Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A húsvéti hosszú hétvége után kipihenten indulhatunk neki a Budapest Park nyolcadik szezonjának, amely megjelenésében egy intergalaktikus világba kalauzolja majd a közönséget. Ráadásul igen erős nyitóhétvégére számíthatunk négy hét múlva: a Fővárosi Rapcirkusz bontja a kapukat április 25-én, újra lélegzetelállító energiákkal érkezik a Vad Fruttik, majd április 27-én a csillagokat is leénekli az égről nekünk Rúzsa Magdi.
Mint ahogy azt már megszokhattuk, a Budapest Park évről évre új ruhába öltözik. Idén sem lesz ez másként – a nyolcadik szezon ugyanis a Planet 8 fantázianevet kapta, és egy egészen új, idegen világot mutat majd be. Persze nem kell megijedni, hiszen ismerős arcok így is bőven akadnak. Rögtön a nyitónapon, április 25-én összegyűlik a hazai hip-hop szcéna allstar csapata, a Fővárosi Rapcirkusz. Elég ritkán fordul elő, hogy egy színpadon láthatunk olyan arcokat, mint a Punnany Massif, az Irie Maffia, Saiid, a Hősök, Dopeman, az Animal Cannibals, a Follow The Flow, Mikee Mykanic, a Sör és Fű, az NKS, Q-Cee, Mr. Die és a Vörösmarty Téri Betyárok. A grandiózus nyitópartyn a szabadszájú rapperek ráadásul nagyzenekaros kísérettel mondják meg a tutit. Utána pedig a város egyik legkedveltebb hiphop bulisorozata, a Queens Party veszi kezdetét, azon belül is az Oldschool Edition, amiben DJ Nara, Gerysson & Endy pakolja majd a legkúlabb zenéket.
A kispéntek után április 26-án a Vad Fruttik csap a húrok közé. A csapat többek közt forgatott már közösségi videoklipet a Budapest Parkban, bemutatta tavaly megjelent Szabad. vagy című lemezét, illetve olyan fénytechnikával is érkezett már, ami levitte a közönség fejét. Így biztosak lehetünk abban, hogy ezúttal is valami extrát kapunk az eklektikus zenéjéről és hihetetlen színpadi jelenlétéről ismert zenekartól. Vendégük a Konyha triója lesz, a koncert után pedig a szezon első Lidocain Night-ja veszi kezdetét a legmenőbb magyar alterzenékkel.
Aztán következik április 27-e, amikor Rúzsa Magdi idei egyetlen fővárosi koncertjét adja, amire jegyek már csak nagyon korlátozott számban kaphatók. A káprázatos hangú, lehengerlő karizmájáról ismert énekesnő koncertjei is állandó fordulatokat szolgálnak: hol egy nagyon erős, kemény rockos csajt látunk a színpadon, hol pedig egy esendő, szerény előadót. Egy biztos, hogy Magdi tehetsége kivételes és vitathatatlan, és csak remélhetjük, hogy ezúttal is ezer oldalát mutatja majd meg nekünk. És persze talán még sosem volt ennyire tökéletes az időzítés, hogy tavaszba borulva együtt énekelhessük vele ennyien Április című slágerét. Vendége egy fiatal tehetség, Zävodi lesz, a koncert után pedig a Pressplay csapata veszi át az irányítást, hogy az egész Parkot videódiszkó tánctérré alakítsa.
Még rengeteg meglepetés, újdonság vár mindenkire a Budapest Park – Planet 8 fejezetében, de a különleges hazai koncertek, a legendás nemzetközi világsztárok és a hajnalig tartó, felhőtlen bulik garantáltak! További információk pedig a hamarosan szintén megújuló Budapest Park honlapon találhatóak.