2015.06.26. 13:53 – dankógábor

Vajon a Taylor Swift-Apple-balhé csak reklámfogás volt?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

taylor-swift-app-ft.jpg

Simán lehet, hogy Taylor Swift azért szólt be az Apple-nek, mert így volt megbeszélve. Már mikor elkezdték pletykálni az Apple Music indulását, szó volt arról, hogy Swift azért szedte le a Spotifyról, meg minden streaming szolgáltatóról a zenéit (főleg a legfrissebb, nagyon sikeres 1989 című lemezét), mert az Apple-nél debütál majd. Aztán ugye pár napja Swift nyilvánosan kiborult az Apple-re, hogy három hónapig ingyen akarja a zenészek dalait, az Apple meg azonnal bejelentette, hogy jó, akkor fizet. Azóta mindenki erről beszél, hatalmas reklámot generálva a szolgáltatónak és Swiftnek, közben pedig az énekesnő és a techcég már annyira szereti egymást, hogy az Apple Music lesz az első, ahol meghallgathatják az előfizetők az 1989-t. Swift egyenesen már olyanokat nyilatkozik, hogy most érzi először rendben, hogy streamelhető lesz a lemeze. Ráadásul az is kiderült, hogy az Apple lényegében annyit fizet egy-egy dal után, mint a Spotify egy-egy ingyenes stream után.


hír taylor swift konteó apple music



2015.06.22. 09:47 – dankógábor

Taylor Swift kiakadt az Apple-re, az Apple meg összeszarta magát

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

taylor-swift-2015-hd-wallpaper-2.jpg

Biztos sok olvasónk tudja, hogy június végén indul az Apple Music, ami a cég saját kis spotifyja lesz. Azt is hallhattátok már sokan, hogy három hónapig ingyen lehet majd használni a szolgáltatást. Na és lehet már arról is tudtok, hogy emiatt az Apple három hónapig egy fillért sem akart fizetni a zenék jogtulajdonosainak. Magyarán a zenészek faszával verték volna csalánt. Ezen aztán Taylor Swift, napjaink egyik legnagyobb popsztárja annyira kiborult, hogy vasárnap nyílt levelet írt az Apple-nek.


hír taylor swift apple music



2015.06.09. 13:36 – dankógábor

Itt az Apple Music, ami kinyír minden streaming szolgáltatót

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vagy nem. Inkább az utóbbi, mivel a hétfői bejelentés senkit sem vágott földhöz. Az Apple ugyanis kicsit késve jött ki a streaming opciójával, ráadásul gyakorlatilag semmi olyat nem tartalmaz, ami a konkurenseknél ne lenne meg. Ja, de: emberek vezette rádióállomásokat. Ráadásul a stream minősége sem éri el akár a legnagyobb riválisáét, a Spotifyét sem. És zenei felhozatalban sem tudnak igazát nagyon dobni, hacsak nem vesznek túl sok pénzért előadókat exkluzív forgalmazásra. De ahhoz meg rengeteget kell fizetniük, hogy valaki bevállalja, hogy a többiekhez nem viszi a lemezét. A legmeglepőbb (vagy nem is annyira meglepő) dolog az egészben, hogy ősztől az Apple Music Androidra is megjelenik. Ingyenes opció egyébként nem lesz, csak három hónap próbaidő, majd 10 dollárba kerül minimum, de 15 dollárért hat ember hallgathatja a zenét még rajtunk kívül, a saját eszközén. Aztán majd ha kipróbáltuk, mondunk többet is.


streaming hír apple music



süti beállítások módosítása