Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Hosszan, komótosan vezette fel első lemezét az Úrfi zenekar. A Lángolón már több premierünk is volt a Száraz Bence vezette formációval, most pedig itt az a bizonyos első album Koszorúk címmel. Ezt mutatjuk be alább kiegészítve Száraz gondolatival. A lemez letölthető az urfizenekar.hu-ról, február 8-án pedig koncert a Kuplungban.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A fenti videó a Dillinger Escape Plan szerdai búcsúkoncertjén készült. Egész pontosan az első búcsúkoncertjén, mert ma és holnap is lesz még egy New Yorkban, aztán vége, ennyi volt a Dillinger Escape Plannek. Hogy mi vitte rá az embert, hogy a buli élvezése helyett teljesen szar minőségben felvegye a teljes koncertet, azt nem tudom. Nem csodálkoznék rajta, ha a zenekar is felvette volna rendes minőségben az egészet, legalább hang formájában, pláne, hogy Mike Patton is fellépett velük, hogy eltolják a közösen alkotott Irony Is a Dead Scene EP-t is (plusz egy Faith No More-feldolgozást). Külön érdekesség, hogy a koncerten többször is színpadra lépett Brian Benoit, aki korábban hét éven keresztül volt a zenekar gitárosa, és viccelt mesélt a zenekar eredeti énekese, Dimitri Minakakis is.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Új videóklippel jelentkezett a legendás Discharge, akik nagymértékben felelősek a D-beat stílusért, meg nagyjából hatással voltak a komplett thrash metál mezőnyre, a Metallicától az Exoduson át a Sepulturáig. A Broken Law című két és fél perces szerzemény a "Zsaruuuk!!! Ide tegyétek őket!" jeligére készült dalok egyik ékes példája, és amellett, hogy a közmondásos hardcore punk minden stílusjegyével rendelkezik, alighanem ez az a szám, melynek videóklipjében a legtöbb gumibotos ütést, bakanccsal fejberúgást sikerült rávágni a zene ritmusára. A hajtás után mindez meg is tekinthető.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A litván Erdve zenekar kemény egy éve létezik, és egy demókazetta után február 9-én ki is adják bemutatkozó lemezüket Vaitojimas címmel. Ez, ha minden igaz 'értelmetlen nyögdécselés'-t jelent, ami akár a zenéjükre is igaz lehetne, amennyiben sosem hallottunk még hardcore/sludge/black metalos megamixet. A 37 perces lemezről most a címadót meg is lehet itt nálunk hallgatni:
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Már mindenhová kikerült az új Converge-lemez, szóval aki valamelyik népszerű streaming szolgáltatónál akarja hallgatni, hajrá! Akik viszont még egyikbe sem regisztráltak, illegálisan letölteni meg nem akarnak, azoknak itt van a youtube-os lejátszási lista, szóval lehet addig is tolni a salemi hardcore-zenekar új albumát, amíg a bakelit megérkezik.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A postai nyomonkövetés miatt már tudom, hogy úton van a november 3-án megjelenő új Converge-lemez 500 példányban nyomott áttetsző narancs változata, ami csak azért nem ér ide a megjelenés előtt, mert ma éppen ünnepnap van. Szóval majd valamikor jövő héten kézbe vehetem a The Dusk In Us című albumot, ami ráadásul színjátszós borítót is kapott, hogy még jobban tapsikoljak a sok csillogásnak, mint egy hülyegyerek. A lemezről eddig kikerül dalok mind kiválóak, ahogy a most klippel bemutatott A Single Tear is, ami olyan zaklatott, mint a Converge többi videója. (És hogy spoilerezzek kicsit: a teljes lemez kiváló, két hallgatás után talán ez a az eddigi legszínesebb és legfogósabb Converge-album, de persze még emésztjük kicsit, mielőtt kinyilatkoztatunk. )
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egyáltalán nem ördögtől való az összehasonlítás, mindkettő hardcore alapú zenét játszik jó zajosan, ráadásul mindkettő most adja ki új lemezét. A különbség, hogy a God Mother svéd, ami hallatszik is a hangzásukon, az All Pigs Must Die meg amerikai, és hát ők annyival előrébb vannak, hogy egyfajta underground supergroupként funkcionálnak, lévén olyan zenekarokból vannak náluk tagok, mint a Converge vagy a Hope Conspiracy. A God Mothernek ez a második nagylemeze, és nemrég jártak is nálunk a Dillinger Escape Plan előtt. Az All Pigs Must Die-nak ez a harmadik nagylemeze, és még sosem jártak nálunk. Alább a két anyag, tessék szavazni, melyik a jobb!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
László Viktor mesél Kovács Tamásnak a magyar punkról, a megfigyelőkről, besúgókról, megtudhatjuk hogyan szabotálták a Népszabadság megjelenését, hogyan kellett vasúti kocsikban próbálni a zenekarral, milyen volt a Bizottság kölcsön gitárján játszani, mit akart Nagy Feró 81-ben a keverőstől, hogyan jött létre az ETA zenekar, mesél egy volt államtitkárról aki a múltban punk szövegíró volt és a megjelenő ETA-lemezről. Utóbbiról már írtunk itt a Lángolón, bele is lehet hallgatni.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az alábbi lemezmegjelenésért elsősorban kétféle rajongó lelkesedik majd. Egyrészt aki a nyolcvanas években maga is punk volt - vagy legalább ilyen körökben mozgó barátokat tudhatott magáénak -, és agyonmásolt kazettákat birtokolt a korszak legjobb és leghitelesebb bandáitól, és tán még a koncerteket is látogatta. A másik csoport persze a lemezgyűjtőké, akik felettébb örülnek, ha korábban hozzáférhetetlen underground csemegék is megjelennek.