72 - Iggy Pop a Budapest Parkban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

72. Nagyjából e szám körül forgott Iggy Pop európai turnétemető koncertje. Egy olyan viszonyítási pont, ami köré egyöntetűen mindenki felsorakozott a közel telt házas Budapest Parkban - pedig meglehetősen heterogén közönség jött el minden korosztályból. 72. A bennünk élő képzeletbeli Iggy. A öregkori kúlság number one-ja.

Hogy Németh Robit idézzem, egy ideje "kibaszott végtelen űrt" éreztem.
Március 31-e óta nem adott életjelet magáról az Instán. Nem ugrált kedvenc reggae-számaira, nem játszották neki a legjobb Howlin' Wolf-számokat. Nem szólt be senkinek. Hol lehet ilyenkor? Mit csinálhat? Március 31.: ez csak egy valamit jelenthetett. Iggy turnézni indult, míg legjobb barátja, hűséges társa, a több mint 67 ezres rajongótáborral rendelkező Biggy Pop, a kakadu magára maradt. Vagy talán ő is itt van a Parkban? I Wanna Be Your Cuckatoo!

Vannak dolgok, melyek a 70-es korosztály esetében bevett szabadidős elfoglaltságnak számítanak, de Iggy Pop nem él velük: nem jár litániára, nem szörnyülködik a Lehel piacon a sertésdagadó árán, és csak nagyon elvétve lapozgatja Schmuck Andor kampányfüzeteit. Ellenben 3-4 szerzemény alatt felvonultat mindent, ami a „punk rock” gyűjtőfogalomba beletartozik: félmeztelenül rohangál (ezúttal megfosztva minket a kőművesdekoltázs látványától), fetreng, hanyag eleganciával kúrja el mikrofonállványt, és néha el-eltűnik a színpadról. Majd legközelebb a kivetítőn tűnik fel, amint épp az első sorba préselődött szimpatizánsok veregetik a vállát, pacsiznak vele, túrnak a hajába, sőt, videózzák fél méterről annak biztos tudatában, hogy nem egy menstruáló operettprimadonnával van dolguk. És a „fater, ez kurva ciki” az utolsó dolog, ami ennek láttán megfogalmazódik bennünk. Sokkal inkább gondolunk arra, hogy vajon milyen eredmény születne, ha Iggyt és a vele lepacsizó huszonéveseket rögtönzött DNS-tesztnek vetnénk alá. (Elvégre az öreg már ’94-ben is koncertezett Budapesten.)

Hegylakó gének ide vagy oda, az időskori demencia nem válogat, és talán Iggy is már az áldozatok között van. Ám esetében ez leginkább az utóbbi időkben tett egyes nyilatkozatain és zenei kísérletein volt tetten érhető (én kifejezetten üdítőnek tartom 2016-os Post Pop Depression című lemezét - bb) , de semmiképpen sem az itteni teljesítményén. Minimális jazzes manírok itt legfeljebb a két fúvós jóvoltából voltak jelen, de leginkább ők is szolidan asszisztáltak ahhoz a mocskos nagy rock’n’rollhoz, amit a punk keresztapja és kísérőzenekara abszolvált. Bár a kötelező szóló- és Stooges-slágerek (I Wanna Be Your Dog, The Passenger, Lust For Life, Search And Destroy) már az első blokkban elhangzottak, a setlist miatt a későbbiekben sem nagyon rinyálhattunk. Egyedül talán a nyolcperces Mass Production ültette le a hangulatot, de a No Fun-Down On The Street-Real Cool Time hármas maradéktalanul kárpótolt mindenkit. A „méltósággal megöregedni” kifejezés ma este értelmét vesztette. Az előtag ugyanis összeegyeztethetetlen a punk fogalmával, utóbbit pedig Iggy tette értelmezhetetlenné.

Iggy setlistje jó ideje változatlan. Miért is változna, itt is tökéletesen működött, egyedül a záró Nick Cave-feldolgozásra, a Red Right Handre nem jutott idő: a felspannolt Iggy még felkonferálta a dalt, de az őt kísérő zenekar már levonult, míg ő nem tekintgetett körbe tanácstalanul Travolta-mémként, hanem párszor földhöz vágta a mikrofonállványt, mielőtt integetve távozott volna a színpadról.
72.

A turnétemető természetesen mindennapi apró örömeinket is visszahozhatja. Szeptember 6-án jön az új album, és nagy valószínűséggel Biggy is visszatér az Instára.

Szöveg:
Bihari Balázs
Kirsch András