Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nem is tudom, hol kezdjem ezt a posztot. Lehet, egyéni szoc. probléma az, amiről itten szó van, de nem bírom magamban tartani, már majdnem teleüvöltöttem vele a szerkesztőséget, a rovatvezetőm, meglátva dühtől vöröslő fejemet, idejött, megsimogatta, és azt mondta, írjam ki magamból. Február 7-én a Belvárosi Színházban lesz az Esőember. Én meg szeretném nézni ezt a darabot, mert jó régóta írok, ha jó emlékszem, ötévesen már a nagybetűkkel úgy-ahogy tisztában voltam, és érdekel, milyen dolgokat írtak a kollégák az elmúlt 37 évben. A színház szervező csapatát nem ismerem, de csak van olyan, hogy tiszteletjegy egy íróembernek, hát miért ne lenne, hiszen nem olyan nagy veszteség az, ha csak úgy adnak jegyet annak aki kér, és van is indoka (lásd: ír).
Aztán amikor már mindenkinek adtak, aki ír, és pont február 7-én akarna elmenni az Esőemberre, amiben Kulka János lesz Dustin Hoffman és Nagy Ervin Tom Cruise, na szóval majd akkor biztos boldog lesz minden szervező, meg mi, íróemberek is, akik ott ülünk a nézőtéren, és élvezzük az előadást. Csak a pénztáros, az nem lesz boldog, sőt, lehet, vöröslő fejjel fog üvölteni, mint a színészember, aki nem kap gázsit, meg a takarítóember, akinek nem jut fizetés. De ez nem lényeg, hiszen mi, íróemberek, akik már 37 éve írunk, és nagyon szerettük volna megnézni az Esőembert, mi boldogok vagyunk. A többek meg le vannak szarva.
