Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Supremes korábbi tagja, Scherrie Payne közölte a hírt, hogy 67 éves korában elhunyt George Duke dzsesszzenész a Los Angeles-i St. John's kórházban. Egy évvel élte túl feleségét, akinek az emlékére adta ki az előző hónapban a Dreamweaver című nagylemezt, amelynek nagy sikere volt a kritikusok körében. Duke a fúziós jazz legendás alakja, akit egyedi billentyűs technikájáról és számos közreműködésése miatt is ismertek. Karrierje során több mint egy tucat lemezen dolgozott együtt Frank Zappával és a Mothers of Inventionnel, de zenélt Airto Moreirával, Michael Jacksonnal és Miles Davisszel is. Tavaly beválasztották a soulzene halhatatlanjai közé, de komoly hatása volt a hiphopra is, hiszen mintázott tőle a Tribe Called Quest, Madlib és Pete Rock is. 1966 óta negyven (!) albumot jelentetett meg zenekarvezetőként, de még legalább ennyi felvételen működött közre. Arról egyelőre nincs hír, mi okozta a zenész halálát.
Itt van a kansasi géppukaszájú rapper, Tech N9ne új klipje, amiben nem kisebb név vendégeskedik, mint Serj Tankian. A szólókarrierjét egyre vállalhatatlanabb irányba terelgető örmény zenésztől egyébként nem áll távol a hiphop. Még a régi szép System Of A Downos időkben készített dalt a Diddy fémjelezte Bad Boy istálló krémjével (Will They Die For You Remix), sőt, a Wu-Tang Clannel is (Shame On A Nigga). Az videó egyébként Tech N9ne vadonatúj lemezét, a Something Else-t hivatott beharangozni, némi giccsbe hajló énekkel, és vallási szimbólumok dollárjelekkel való vegyítésével. A több mint tíz éve pályán lévő Tech N9ne-nak régi álma teljesült, amikor Tankian rábólintott a közreműködésre. Az angyali és ördögi szerepekben előszeretettel tetszelgő MC a 2000-es évek elején lett az underground színtér nagy kedvence, ám az utóbbi időkben sajnálatosan önismétlésbe fulladtak a lemezei. Közben Serj Tanakian is kijött egy akbummal, amit nem biztos, hogy kellő mennyiségű nyugtató nélkül át tud vészelni egy átlagos System-rajongó. A Jazz-Iz-Christ pontosan az, amit a címe sugall: egy kísérletezősnek szánt dzsesszlemez, tele olyan dallamokkal, amelyek még köszönőviszonyban sincsenek a korai System-számokkal. A két raklap vendégzenésszel megtűzdelt kirándulás a lokálok világába olyan benyomást kelt, mintha Tankian hirtelen ráébredt volna, hogy ő is Mike Patton akar lenni. Azt egyedüli különbség, hogy amíg Tankian hallhatóan vért izzad, hogy valami eredetiséget csempésszen a hallójáratainkba, és minél messzibbre rugaszkodjon az egyre kínosabbá váló nu metal címkétől, addig Patton a kisujjából rázza ki a delíriumos jazz-szörnyetegeket (lásd a Moonchild Trio lemezeket, a nagyszerű John Zornnal). Hajtás után a klip mellett Tankian dzsesszlemezét is megmutatjuk.
Aloe Blacc az I Need A Dollar című számával nemrég elég gyorsan bekerült a köztudatba. Bár a melankolikus, de mégis felszabadult szerzemény Blacc legismertebb dala, igazi rajongói inkább a Green Lightsot és a You Make Me Smile-t istenítik, amelyekben dzsesszesebb motívumok is fedezhetőek. Aloe Blacc-et az első sikerei Európához kötik, az Emanon duó tagjaként a Lootpack csoporttal és a francia Jazz Liberatorz-zel turnéztak Európa-szerte. 2006-ban kiadhatta első albumát, de az igazi áttörést mégis a 2010-es Good Things hozta meg. Az idén 34 éves kaliforniai születésű, de eredetileg panamai gyökerekkel rendelkező soulénekest a Class FM hozza el a Zöld Pardonba június 23-án. "Kétmillió hallgató igényeit eltalálni, ugyanakkor óvatosan alakítani is, és tájékoztatni őket a friss trendekről folyton kihívást jelent. Néha személyesen is rá kell erősíteni, és felhívni egy nagy élő bulival az emberek figyelmét, hogy valami ritka, valami egyedi, maradandó művészi alkotás született. Ebben találtunk partnerre a Zöld Pardonban." - mondta Tiszttartó Titusz, a Class FM programigazgatója az koncert sajtótájékoztatóján. Aloe Blacc bulija után a Class DJ-k szórakoztatják majd az ottmaradókat.
A 2001 óta megtartott International Music Awards a független előadók és zenekarok díjazását tűzte ki célul, amelynek az évente változó zsűrije - és 2006 óta a közönség is - dönt a jelöltek között. Az idei nevek közül a Jazz Song kategóriában ott van Pátkai Rozina is, akit a Vocé e Eucímű dal miatt jelöltek. A díj zsűrijét korábban olyanok alkották mint Ozzy Osbourne, Tom Waits vagy a Black Keys. Az olasz felmenőkkel is rendelkező Pátkai magántanároktól és a budapesti ETŰD zeneiskolában tanult énekelni, majd később mesterképzéseken és workshopokon fejlesztette tovább magát, többek között Csehországban és Olaszországban. A Vocé e Eu című számot megmutatjuk a hajtás után, szavazni pedig 
Animációs videoklippel jelentkeziett Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint és Andrew J dzsessz-triphop formációja, a Bin-Jip. A zenekar éppen a második nagylemezére készül, amiről a Heavy című számhoz dolgoztak együtt Szabó Levente grafikus-illusztrátorral. A mozgó, képregényes klip színvilága leginkább a Sin City, Spirit vagy a V mint vérbosszú filmadaptációk plakátjaira - vagy éppen a Queens of the Stone Age Go With The Flow videójára - hasonlít a kizárólag piros-fekete-fehér színek használatával, amiben csak egy rövid koncertjelenet számít kivételnek. A 
A világ elsőszámú dzsesszénekese jön a Müpába március 5-én, állítják sokan, és bár hype-olt sztárrol van szó, ezúttal nem lőhetnek nagyon fölé: a Grammy-díjas Kurt Elling vitathatatlanul az egyik legjobb és legnagyobb hatású énekese az elmúlt évtizedeknek. Négy oktávra terjedő, színesen frazeált bariton hangjával az érzelmes balladától a feszes tempójú bebop dalokig bármilyen dalt egyedien és hitelesen ad elő. Ujjgyakorlatként formál saját világára olyan klasszikus popdalokat, mint a Beatles Norwegian Woodja (nagyságrendekkel szárnyalva túl a a Michael Bublé-féle dzsesszpop színvonalát), hihetetlen dramaturgiai ívet csempész az elbeszélő sztenderd Nature Boyba, és amiben a világ dzsesszénekeseinek zömét lekörözi: improvizációit érzékenyen, de olyan tudatosan építi fel, hogy azok sosem válnak öncélúvá. Kreatív feldolgozásai mellett saját maga is ír kifejezetten erős számokat, már debütáló Grammy-díjas albumán (Close Your Eyes) is több ilyet találunk. Zeneszerzés mellett pedig szöveget is ír eredetileg instrumentális dzsessz sztenderdeknek, ezzel folytatva 92 éves mestere, Jon Hendricks 
Igazi örömzene hallható azon az albumon, ami február 12-én jelent meg, és amit a 
A city chords egy fiatalok által létrehozott audiovizuális művészeti projekt. Budapesten és környékén érdekes akusztikájú és atmoszférájú épületekben zenélnek és ezt a Mascot Video csapata mozgóképi formába önti. Dramaturgiája egyszerű: a hét napjait veszik végig, ahol különböző szituációk, történések folytán kezdenek el együtt játszani. A zenét Garay Anna Elza szerzi és ő is hangszereli, majd mindig más hangszerekkel és zenekari felállással adják elő az alapvetően hiphopra építkező dalokat hol dzsessz, hol klasszikus, hol népzenei elemekkel kiegészülve. A számokat ténylegesen a helyszínen adják elő mindössze egyetlen egyszer és ez így is marad egészen a nagykoncertes előadásig. A kezdeményezés semmilyen anyagi támogatást nem élvez, ezért ezt kreativitással kompenzálják az alkotók. A hajtás után megmutatjuk a videosorozat szerdai epizódját, amely most debütál a Lángoló Gitárokon, de másik két korábban elkészült kisfilm megtekinthető. (fotó: Ficsór Zsolt)
Our Places címmel most jelent meg Gereben Zita második albuma. Az új lemez a készítők szándéka szerint egy nagy nyitás a poposabb hangzásvilág felé, bár a dalok stílusjegyei az R'n'B, a blues, a pop, a rock és természetesen a jazz eklektikusságát is hordozzák. A lemezen 13 új, saját dal hallható, amikből bőven lehet majd hallani a ma esti lemezbemutatón is az Akvárium Klubban. Aki pedig fel akarna készülni ré, azoknak most bemutatjuk a teljes lemezt az elejétől a végéig.