Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nem voltunk még IFA-n, lehet egy rakás olvasónk azt sem tudja mi az, szóval nekik elmondjuk, hogy a Berlinben minden év őszén megrendezett vásár a fogyasztói elektronikáról szól. Magyarán van ott minden a telefontól elkezdve a tv-ken, a porszívókon, hűtőkön, sütőkön át a fejhallgatóig, lemezjátszókig, erősítőkig minden. Ez a világ egyik legjelentősebb ilyen eseménye, amire nem csak a kereskedők, újságírók kíváncsiak, hanem az egyszerű, a tech világ iránt egy picit érdeklődő átlagember is. Napokra el lehet veszni a csarnokok között mászkálva, és még azután is olyan érzése van az embernek, hogy egy csomó mindent kihagyott. A nagy cégek is mindig időzítenek erre az időszakra bejelentenivaló dolgokat, ebben a posztban pedig ezek közül négyről ejtünk néhány szót, aztán majd jön egy másik, ahol konkrétan a zenehallgatásra fókuszálunk (de azért zene itt is lesz).