2019.05.30. 11:41 – Lángoló

Titkod vagyok én - Dalról dalra az AŽUR első nagylemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

azur_1.jpg

Nem olyan rég jelent meg Titkod vagyok én címmel az AŽUR zenekar első lemeze. A zenekar 2016-ban alakult és máris megnyerte az Öröm a zene tehetségkutató versenyt, fellépett a VOLT Fesztiválon, de játszott már a GMK-ban, a Fészekben, valamint a Müller Péter Sziámi And Friends zenekar vendégeként a Kobuciban, és a Gödörben, valamint turnézott a Lóci játszikkal is országszerte, most pedig alább dalról dalra bemutatják első nagylemezüket (élőben pedig június elsején lehet rájuk menni az Instantban).

A lemezről általánosságban:

Baka Rebeka énekes: A lemezre kerülő dalok nagyjából a szerelem, a család, a barátok közötti viszonyra építenek. Reménytelenség- remény, szeretet- nemszeretet és a nevetséges helyzetek elfogadása. Ez egyben a másik és önmagunk elfogadásáról is szól. Ebből lehet építkezni és reméljük, hogy a sok rossz élmény ellenére valahogy mégis győz a jó - és ezt a jót szerettük volna a szövegeken keresztül is átadni. 

Bakos Zita billentyűs: A dalokat egyébként tavaly januárban kezdtük el felvenni a Hangfoglaló Program támogatásával. A felvételek Kirschner Péter (Müller Péter Sziámi AndFriends, illetve Bródy János producere) zenei producerelésével történtek, aki odafigyelt arra, hogy minden kis rezdülés szolgálja a dalainkat és ezt a mondanivalót. Azzal kezdtünk, hogy 18 dalt demoztunk fel, majd ezekből kiindulva nekiálltunk az éles felvételeknek. Ez nagyon jót tett az anyagnak, mert kívülről mindig más hallani a dalod, mint a próbateremben. Szeretünk sokat foglalkozni azzal, hogy a dalok zenei elemei önmagukban is kifejezzék a szöveg üzenetét és így rá is tudjanak erősíteni arra. Több mint fél évig csiszoltuk az anyagot és a végére szépen össze is állt, hogy ezek közül melyek azok a dalok, amelyek a lemezre kerülve igazán meg tudják mutatni, hogy mi is ma az AŽUR. 

Rebeka: Folytonos kételyek, néha ellentmondások, de a fény mindig ott van az alagút végén!

A lemez:

A dalokról egyenként:

NE MONDJA MÁR

Rebeka: Hétvégi bulizós éjszakák átgondolatlan félmondatai és azok továbbgondolása. Ígéretek, amik szép szavak voltak, de persze senki nem tartotta be őket. Olyanok, amikről azt gondolod, hogy ne mondja már. De a szívedbe' azért majd benne ragad.

NEM VAGY EGYEDÜL

Zita: Ez az első dalaink egyike, kiemelkedően fontos a számunkra. Megalapozta azt az érzés- és hangzásvilágot, amit később egységesen gondoltunk követendőnek.

Rebeka: Csalfaság, ego, hazugságok, szabadság. Minden helyzetből van kiút, a világhoz viszont hozzátartozik a kifogáskeresés, saját magunk megnyugtatása is. Általában elfogadjuk, ami történik, mert hát így legalább valami van. Legalább nem vagyunk egyedül…. 

VÁRNÉK RÁD

Rebeka: Sok inger ér minket nap, mint nap, de bármi történjen nem éri, meg, hogy elkeseredjünk. Hiába történnek velünk rossz dolgok, nem szabad, hogy elvegye a kedvünket a többi jótól. Ez a gondolat nagyon szép és ez a kiindulási pont, de valójában ez egy nagyon frusztrált dal. Jó lenne, ha mindig tudnánk így gondolkodni, de persze újra és újra felhergeli magát az ember, aztán beletörődik abba, ami van. 

TITKOD VAGYOK ÉN

Rebeka: Pár hétvégi utazás története, amiről igazából nem szabadna beszélni. Arról szól, hogy két ember egymás titkaként mégis hogy élheti meg a szerelmet. 

Zita: A dal zenei alapja már vagy 10 éves. Gyakorlatilag ez az első dalaim egyike, amire Rebeka gyönyörű szöveget írt. Fun fact, hogy a zenekar nem akarta ezt a dalt, aztán jött Kirschner Péter producerünk, aki rendberakta annyira, hogy a lemez címadó dala lett. Igazi esős napon ’vonatablakonkinézős’ dal. Kell még valamit mondanunk?!

MIT AKAROK

Rebeka: Egyszer csak észrevettem, hogy a dobosoknak alvás közben is olyan összhangban van egymással a levegővétele, a szívverése és a horkolása, hogy az szövegért kiált! Hát ez lett az. Akkor sem tudtam, hogy mit akarok, most meg pláne nem.

KATICA

Rebeka: Ez az első dalom, amit harmóniamenettel, énekdallammal és szöveggel megírtam, felvettem és átküldtem Müller Péter Sziáminak, hogy hallgassa meg, van-e értelme. Olyannyira volt, hogy amikor találkoztunk, utána azt énekelte minden alkalommal. Nem volt kérdés, hogy a lemezen ő is csatlakozik énekelni. A Katica szerencsés állat, de vigyázni kell, csak a hagyományos Katica hozza el az igaz szerelmet.

AKKOR 

Zita: Első szárnypróbálgatásaink egyike. Attila eredetileg duettnek szánta a dalt, aztán a zenekari forma megváltoztatta ezt a koncepciót. Rebeka szövege hétvégi bulik történeteit próbálja kicsit elbagatellizálni, hiszen a ráfeszülés helyett sokkal okosabb megpróbálni jól érezni magunkat.

LÁTOMÁS

Rebeka: A dalban benne van a szerelem perspektívája, egy olyan szerelemé, ami valami miatt nem teljesedett még ki, és könnyen elképzelhető, hogy nem is fog. Nincs meg hozzá vagy a bátorság, vagy az akarat, vagy a szeretet - de lehet, hogy egyik sem. Az is előfordul, hogy valakit örökre elveszítünk, nincs visszaút, többé nem része az életnek és onnantól fogva az álmainkban visszatérő emlékképpé halványul. Az a fajta tehetetlenség is fontos eleme a dalnak, amit ilyenkor érzünk. A dallamvilága kezdetben melankolikus, a végére viszont reménytelivé válik – a hallgatóra bízzuk, hogy milyen érzésekkel zárják magukban a dalt, számunkra pozitív kicsengésű.

NE FELEJTS EL

Rebeka: Ez egy dal arról az érzésről, amikor azt hisszük, hogy megtaláltuk életünk szerelmét. Boldogságot és nyugalmat áraszt. Tulajdonképpen vágyakozunk arra, hogy a felhőtlen pillanatok sohase múljanak el. Kiszámolós jellegével magában hordozza a gyermekiséget, miközben egy nagyon mély és intenzív szerelemről szól.

ZUHANOK

Zita: Rebekának nem egy szuperképessége van, amiről nem árulhatunk el sokat, de igen, ki lehet ennyi szótagot mondani egységnyi idő alatt! Pörgős, kissé pánikos dal. Épp a pánikrohamról.

MÁSRA VÁRTUNK

Rebeka: A dal olyanokról szól, akik az éjszakában csak különböző kapszuláktól lesznek boldogabbak. Szól olyanokról is, akik kórházakban nem lesznek tőlük jobban. Szól minden olyan emberről, akik valamilyen külső tényezőtől várják a boldogságukat, és közben nem veszik észre, hogy egyre távolabb kerülnek tőle. A Disney-meséken felnőtt lányokba bele van kódolva, hogy jön a herceg fehér lovon, és utána majd boldogan élnek, amig meg nem halnak, miközben a létező férfiminták szinte egyáltalán nem egyeznek ezzel a képpel és hát itt azt is el lehet mondani, hogy a lányok sem hercegnők.

KÉT FRÖCCS

Zita: Vannak azok az esték, amikor nem is igazán akarsz menni, de valahogy mégis elindulsz a belváros felé. Igazából még azt sem tudod merre mész. Aztán néha elhangozhatnak olyan mondatok, amiket Rebeka a dal végén mond. Ki tudja?!

SAJÁT GARÁZS

Rebeka: Valahol el kell bújni. Kell egy hely. Nagyon rock, egyszer csak úgy elkaptuk. Amúgy meg írt már nektek Lackfi János dalszöveget?! Naugye! Büszkék vagyunk és hálásak, köszönjük Lyános!


azur



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása