Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Születésnapi hangversennyel köszönti az európai kortárs zene kiemelkedő lengyel alkotóját a Művészetek Palotája. A szerdai hangversenyen Krzysztof Penderecki saját műveit vezényli a Concerto Budapest élén. Az esten két magyarországi bemutató hangzik el, a hegedűre, brácsára és zenekarra írt kettősverseny és a VIII. szimfónia. A kettősversenyt a nagy múltú Bécsi Zenebarátok Társasága megalapításának bicentenáriumára komponálta Penderecki, 2012 októberében mutatták be.
Magyarországon koncertezik május 6-án Peter Gabriel az 1986-os So című nagylemezével, amit sokan eddigi munkássága legkiemelkedőbb alkotásának tartanak máig. Az album kiadásának huszonötödik évfordulóját a Back To Front turnéval ünneplő előadó a klasszikus lemez első koncertsorozatainak zenészeivel lép majd fel nálunk, tehát itt lesz vele David Rhodes gitáros, Tony Levin basszusgitáros, David Sancious billentyűs és Manu Katché dobos. „Egyszerre volt nagyon furcsa és nagyon ismerős érzés amikor elindult ez az egész. Különös az, hogy vannak kapcsolatok, amik ugyanúgy folytatódnak tovább, ahogy az elszakadás előtt működtek, és reménykedsz, hogy lehiggadtál és talán egy aprányit bölcsebb lettél a hosszú évek alatt.” - áll a sajtóközleményben a zenész nyilatkozata. Egyébként a So eredeti turnéja is elérte Magyarországon, 1987-ben, az MTK Stadionban láthatta azt a közönség. Utoljára amúgy 2004-ben járt nálunk Peter Gabriel.
Fogalmunk sincs milyen popzene illik egy Jézus Krisztus életét feldolgozó musicalbe, de Britney Spears soha nem jutna eszünkbe. Nem úgy, mint a Columbia Egyetem színjátszóinak, akik SPEARS címmel vitték színpadra Jézus életét musical formában, és tényleg Britney Spears dalaival mesélik el a történetet. Pat Blute ötletgazda egyébként hithű katolikus, és szerinte Spears szerelemről és magányról szóló számai tökéletesen átültethetők Isten szeretetének témájához és Jézus keresztre feszítéséhez. Utóbbi alatt például az 1998-as ...Baby One More Time szól, Krisztus feltámadásához pedig a Strongert érezték a legjobb választáshoz. A rendező elvonatkoztat a slágerekhez készült erotikus videoklipektől és kizárólag a dalszövegekre fókuszál, amik szerinte komoly keresztény értékekkel bírnak. Az alkotók már azon dolgoznak, hogy megszerezzék a dalok licenszjogait és nemsokára a Broadwayre vihessék a musicalt. Persze ehhez a keresztény közösségnek is lesz pár keresetlen szava.
A listákat gyártó NME-nek most, így 2013 végén jutott eszébe, hogy összeállítson egy háromcédés válogatáslemezt, amin megemlékszik a híres kilencvenes évekre. Olyanok vannak rajta, mint a Radiohead, az Ash, a Verve, a Happy Mondays, az Oasis, a Sleeper, a Prodigy, az R.E.M., a Spiritualized, a Primal Scream vagy a Cure. Mike Williams, a lap szerkesztője elmondta, hogy csak meg kell nézni, hogy mekkora hatása volt ezeknek a zenekaroknak, és rögtön rájövünk, hogy a kilencvenes évek miért volt ilyen fontos a zenei világban és miért fontos ez az NME számára. Szerinte az itt felsorolt előadók mindegyike számít a mai napig. Ezen fellelkesülve mi belevágtunk egy nagy projektbe, és mind a három cédét kiraktuk ide alább egy-egy mixtape-be, hogy még véletlenül se adjon ki egy magyarul tudó ember sem pénzt érte. Szóval ha valakinek az elmúlt évtized végének zenéire van kedve nosztalgiázni, klikkeljen lejjebb.
Most először rendezték meg a Youtube Music Awards díjátadót, amivel a Youtube is beszállt a vitatható jelentőségű gálaestek világába. A díjazottak között volt például Eminem, mint a legjobb előadó, a többi nyertes azonban nem a szokásos körből került ki. A legjobb zenei videó díját például a dél-koreai Girl's Generation K-pop lánycsapat nyerte olyanokat megelőzve, mint Psy, Lady Gaga vagy Miley Cyrus. Macklemore és Ryan Lewis párosát pedig megszavazták az év legnagyobb Youtube-áttörésének. Hajtás után megmutatjuk a győztes videókat.
Pénteken az idei rockalbumok közül
Egy nappal a megjelenés előtt meghallgatható az