2020.01.24. 13:25 – dankógábor

Josh Klinghoffert sokkolta, hogy kirúgták a Red Hot Chili Peppersből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

josh-klinghoffer-on-rhcp.jpg

Viszont nem lepődött meg rajta. A gitáros egy interjúban elmondta, hogy a zenekar kezdeményezte, hogy John Frusciante térjen vissza a csapatba, majd mikor az elődje-utódja igent mondott, Flea házában közölték vele a hírt. Egyáltalán nem neheztel sem a többiekre, sem Frusciantéra, mert úgy gondolja, hogy ez mindig is az ő helye volt. Azt is elmondta, hogy ez az egész akkor esett volna neki rosszul, ha öt évvel ezelőtt történik, mert akkor úgy érezte volna, hogy csak pótlék, viszont így, 10 év és majdnem három lemez megírása után úgy érzi, hogy bizonyított a poszton. Itt most szemfülesek kiszúrhatták a "majdnem három lemez megírása" részt. Igen, Klinghoffer megerősítette, hogy már az új dalokon dolgoztak, mikor előjöttek ezzel a "térjen vissza Frusciante" dologgal, és a gitáros szerint a vele megírt számokat valószínűleg kukázzák is, hogy tiszta lappal kezdhessenek. Klinghoffer egyébként nem fog unatkozni, ugyanis a Pearl Jam tavaszi amerikai turnéjának vendége lesz a Pluralone, ami gyakorlatilag az ő saját zenekara.


red hot chili peppers josh klinghoffer



süti beállítások módosítása