál chapelier fou braids art pop grandbrother



2018.03.19. 11:59 – Lángoló Gitárok

A fejátültetés lelki vonatkozásai - Itt az Omega Diatribe új videója, a Souls Collide

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

omega_diatribe_2018.jpg
Április elsején érkezik az Omega Diatribe harmadik lemeze, mely a Trinity címet viseli. Az anyag az ukrán Metal Scrap Records gondozásában jelenik meg, akik Európában, Angliában, Japánban, valamint Észak és Dél-Amerikában is terjesztik majd az albumot. A nyersanyagot a budapesti 515 Studióban rögzítette a csapat, a keverést és masztert a neves dán producer, Tue Madsen készítette a koppenhágai Antfarm Studióban. A Spinal Cord Fusion és a hónap elején megjelent Divine Of Nature után itt a harmadik videó az anyagról, amely a Souls Collide című dalhoz készült. Premier a hajtás után!


budapest premier hír új dal omega diatribe extrém metál tue madsen



2018.03.19. 11:00 – Lángoló

Dalok a rendszerváltásról és annak utóhatásáról - Itt egy új Satelles-szám

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sinco_campus170722_008.jpg

Some Got Saved címmel április 16.án jelenik meg a Satelles új nagylemeze a Pongo Pongo Collective gondozásában. Kilenc dal lesz rajta, ezek közül lehet alább meghallgatni az Time Stands Stillt.

A dal tartalmában maradéktalanul illeszkedik az új lemez üzenetéhez, a rendszerváltás után felnőtt nemzedék megszólításához. A címválasztás sem véletlen, hiszen a dalszöveget is Gothár Péter filmje, a Megáll az idő ihlette, és a nyitójelenet felkavaró hangulatát szerettük volna visszaadni.

Maga a lemez a rendszerváltásról és annak utóhatásáról szól, az azóta felnőtt nemzedékről, akik keresik a helyüket a világban, csalódnak, keresnek, menekülnek.

Nekik címezzük ezeket a dalokat, mert mi is csalódtunk, kerestünk és menekültünk eleget, de hisszük, hogy a bolyongás nem tart örökké.

A lemezborítót a spanyol Branca Studio készítette, akik többek között a Foo Fightersszel, Queens of the Stone Age-dzsel, a Converge-dzsel, a Tribulationnel is dolgoztak már. A felvételek a SuperSize-ban zajlottak Dexter felügyelete mellett. A lemezbemutató pedig május 19-én lesz az A38 Hajón, a Hanoi és a Touch társaságában. (Fotó: sinco)


premier hardcore satelles



2018.03.19. 10:18 – dankógábor

Budapestre jön a Life Of Agony

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

loa-2018-photo-b_credit_al_bello.jpg

Október 23-án Budapesten, az A38-on ad koncertet a Life Of Agony. Tíz évvel ezelőtt egyszer már felléptek itt, azóta viszont elég sok dolog történt velük. Például feloszlottak, miután Keith Caputo énekes úgy döntött, hogy nőként, Mina keresztnévvel folytatja tovább az életét. Két év szünet után viszont ismét összeálltak, tavaly pedig kiadták a A Place Where There's No More Pain című ötödik, egyébként elég jól sikerült nagylemezüket. Idén kiszállt Sal Abruscato dobos, de ezzel nem vesztette lendületét a hardcore gyökerű alternatív metálzenekar, aminek pont 25 évvel ezelőtt, 1993-ban jelent meg a mára már klasszikussá érett River Runs Red című nagylemeze. Szóval valószínűleg a szokottnál is több dal hangzik majd el erről az albumról a bulin, ami egyben a koncertet szervező Cudi Purci Booking 18. születésnapja is lesz egyben.




2018.03.19. 09:45 – dankógábor

Meghalt Zimányi Dániel, az Ozora alapítója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ozoraalapito.jpg

Március 17-én, 63 éves korában váratlanul elhunyt Zimányi Dániel, aki 1993-ban vette meg az Ozora helyszínéül szolgáló Fejér megyei Dádpusztát, ahol 1999 óta rendezték meg a világ egyik legnagyobb goafesztiválját. Halálát a fesztivál hivatalos Facebook-oldalán jelentették be, ez a közlemény olvasható alább.


fesztivál hír gyász ozora



süti beállítások módosítása