2013.03.19. 17:00 – Rácz Mihály

Világzenei lemezek, miközben Hobo is szóba kerül - 1. rész

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

folk1.jpgMég pár éve is döngött a piac a folk és a világzene alatt, csőstül jöttek ki a lemezek, működtek a jól bejáratott kiadók, újak alakultak, és bár látszott a hanyatlás, mintha ezeket a színtereket kevésbé kezdte volna ki a körvonalazódó válság. Most azonban nem a zeneipari helyzet a főtéma, egyszerűen csak utánanéztünk, mik a megjelenések kedvenc kiadóinknál. Szomorúan konstatálhatjuk azonban, hogy a patinás, és különösképpen izgalmas katalógussal bíró kiadó, a Kiss Feri-féle Etnofon pár hónapja beszüntette tevékenységét, lemezeit akciósan kiárusította – nyilván ez utóbbi húzás persze a szemfüles, és a még vásárolni hajlandó zenerajongókat nem érintette rosszul. A hazai piac egyik legjobb terjesztője, a Hangvető mögött álló FolkEurópa kiadó is behúzta a kéziféket, ahogy hallani, nincs is tervbe véve mostanában semmi, utoljára a Magyar Népzenei Antológia című dupla, multimédiás kiadvány jelent meg, ami nem elsősorban a nagyközönségnek készült, inkább egy részletekre érzékeny szűk réteg ruház be rá, már ha egyáltalán.


lemezkritika folk hobo világzene cimbaliband lukács miklós both miklós folkside fonó zenekar drech mihály



2013.02.18. 09:04 – Lángoló Gitárok

Kövek között - Itt a Both Miklós Folkside első klipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bothmiklosfolkside.jpgVolt nekünk nemrég egy Both Miklós Folkside-premierünk, amit eredetileg úgy terveztünk, hogy a három Csillagfészek című albumról származó dal mellett egy klipet is bemutatunk az olvasóknak. Ez akkor nem jött össze, de most pótoljuk a dolgot, úgyhogy itt alább rögtön meg is lehet nézni Both Miklós új zenekarának első klipjét, a Kövek közöttet, amit Hartung Attila rendezett.


folk rock hír progresszív both miklós folkside



2013.02.09. 10:10 – [MTI] Lángoló Gitárok

Akusztikus progfolkrock a Both Miklós Folkside-tól (exkluzív premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

both_miklos_folkside.jpgA hazai dzsessz és világzenei színtér kiemelkedő zenészeinek részvételével készített lemezt Both Miklós, a Napra zenekar frontembere. A Both Miklós Folkside Csillagfészek című anyagát ma este mutatja be a Fonó Budai Zeneházban, mi pedig ízelítőnek három dalt is meghallgathatóvá tettünk a lemezről. "Ebben a formációban mindenki ismert, elfogadott zenész, joggal várható tőlünk, hogy jó lemezt csináljunk. A közös munka alapvetően nem a bravúros megoldásokról szól, hanem drámák vannak benne, lírai részek és egységében erős zene lett" - mondta Both Miklós, az elsősorban etno-rockban utazó zenész. 


premier folk rock hír exkluzív both miklós folkside



süti beállítások módosítása