Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Alaposan magára haragította az argentin közönséget Justin Bieber azzal, hogy lerugdosta és mikrofonállvánnyal lekotorta a hozzá a színpadra feldobott két nemzeti zászlót. Bár a kanadai énekes többször bocsánatot kért a hibájáért Twitteren, akár bíróság elé is kerülhet a zászlógyalázásért. Egy helyi jogász már be is perelte a nemzeti szimbólum meggyalázása miatt. Ez a tett bűncselekménynek számít Argentínában, és négyévi börtönbüntetést vonhat maga után.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Csaknem két év kihagyás után egyetlen alkalommal, december 29-én az A38 hajón ismét fellép az Erik Sumo Band, akik most egy válogatásalbumot is készítettek. "Nevezhetjük akár búcsú- vagy nosztalgiakoncertnek is, mindenki azt lát bele, amit akar. Szeretnék lezárni egy korszakot, az Erik SumoBand mint zenei műhely megszűnt, akkor is, ha néhány év múlva esetleg megint adunk koncertet. Ezt a mostani fellépést is nehéz volt összehozni, a két énekes, Harcsa Veronika és Kiss Erzsi folyamatosan külföldön tartózkodik" - mondta Tövisházi Ambrus.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nemrég Budapesten lépett fel a Tegan and Sara kanadai popduó, mi pedig az ikrek közül Tegannel beszélgettünk a koncert előtt. Szóba került, hogy az idei lemezükkel olyanokhoz is el akarnak jutni, akik talán még sosem hallottak róluk, de beszéltünk arról is, miért van szükség manapság David Guettával dolgozni és mi a véleménye testvére és Tyler, The Creator közötti balhéról. (fotók: Gyula Judit)
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Itt van ismét egy új klip M.I.A. legutóbbi albumáról, méghozzá a korábban megjelent Y.A.L.A. című számhoz. A súyos bass musicos dal videójába a rave partyk világát idézik meg, de azt is inkább csak a látványban, hiszen M.I.A.-n kívül senki más nem szerepel. A Major Lazer-életműben gond nélkül eltüntethető Y.A.L.A. egyébként Kenzo és a Partysquad közreműködésével készült, a videó előtt pedig feltétlenül meg kell említeni, hogy akik érzékenyek a stroboszkópra és a pulzáló fényekre, inkább ne nézzék meg.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Két hónapja már, hogy elindult hazánk legfrissebb internetes zenei adója, a Radio Pro. Hogy milyen zenét kínál? Íme, a Radio Pro legfrissebb slágerlistája:
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nem, a punkok tényleg nem halottak. Pedig a Kozmosz új klipjében az énekesnek kiveszik a szívét, de ez Zsombort nem akadályozza meg abban, hogy a lemenő nap sugaraiban a Skála tetején zúzzon a bandával.
A hat Márka Művek gondozásában, Novák Erik rendezésében készült videoklip különlegességét mégsem a már említett illegális operáció, hanem a lendületes szöveg jelenti. Ezúttal nem közéleti vizekre evezett a négytagú Kozmosz, a srácok politikamentes, de határozott hangon éneklik a fülünkbe: „Maradj, ha ennyi kell neked! / Már van elég föld, ami eltemet”. A werkfilm sok tanulsága közül egyet emelnék ki: a disznóbőr pótolhatatlan szerepét. A hajtás után mind a klip, mind a werkfilm megtekinthető.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az Ébredünk után új videót készített a Teslavox zenekar a Sehova menni című számához. A klip egy kihalt balatoni strandon játszódik, mindenféle történetszálat nélkülözve. „A Sehova menni című dal a mindenki számára aktuális elvágyódás-helyben maradás témát írja körül. A szám szövegét olyan jellegűnek éreztük, amiről nem érdemes elterelni a figyelmet egy ráerőltetett történettel. A videót egyébként Nagy Illés barátommal forgattuk egy Balaton-parti strandon a nyári szezon után.” –meséli Illés Nándor a Teslavox zenekar énekes-dalszerzője, aki ezúttal feltűnik klipben a hattyúk, színes krokodilkenuk, tapsikoló idős nénik és pályaudvaron kóválygó emberek között. Az új Teslavox-videó a hajtás után.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Elkészült a Beats Per Minuteelektronikus zenei videosorozat negyedik része, ami a Rewind bulik tizenöt éves történetét dolgozza fel. A Rewind alapító DJ Palotai mellett programszervezők, zenészek és előadók is mesélnek az ország egyik legrégebbi rendszeres bulisorozatának múltjáról és jelenéről. Az idén tizenötéves Rewind szombaton ünnepli a születésnapját, ahol Palotai és Cadik mellett egy sereg DJ és MC is részt vesz, hogy megidézze hogyan volt képes műfajilag mindig a korral haladni több mint egy évtizeden át. A Rewindról szóló rövid dokumentumfilmet megmutatjuk a hajtás után.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Amikor a Neptunes ejtette a Philly’s Most Wantedet a Clipse kedvéért, a producer duó kreativitása csúcsán volt. A Grindin’ megasláger lett, és egyszerre mindenki azt a hangzást akarta Snooptól Gwen Stephaniig. A Lord Willin’ című debütáló lemez az egekbe emelte a virginiai testvérpárt, Malice-t, és Pusha T-t. Aztán a második lemez (Hell Hath No Fury) valahogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig sok kritikus magasabbra értékeli, mint a lassan klasszikussá váló debütáló darabot. Idő közben Malice megtalálta Jézust, és No Malice-ra változtatta nevét. Öccse, Pusha azonban Yeezust találta meg, és csatlakozott a G.O.O.D. Music-hoz. Néhány biztató mixtape után előállt szólólemezével, amely az első hallásra kissé esetlen My Name iS My Name címet kapta. Szerencsére a magánvállalkozásba fogott virginiai MC nem ott folytatja, ahol a Clipse-szel abbahagyta: hangzásvilága a több producernek köszönhetően sokkal többrétű lett, és annak ellenére, hogy végig mainstream rapet hallhatunk, Pusha nem ragad le a kliséknél, és mer új dolgokba belevágni. A kísérletezés természetesen nem olyan mértékű, mint Kanye West esetében, azonban az mindenképpen piros pontot érdemel, hogy a drogdíleres sztorikhoz egy kifejezetten meglepő, művészi borító társul.