2017.06.21. 12:15 – Nihil_AK

Bjornson és Austin ambient projektje - Hallgasd meg a BardSpec teljes új albumát!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bardspec.jpg

Ivar Bjornson a jelek szerint nem a kampányszerű alkotás híve, hiszen két Enslaved-lemez megírása között kitelik az idejéből legalább egy-két projekt. Tavaly jött a Skuggsjá lemeze, ahol a Gorgorothból, a Jotunsporból, meg manapság a Wardrunából ismert Kvitrafn volt a szövetséges, most pedig a Today is the Day főnökével, Steve Austinnal csinált egy meditatív, ambient projektet. Az egész nagyjából úgy is hangzik, mintha az Enslaved elektronikus, szintis átvezetőire Austin rágitározott volna épp akkor és azt, ami éppen eszébe jutott, ugyanakkor az eredmény kétségkívül hangulatos, és nem meglepő módon éppúgy érezhető benne az Enslaved pogány hangulata, mint Austin lírai dalainak - igen, vannak ilyenek is - világa. Elsősorban kísérlezetős zenéket kedvelőknek ajánljuk, valamint vikingmetálosokra szakosodott thai masszázsszalonokba háttérzeneként. A BardSpec nevett kapott projekt teljes, egyébként hivatalosan pénteken Hydrogen címmel megjelenő lemeze a hajtás után teljes egészében meghallgatható! 


ambient enslaved chillout electronica today is the day steve austin teljes album Ivar Bjørnson bardspec



süti beállítások módosítása