2019.02.24. 09:36 – Nihil_AK

A Brujeria és az amerikai cár - Új kislemez minden idők legszórakoztatóbb death metal zenekarától

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

brujeria_1.jpg

A Brujeria legénysége nagy örömünkre egy most közzétett friss dallal folytatja az olyan ellenállhatatlan mesterművek sorozatát, mint a Pito Wilson, az Anti-Castro, vagy a Viva Presidente Trump! Az Amaricon Czar ráadásul ismét Amerika legnagyobb karriert befutó szállodatulajdonosát énekli meg. A szokás szerint ékes spanyol nyelven megszólaló szöveget sajnos eddig nem sikerült felkutatnunk, de a dal intrójából, a lemezborítóból és a szövegben többrör elhangzó "comunista" kifejezésből nagyjából ki lehet találni, mit is gondolnak Juan Brujoék az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökéről, az eredeti Biff Tannenről. Maga a szám egy mélyre hangolt, kifejezetten crust / punk hangulatú döngetés, amelynek hallatán még egy borús vasárnap reggelen is megjön az ember kedve a pogózáshoz. A pörgetésekből ítélve most épp Hongo Jr. (Nick Barker) ért rá, hogy feldobolja a dalt, a szénné torzított basszusgitárból pedig Hongo (Shane Embury) jelenlétére is következtethetünk, és ha már ő itt van, akkor elég valószínű, hogy a gitárokért El Criminal, azaz Anton Reisenegger, a Lock Up jelenlegi gitárosa felelt. Akárhogy is, akik vevők a Brujeria stílusára, azok garantáltan imádni fogják a fehér, zöld, piros, azaz komplett mexikói zászlót idéző vinylen változatokban kihozott kislemezt.


anglia hír donald trump mexikó grind death metal új dal brujeria kislemez



2018.02.28. 11:08 – Nihil_AK

Alkonyzóna és persze Trump a köbön - Új dal a Ministry-től

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

al_jourgensen_2018.jpg

Az már teljesen biztos, hogy amíg republikánus elnöke lesz az Egyesült Államoknak, addig Al Jourgensen és a Ministry sem teszi le a lantot. Tíz évvel ezelőtt George W. Bush volt a fő céltábla, és most úgy tűnik, Donald Trump tevékenysége is megfelelő inspirációt szolgáltat neki. A Twilight Zone már a harmadik a március 9-én megjelenő AmeriKKKant albumot felvezető dalok sorában, és a Filth Pig lemez kedvelőiben mindenképp kellemes emlékeket idéz majd lassabb tempójú, harmonika szólamokkal operáló szerzemény. A hajtás után meg is hallgatható a másodikként kihozott Wargasm társaságában. Esélylatolgatásért felelős kollégánk szerint nem kizárt, hogy egyfajta összegző lemez készül most, hiszen a decemberben megjelentetett Antifa egész pontosan a Just One Fix parafrázisa, a Wargasm meg simán lehetne egy kiadatlan Killing Joke-dal is, ha Jaz Coleman énekelné. Rossz valószínűleg nem lesz, hiszen az idén már -ki hinné - hatvanadikat töltő Al papa mindig akkor készíti a legjobb albumait, ha valakire ki van akadva. Hamarosan amúgy jön az önéletrajzi kötete is magyarul, ha valaki még nem hallott volna róla. 


hír donald trump metal industrial ministry új dal al jourgensen



2017.08.05. 13:31 – Nihil_AK

Trumpot gyalázza aktuális turnéján Roger Waters, a kritikusokat meg szépen leoltotta

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

roger-waters-d0ac2e7d-a62f-456e-ac59-734c8807a73d.jpg

Roger Waters nem különösebben kedvelheti Donald Trump tevékenységét, és az ellenszenvét a jelenleg futó Us + Them turnéján bőségesen kifejezésre is juttatja: a háttérvetítéseken az amerikai elnök kirúzsozva, mellekkel, és egyéb módon karikírozva jelenik meg, vagy nemes egyszerűséggel csak azt a feliratot olvashatja a közönség, hogy "Trump egy disznó". Az akció számos kritikát kapott, de Waters jellemző módon csak annyit reagált ezekre, hogy akinek nem tetszik, az "menjen, és hallgasson Katy Perry-t, vagy nézze a Kardashianst, engem nem érdekel." A folytatásban jön egy galéria a kérdéses képekből, a karlengető elnöktől a drone-vezérelt repülő disznóig, jó szórakozást hozzá! 


politika galéria rock donald trump progresszív roger waters



2017.07.15. 11:00 – Kovács M. Norbert

Így hallgat Daft Punkot Donald Trump és Emmanuel Macron

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

daft_punk_trump_macron_katonazenekar_parizs_2017_01.jpg

Néhány éve a Get Lucky nélkül még olimpiát sem lehetett megnyitni, és úgy tűnik, hogy a Daft Punk továbbra is népszerű a katonazenekarok körében. Most a robotduó szempontjából hazai pályán, tegnap, a franciák nemzeti ünnepén szórakoztatta legismertebb dalaik mashupjával a hadsereg Emmanuel Macront és a díszvendég Donald Trumpot. A koreográfiájában is érdekes előadás lényegében a Pentatonix pár évvel ezelőtti parádés acapella produkcióját vette alapul, a Get Lucky mellett a Digital Love, a Harder, Better, Faster, Stronger és a One More Time egy-egy részletét is eljátszották. Videó a hajtás után.


pop mashup franciaország hír donald trump elektronikus daft punk fúvósok katonazenekar pentatonix emmanuel macron



2017.03.20. 11:43 – dankógábor

Donald Trump kidobatta a szállodájából a One Direction tagjait, mert nem akartak találkozni a lányával

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

onedirection_1.jpg

Szép cím ugye! Igazából sokat nem is kéne hozzá írni, de azért elmondjuk, hogy ez nem most történt, hanem még Trump elnöké választása előtt, viszont már akkor, amikor Trump mindkét lánya felnőtt volt, szóval a One Direction-rajongáshoz már picit öreg. Szóval az történt, hogy a popcsapat tagjai már a szobájukban voltak az egyik Trump-hotelben, amikor jött Trumptól a kérés a nagy találkozóra. Mikor a a menedzser mondta, hogy már alszanak a sztárok, az azóta elnökké lett milliárdos követelte, hogy akkor ébresszék fel őket. Miután ezt is elutasították, egyszerűen kihajította mindegyiket a szállodából. Ráadásul kegyetlenül meg is alázta őket, ugyanis nem hagyhatták el a szállodát a hátsó bejáraton, így a sok rikoltozó tini előtt kellett kimenniük a főbejáraton. :((((


pop hír donald trump one direction



2017.03.16. 07:59 – Nihil_AK

Trump a Twitteren üzenget Snoop Doggnak az új klip miatt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

snoop_6.jpg

Hiába na, a bolhacirkusz sosem áll meg. Snoop Dogg nemrég készített egy videót a BADBADNOTGOOD című dalra, ami egyébként a hasonló nevű zenekar tavaly megjelent Lavender című számának remixe. Ebben a videóban egy Ronald Klump névre hallgató, bohócszerű politikusra fog fegyvert a rapper, ami elég egyértelmű utalás a jelenlegi elnökre. Trumpot persze nem olyan fából faragták, hogy ilyesmit szó nélkül hagyjon, Twitter-üzenetében még börtönt is emlegetett.


politika videó hiphop botrány donald trump cirkusz felháborodás snoop dogg



2017.02.07. 09:44 – dankógábor

Nagy a baj, már Kanye West sem szereti Donald Trumpot

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kanye West Twitteréről hétfőn váratlanul eltűnt minden Donald Trump-os poszt. Pedig a rapper tisztára odavolt az új amerikai elnöktől, még találkozott is vele a Trump-toronyban, beszélgettek egy kicsit az életről. Most viszont úgy tűnik vége a nagy szerelemnek, mégpedig egy bennfentes szerint azért, mert Westet kiborította Trump hírhedt beutazást tiltó rendelete. Szerintem meg ez már a sokadik csepp lehetett a pohárban, mert ugye emlékszünk rá, hogy a rappert meg sem hívták Trump beiktatási ünnepségére arra hivatkozva, hogy nem elég amerikai a zenéje? Na, azt nem tudom hogy tudta West lenyelni. 


hír donald trump kanye west



2017.01.20. 12:00 – dankógábor

Donald Trump szerint Kanye West zenéje nem eléggé amerikai

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Megy itt már hetek óta a kavarás, hogy ki lép, meg ki nem lép fel Donald Trump mai beiktatásán, de eddig nem volt szó Trump legnagyobb zenész rajongójáról, Kanye Westről. Vajon miért nem kérték fel, hogy játsszon a nagy napon? Tom Barrack, Trump beiktatási ceremóniájának elnöke most elárulta a CNN-nek, hogy mi volt az oka: Kanye West zenéje nem tipikus és tradicionális amerikai, ők pedig csak ilyet akartak az ünnepségre. Szeretik ők nagyon Westet, bármikor mehet dumcsizni az elnökkel, dehát a hiphop-zenéje nem elég amerikai. Pedig, ha csak ezen múlt volna, akkor West gyorsan rittyent egy kis countrys hangmintával feldobott rapdalt, amire Michael Flatley vígan rophatta volna napestig. Szerintem csak meg kellett volna kérni.


hír donald trump kanye west



süti beállítások módosítása