2019.04.09. 16:09 – Lángoló Gitárok

Az Om és az Obsessed nyitja az idei Desszert Fesztet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

om_sajtofoto1.jpg

Negyedjére veszi be a budapesti klubokat a Cudi Purci Booking stoner/doom/sludge-fesztiválja, a Desszert Feszt. Az első két bejelentett zenekar rögtön két nagyágyú, hiszen a nyitónapon az Om, rá két napra pedig az Obsessed játszik Budapesten.

Kis túlzással nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Desszert Feszt itthon pontosan ugyanazt a szerepet tölti be, mint Hollandiában a Roadburn, vagy Londonban a DesertFest, hiszen mindhárom rendezvényen a stoner, doom, sludge és hasonló underground stílusok legnagyobb nevei lépnek fel. A mi fesztiválunk ugyan kicsit másképp néz ki, mint a nagynevű elődök, hiszen itthon nem két-három napba zsúfolódnak be a zenekarok, nyár közepétől egészen decemberig tart a koncertsorozat, bebarangolva Budapest összes valamirevaló klubját. A Desszer Feszt eddigi főzenekarai között olyan legendás csapatok érkeztek hazánkba, mint az Unsane, az Elder, a YOB, vagyis nagyjából a műfaj krémje.

Augusztus elején már a negyedik Desszert Feszt startol, most sem akármilyen fellépőkkel. Az augusztus 4-én, vasárnap kezdődő fesztivált az amerikai Om nyitja, mégpedig a Dürer kertben. Az eredetileg kéttagú zenekart az egyik legtöbbet hivatkozott doombanda, a Sleep ritmusszekciója, Al Cisneros basszusgitáros és Chris Hakius dobos alapította, akik nagyon okosan nem görcsöltek azon, hogy megfejeljék a Sleep úgyszólván tökéletesre csiszolt doomját, ehelyett a minimalista, meglehetősen rituális hangvételű, repetitív kísérletezés útjára léptek.

Az Om épp tíz éve alakult trióvá: Cisneros mellett a Hakius helyére érkező Emil Amos dobos és Robert Lowe ütős-szintis-énekes-gitáros-mindenes játszott sokáig a zenekarban, majd utóbbi helyére a jelenlegi felállásban Tyler Trotter érkezett, aki koncerteken már 2018 óta fellépett a zenekarral. Noha Cisneros az időközben újáalakult Sleepben is aktív, egy Om lemez igazán időszerű lenne már, hiszen a legutolsó anyaguk, az Advaitic Songs óta hét év telt el, ezalatt pedig Cisneros Sleep-beli társa, Matt Pike három lemezt is kihozott saját zenekarával, a High On Fire-ral.

Az Om nyitókoncertje után mindössze két nappal pedig a Robot lesz a helyszíne a következő Desszert Feszt-állomásnak, ahol a doom egyik ősapja, a mindenki által csak Winóként ismert Scott Weinrich lép fel ,mégpedig a rengeteg zenekara közül talán a legpatinásabbal, vagyis a The Obsesseddel, mégpedig augusztus 6-án, kedden. Az 1977-ben alakult The Obsessed a legutolsó szögig hiteles doomlegenda, hiszen háromszor oszlottak fel, majd alakultak újjá, megjártak egy multikiadót is, mindeközben a zenéjük mindvégig hamisítatlan doom maradt, úgy nagyjából onnan indulva, ahol a Black Sabbath a hetvenes évek elején lerakta az alapokat.

További információk a fesztivál Facebook-oldalán, ahol első kézből lehet megtudni a fesztiválon fellépő újabb zenekarok kilétét is, illetve a két koncert Facebook-eseményein.

omflyer.jpg


programajánló koncert hír robot metal om doom stoner ritual dürer kert wino obsessed al cisneros desszert feszt cudi purci



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása