Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ha azt mondom, Tizedes és Sas, akkor te rávághatod egyből: hazai hardcore-legendák. A budapesti és szombathelyi HC-kolóniák emblematikus alakjai most karcos, új dalokkal álltak elő, be is mutatjuk iziben a Lángolón, közben meg beszélgetünk velük a hardcore-placc állásáról, barátságról, jövőről, meg “az underground undergorundjáról”.
A Freejack egy állandó zenei projekt lesz, vagy csak a karantén hívta elő belőletek az állatot?
Tizi: Ezeket a számokat igazából a Bandanasnak irtam meg először, de aztán feloszlottunk, így nem történt velük semmi. De csak jöttek és jöttek az ötletek. Aztán Sas felhivott, hogy nem gond-e, hogy feldolgozna majd Tizedes-dalt, amire persze egyből igent mondtam. Pont jókor hívott. Mondtam is neki, kész van 40 számom, amin nincs ének. Átküldtem neki jó sok dalt, hogy válasszon, melyikekre énekelne szívesen.
Sas: Persze jó lenne, ha ez egy állandó projekt lenne, de erről igazából még nem beszélgettünk, helyette inkább alkotunk. Az biztos, hogy ha nincs karantén, akkor talán soha nem jutott volna eszünkbe ez az egész. Én kerestem meg a Tizit, mindig is szerettem volna egy olyan albumot, amire régi magyar punk-zenéket játszanék fel. A Tizedestől a Zuhanj te bombázó lesz rajta. Dumáltunk egy jót, aztán átkerült hozzám egy csomó felgitározott cucca, és kitaláltuk, hogy kezdünk velük valamit.
Miért pont Freejack?
Sas: A név? Igaz, lehettünk volna "Tizi meg a Sas" vagy "BPHC-SCHC Projekt" de én inkább valami tényleges, igazi zenekarnevet szerettem volna. Aztán beugrott ez a film… Ha már úgyis így próbálják meg ellopni az életünket...Freejack. Régi, de jó film.
Tizi mostanában egészségügyi problémákkal is küzdöttél, de úgy tűnik, hogy sokkal jobban vagy már.
Tizi: Hát, érdekesen telik az életem. Két éve kórházból kórházba jártam. Depresszióval meg alkoholproblémákkal küzdöttem, úgyszólván teljesen kizártam a világot. Semmi nem érdekelt. De már nem siránkozom. A zene az életem, ez tart életben. Most már jobban vagyok, rámentem teljesen a tisztaságra, ami azért elég nehéz volt 40 év piálás után. Ez a “projekt” meg véletlenül alakult. Nekem voltak készen számaim, Sassal megbeszéltük, hogy mi lenne, ha ezekből “igazi" számokat csinálnánk. Ennyi. Most erősen toljuk, leköti az energiáimat ebben a szar helyzetben. Folytatás? Meglátjuk. A Bandanas pihenőben, úgyhogy ez van csak egyenlőre. De mint jó BPHC-s, sose adom fel.
Sas, te egy igazi zsizsgő ember vagy, hogy bírod a bezártságot? Hallom, hogy nemrégiben sikerült Ausztriában még házistúdiót is berendezned. Most akkor folyamatosan zenélsz, gondolom.
Sas: Érdekesen bírom ezt az egész karanténosdit, ja. Egy éve költöztünk Ausztriába, egy kis faluba. A házikóhoz, amit bérlünk, tartozik egy “csarnok" is. Ezt rendeztem be magamnak egy amolyan kis zenei műhelynek. Jó lenne persze megállás nélkül, mindig zenélni, de sajnos melózni is kell. Viszont te tudod a legjobban, hogy nekünk akkor is szól a zene az agyunkban, ha épp dolgozunk, vagy focizunk, vagy bármit csinálunk. Így jártunk. Ez az életünk.
Nemcsak zenekarhalmozó vagy, hanem kábé teljes számokat játszol fel egyedül. De hogyan lettél most stúdiómágus is?
Sas: Mindig érdekelt a felvételi folyamat. Élvezem hallgatni, ahogy egy szám egy egyszerű dúdolástól felépül. Valahol mindig is irigyeltem azokat az embereket, akiknek ez a munkájuk. Ha már megadatott a lehetőség, hogy egy kis demóstúdiót össze tudok rakni, akkor meg miért ne. Hát nem? A világ legjobb kikapcsolódása számomra ez az egész. Persze a normális stúdió továbbra is megkerülhetetlen. Nem lehet felhalmozni olyan tudást, amit az ott dolgozó emberek birtokolnak. Arról meg még nem is beszéltem, hogy a "zenésznél" hepciásabb ember nincs. És a stúdiós-hangmérnök szakembereknek ehhez is van - és kell is, hogy legyen - türelmük.
Ez a pár új dal amolyan kézfogás a Budapest Hardcore és a Savaria Colonia Hardcore között?
Sas: Nem. Ez nem egy kézfogás, ez két ember barátsága és együtt zenélése. Mindig is jó volt a viszony a bandák közt. Ez inkább egy ilyen elkerülhetetlen egymásratalálás volt, azt hiszem.
Tizi: Ezer éve vagyok jóban Sassal, meg a szombathelyi zenekarokkal és HC-arcokkal. Nem volt kérdés, hogy tudunk-e együtt dolgozni.
Lesz folytatása a közös történeteteknek? Mit hozhat a jövő?
Sas: Senki nem tudja, hogy mit hoz a holnap. Jó csinálni most ezt a projektet, mert motiváljuk egymást. Biztos lesz olyan, hogy a Tizedes a Bandanast nyomja majd, én meg a SFF-t meg a Liberalt, és akkor ez takarékon lesz, de csak tőlünk függ, mikor tekerjük fel a gázt. A Social Free Face most picit átalakult amúgyis. Zsoltika a saját szóló cuccát csinálja, a helyére visszajött Csabesz. Jól alakulnak a dolgok. 7-8 szám majdnem késznek mondható, ha vége ennek a bezárkózásnak, nekifutunk. A Liberal szintúgy. Várjuk, hogy végre mehessünk. Hiányoznak a koncertek. Addig meg a Freejack mellett szeretném megcsinálni azt a punk átdolgozás-albumot, amiről az imént beszéltem. Szóval sűrű év lesz.
Tizi: A Dürer-pince megszűnt, és nekem még nem volt alkalmam helységet találni. Így most nem stúdiózok, áttértem régi videók digizésére, hangok feljavítására. Mindig is archiváltam koncerteket meg régóta videózgattam. A mostani helyzet meg - sajnos, nem sajnos - jó alkalmat adott a Sassal való közös melónak. Dolgozunk rajta keményen. Aztán majd meglátjuk.
Mennyire van ma igazi HC-menetben kishazánk? Fontos, meghatározó műfaj maradt máig vagy ez már rég nem a műfaj reneszánsza, ahogy az ügyeletes huhogók szokták mondják.
Tizi: A hardcore nem hal meg soha. Mellékesen egy két haverommal elkezdtünk egy vállalkozást (Budapest Hardcore Clothing néven), polókat meg matricákat gyártani, sokat köszönhetünk a Untune Nyomdalabornak is. Idén jelent meg a Bandanas LP is 140 példányban, de ez a helyzet most nem segít abban, hogy eljusson a srácokhoz.
Sas: Jó kérdés, mert sokan kérdezik. Sokféle válasz lehet rá. Azt mondom, amit én tapasztaltam eddig. Szóval olyan ez az egész, mintha punkból is meg hardcore-ból is két párhuzamos színtér lenne. Van egy “elfogadott" meg egy másik, ami tényleg a pincékbe van szorítva. Persze van pár zenekar, aki éppen az “átfedésben" működnek, de sajnos nagyon kevés. Kábé olyan, mintha az undergroundnak lenne egy undergroundja. Kismillió rohadt jó zenekar van olyan lepukkant helyeken, ahol esélyük sincs arra, hogy több emberhez eljussanak. És tudod mit? Szerintem nem is nagyon akarnak. Elég nekik, hogy zenekaruk van, és kiüvölthetik magukból az örömöt és a fájdalmat.