Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Special Providence-ben is együtt zenélő Kaltenecker Zsolt és Markó Ádám duója, a kettejükről elnevezett Kaltenecker-Marko egy kifejezetten érdekes megközelítésű új dallal jelentkezett, hiszen a Glitches voltaképpen egy élő hangszerekkel előadott elektronikus zenei darab, aminek a végét úgy megtekerik, hogy az még egy gyakorlott remixelőnek is becsületére válna. Premier a hajtás után.
A zenekar fő célkitűzése, hogy a pszichedelikus rocktól a trip-hopon át a technoig számos elektronikus zenei stílus idézzenek meg teljesen élőben, billentyűs hangszereken és dobszerelésen. A minimál felállás elmondásuk szerint nagy kihívás számukra, ugyanakkor jó lehetőség, hogy a közönség által talán kevésbé ismert oldalukat is megmutassák. Zsolt különleges, a témáktól, szólóktól teljesen függetlenített balkéz basszusai, illetve Ádám a tőle megszokonál intimebb, szabadabb, ugyanakkor szólisztikusabb dobolása ebben a formációban érényesülnek leginkább. A duó billentyűse, Kaltenecker Zsolt a következőket mondta el a most debütáló szerzeményről:
A szám a “glitch” elektronikus zenei műfajból indul ki. A stílus lényege az elektronikai “hibák” (“glitch-ek”) tudatos felhasználása a zenei szerkesztésben. Ilyen jellegű zenét ritkán játszanak élőben, azonban a duó - szokásához híven - ezt teszi, nincsenek előre rögzített sávok, még looper sem, minden élőben történik.
A Kaltenecker-Marko élőben legközelebb április 22-én, húsvét hétfőn lép fel a Budapest Jazz Clubban. További infók a koncert Facebook-eseményén.