Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Metál és tánczene. Na nem együtt, külön-külön. Megint írtunk öt viszonylag új lemezről, amik közül van több olyan is, ami tetszik nekünk. Például a With The Dead doom metálja hatalmas, de azért a Chvrches is simán hallgatható.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Magyarországot is megjárt Red Fang feldolgozta Elvis Presley Can’t Help Falling In Love With You számát. Lényegében a felismerhetetlenségig lelassították, így olyan lett, mint valami Black Sabbath-dal. Nem is csoda, hiszen az egész dalból kizárólag a szöveg maradt meg, zenét teljesen újat írtak hozzá, mivel az eredetivel nem tudtak mit kezdeni. A dal a Volcom 7 inches kislemezén jelenik meg, b-oldalán a Whores. és a Wild Throne Fraggle Rock-feldolgozásával.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy a Torn From Earth nem játszik vidám zenét, most viszont kijött egy klip, ami tökéletes vizuális körítést ad ehhez az apokaliptikus sludge metálhoz. A klipet a nálunk premierező lemezhez készült borítót is tervező Szilágyi Rudolf csinálta. Budapesten legközelebb szeptember 4-én játszik a csapat, de előtte, július 31-én a Fekete Zaj Osztálykiránduláson is fellépnek a Mátrában.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Paradise Lost nem a sikerekre hivatott zenekarok közé tartozik. Körüllengi őket a szerencsétlenség aurája. Rosszkor voltak rossz helyen, rossz albumo(ka)t csináltak rosszkor. A fanatikus rajongók megkövezése előtt mondom inkább el, hogy az átütő sikerről beszélek csak, nem a nyilvánvalóról: a Paradise Lost kategóriájának egyik legjobb zenekara, mind a mai napig, még ha a teljesítménye ingadozó is. A nagy, globális siker mégis elkerülte őket.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A múltkori dalpremiernél egy egészen durva kioktatást kaptam arról, hogy mennyire el vagyok tájolva funeral doom ügyben. Sajnálom hogy a kommentelőnket nem tudom most sem megkövetni, de én egész jól elvagyok ezzel a Shape Of Despairrel, mégha az a műfaj kánonja szerint csak kis macskajancsinak számít. Aki műkedvelőként szereti háttérben hallgatni egy finn csapat ólomsúlyos és az emberi elme sötét vermeit megéneklő vontatott dalait, annak a Shape Of Despair teljesen jó választás lesz. Hallgassátok csak:
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kétségtelen, hogy a Saint Vitus legemblematikusabb énekese Scott Wino Weinrich. Emiatt aztán azt hiszik, hogy ő alapítótagja a zenekarnak. Pedig nem. A Black Sabbath nyomain alakuló zenekart ugyanis Scott Reagers énekessel hozta össze 1979-ben Dave Chandler gitáros-főnök, és az első két nagylemez is vele jelent meg. Wino csak ezután került képbe, de a kiszállása után Reagers még egy lemezt felvett a Saint Vitusszal 1995-ben. Ezt viszont most, június 8-án hanyagolni fogják az A38-on (merthogy jönnek, ezért van a poszt), inkább az 1985-ig terjedő időszakot idézik meg, szóval ősdoom lesz ez a javából. Egy kis punk beütéssel, ugyanis azt sem sokan tudják, hogy a zenekar egy furcsa képződménye lett a kaliforniai punkszíntérnek. Lényegében Black Sabbath-fanatikus punkok alapították, még a lemezeiket is a Black Flag-főnök Greg Ginn adta ki az SST-vel. De a lényeg, hogy legenda lesz az A83 színpadán hétfő este (ahol már egyszer amúgy felléptek, csak akkor még Winóval). Előzenekaruk a friss fonogramos Apey And The Pea lesz, akik remekül illenek a doomlegendák mellé sludge-os groove metáljukkal.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A retro rockban erős Year Of The Goat nemsokára új lemezt ad ki. A The Unspeakable július végén jelenik meg, már alig várom; ha olyan jó lesz, mint a 2012-es Angels’ Necropolis, akkor igen jó lesz. Thomas Eriksson énekesnek van egy másik, kevésbé ismert, pedig nem kevésbé remek zenekara, a Griftegård, egy ultra lassú doom metal banda. De tényleg annyira ultra, hogy a dobos két leütés közt simán ki tudna olvasni egy rövidebb könyvet.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Már ha egyáltalán játsszák, de mivel klipes sláger, így valószínűleg fogják. Persze még a június elsején érkező teljes lemez elveheti a kedvem az egésztől, de minden bizonnyal nem unom majd annyira halálra magam, mint például egyszer a Zöld Pardonban. A lényeg, hogy Nick Holmes ne énekeljen, hanem hörögjön. Ja, az egészet onnan szedtem, hogy a Paradise Lost Facebookján megjelent az őszi turné plakátja, és ez alapján október 26-án a Barba Negrában lépnek fel. Ezt meg tényleg nem tudom megunni:
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nagyon bírtam annak idején a Paradise Lost zenekart. Egészen az 1995-ös Draconian Timesig. Utána fokozatosan elvesztettem velük a kapcsolatot. A 2001-es Believe in Nothingot talán már nem is igazán hallottam. Az utóbbi albumoknál pedig csak a még mindig bizakodó öcsémet kérdeztem meg, hogy érdemes-e energiát fecsérelnem rájuk, ő meg mondta, hogy nem, unalmas. Most viszont olyan történt, amit nem hittem volna. Meghallgattam ezt a Beneath Broken Earth című számot, aminek itt van alább a próbatermes, de azért hangulatos klipje, és már vagy ötödszörre indítom újra.