2018.03.04. 20:32 – Gnosis

Hülye kérdés - Ismerjétek meg a Padlás első dalát és a hozzá tartozó klipet

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

padlas_promo_2018_sm_1020x442_72dpi_preview.png

A Padlás egy új hazai csapat, amelynek az első klipjét és dalát most örömmel mutatjuk be nektek. De előbb következzen a bemutatkozás:

A zenekar 2017 áprilisában kezdett kialakulni. Eredetileg a Dryvia nevezetű formációban játszottunk hardcore/metal vagy, ha úgy tetszik metalcore stílusban, de ebben az időben már nem igazán hallgattuk ilyen zenét. Bár nem olyan régen voltunk túl egy Ep-n, amely közepesen sikeres volt a színterén belül, és új dalok is születtek. Ezek ellenére a zenekar apátiába fordult, a dalok nem kerültek kidolgozásra, valamint a lemezt népszerűsítő fellépések végeztével a dobosunk is kilépett. Ebben a hangulatban született meg első dalunk a ’Hülye kérdés’, szinte paródiájává válva annak, hogy mennyire semerre sem haladunk. Konkrétan egy átlagos délután a "játszunk ilyen szart" felkiáltással pillanatok alatt megszületett mind a szöveg, mind a dal. A cél az volt, hogy a számunkra az akkor még lenézett egyszerűséget a lehető legértelmetlenebb szöveggel párosítsuk. Nevünk is hasonló módon választottuk: hazudhatnánk, hogy komoly gondolkodás és mérlegelés után neveztük el magunkat, de igazából csak annyit mondtunk, hogy ha van olyan zenekar, hogy alagsor (Basement), akkor mi leszünk a Padlás. Eleinte furcsa volt, de ahogy egyre többet hallgattuk, egyre jobban tetszett a dolog, és utólag derült ki számunkra is, hogy az egyszerű ösztönös gondolatok mögött mégis mennyi mély dolog van, és hogy a zenét nem kilóra érdemes mérni. Újabb és újabb dalok születtek, és ez a céltalan örömzene egyre komolyabban foglalkoztatott minket. Ez addig fajult, hogy elkezdtünk a Padlással próbálni, és végül a dalokat megmutattuk egy régebbi Dryvia tagnak, Farkas Zalánnak (aki a nemecsek nevezetű punkegyüttes dobosa is egyben). Ő "ez nagyon szar" felkiáltással csatlakozott is hozzánk, és ezzel megalakult a Padlás klipben látható felállása. A tagok a következőek voltak: Petrényi Dániel - gitár, Kollár Szabolcs - gitár, Farkas Zalán - dob és Zagyva Zoltán ének/bassz. A klippet még nyáron forgattuk Egerben az Agriart klubbházban, egy fülledt augusztusi napon. Külön érdekesség, hogy a klip a gitárosunk, Kollár Szabolcs (Hindmost) segítségével készült. Azóta munkálkodunk az első kislemezünkön, mely "A poén a végén" címmel fog megjelenni hamarosan. A klipforgatás után az eredetileg is felhasznált szintetizátoros aláfestés megszólaltatására csatlakozott hozzánk Hajdu Dávid, aki sajnos a klipben még nem jelenik meg, de az elkészült anyagot már nem akartuk kidobni. Az egyszerűség kedvéért képzeljétek azt, hogy ő a zacskóember. A mix és mastert Sohajda Péternek köszönhetjük a Standing Waves stúdióból. Stílusunk leginkább különböző grunge zenekarok hatásait ötvözi szintetizátoros aláfestéssel, valamint néha a metálos korszakból megörökölt ordibálós részekkel. Célunk, hogy új dolgokat fedezhessünk fel, visszaszerezzük a technikás zenék írásának monotonitásában elveszített örömöt. Nem tudjuk, hogy régebbi rajongóinktól mire számíthatunk az új zenei irányt illetően, biztos lesz akinek csalódást okoz. A legfontosabb azonban az, hogy saját magunknak feleljünk meg, és úgy érezzük, hogy ezen az úton helyes elindulnunk.


Padlás Lángoló Premier



süti beállítások módosítása