Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Életrajzi filmet forgatnak a legendás gitárosról: a mozi az eddigi hírek szerint elsősorban Jimi Hendrix karrierjének kezdeti szakaszát, az Are You Experienced című debütáló albumának létrejöttét mutatja majd be. A film különlegessége, hogy Hendrixet a Grammy-díjas amerikai hiphop duó, az Outkast egyik tagja, André 3000 alakítja majd, akinek szerepeltetéséről már hosszú ideje keringtek pletykák, azt azonban, hogy valóban ő alakítja majd a rocklegendát, csak a napokban erősítették meg hivatalosan. Az All Is By My Side című filmet John Ridley rendezi majd, aki eddig főleg íróként szerzett magának nevet: többek között egyik saját regényéből ő írta a Jennifer Lopez, Sean Penn és Nick Nolte főszereplésével 1997-ben forgatott Halálkanyar című Oliver Stone-film forgatókönyvét, az ő történetéből készült a Sivatagi cápák című film George Clooney mellett Mark Wahlberg és Ice Cube főszereplésével, valamint számos tévésorozat (Kaliforniába jöttem, Harmadik műszak stb.) írásában is közreműködött.