2019.11.19. 13:00 – Lángoló Gitárok

Május első hétfőjén Sofi Tukker a Budapest Parkban

Először ad Magyarországon önálló koncertet napjaink egyik legizgalmasabb elektropop duója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sofi-tukker-by-ekaterina-belinskaya-cut.jpg

A Sophie Hawley-Weld és Tucker Halpern alkotta Sofi Tukker üstökösként robbant be vidám, könnyen befogadható elektronikus dallamaival. Végtelen energiájukkal a legnagyobb fesztiválok közönségét is rendszeresen megmozgatják, május 4-én pedig most először önálló koncerten is bizonyítanak a magyar közönségnek a Budapest Parkban. Sajtóbejelentés a hajtás után! (Fotó: Ekaterina Belinskaya)

A Sofi Tukker formációja tényleg egy szempillantás alatt vált az elektronikus zenét kedvelő közönség ügyeletes bulifelelősévé. Első, Drinkee című kislemezük 2016. áprilisában jelent meg, és rögtön jelölést is kaptak érte az 59. Grammy Díjátadón. 2016-ban Soft Animals címmel adtak ki egy EP-t, aztán egészen 2018-ig kellett a debütlemezükre várni, de minden kétséget kizáróan megérte. A Treehouse című albumon olyan további slágerek kaptak helyet, mint a Baby I’m a Queen, a Batshit vagy az iPhone X reklámjából is ismerős, a Billboard Hot 100 listáján is helyet kapó Best Friend. A közönség szeretete mellett ráadásul a szakmát is alaposan sikerült levenni a lábáról – első anyaguk ugyanis szintén Grammy-jelölést kapott a Legjobb Tánczenei / Elektronikus Album kategóriában.

A zenekar hihetetlen energiáin túl külön érdekesség, hogy dalaik angolul, spanyolul és portugálul is megszólalnak. A három nyelv a zenével együtt ráadásul olyan harmóniát alkot, hogy a dalszövegek pontos megértése tulajdonképpen teljesen másodlagossá válik. A roppant játékos, őszinte, mégis univerzális anyagot idén ősszel a Dancing on the People című, szintén többnyelvű EP-jük követte.

Az EP vázát egy hétvége után kezdtük el összerakni, amelyet a Dominikai Köztársaságban, a vízparton töltöttünk. Annyira inspirált minket a környezet és az emberek, hogy szerettük volna ezt a rendkívüli érzést a zene nyelvére lefordítani, és feldobni ezzel a koncertjeinket. Egyre nagyobb tömegek előtt van lehetőségünk fellépni, mi pedig szeretnénk olyan epikus és nosztalgikus pillanatokat létrehozni, amitől az emberek egyszerre akarnak sírni és táncolni.

A Sofi Tukker egy egészen egyedülálló, friss és üdítő szettel érkezik a Budapest Parkba olyan fesztiválok színpadai után, mint a Coachella vagy a Tomorrowland. Május 4-én tehát egy kurrens koncerttel egybekötött féktelen, vad party vár ránk!

A jegyértékesítés pénteken 10 órától indul. További információk a koncert Facebook-eseményén!  


budapest pop koncert hír elektro budapest park progamajánló sofi tukker



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása